Boldog születésnapot – a TV maci

WIKI

A TV Maci először 1963. április 15-én jelent meg az MTV-n és az Esti mese szignálfilmje volt.  Az 1960-as és 70-es évek Tévémaciját Lengyel Zsolt terve alapján Köber Tibor alkotta meg. Az 1980-as években Koch Auréltól új formát kapott. A játékát Valérkát is lecserélte egy Csutkababára. A Tévémaci könyvekben is szerepelt: 1970-ben Bálint Ágnes: Jó éjszakát maci! című könyvében, 1983-ban Bálint Ágnes új könyvet írt a TV Maci: Én vagyok a TV Maci címmel. Az első bábfilmek bent a házban játszódnak, ezeketKende Márta és munkatársai készítették. A TV Maci már az 1960-as években kedvence lett a gyerekeknek. A színesben megjelent TV Maci már a kertben is játszott, de akkor már kisebb volt a nézettsége. Minden nap 19.10-kor volt az Esti mese.

Koch Aurél TV Macijának is lejárt az ideje. Rudi Zoltán kijelentette: meg kell reformálni a gyerekek kedvencét. Az MTV elnöke utasítást adott, a bábfigura „újragondolására”. „Határozottan ragaszkodnék a Tévémacihoz! Együtt repültünk a súlytalanságban. A szívemhez nőtt ez a figura, és szerintem sokan így vagyunk ezzel az országban” – vélekedett Farkas Bertalan. Endrei Judit viszont csak apró módosításokat végzett volna rajta. A megújított TV Macit Foky Ottó készítette a Pannónia Filmstúdióban, 1982-ben kockázós bábfilmtechnikával. 2012. április 15-én menesztették a TV Macit és helyette új változat készült. Az újratervezett TV Maci már nem egyedül ül le esténként a képernyő elé, hanem testvérével és a kor szelleméhez igazodva számítógépezik is. Ez az új változat azonban nem aratott sikert sem a tv-nézők, sem az internethasználók körében, ezért négy hónap után levették a képernyőről, és újra elfoglalta a korábbi helyét Foky Ottó figurája.

Egy hozzászólás “Boldog születésnapot – a TV maci” bejegyzésre

Itt lehet hozzászólni !