Németeket tesznek utcára a menekültek miatt

Origo

Németeket tesznek utcára a menekültek miatt

Angela Merkellel készít szelfit egy bevándorló

Már nemcsak a német, de a brit sajtó is attól hangos, hogy immár a második német nőt lakoltatják ki az otthonából csak azért, hogy helyet csináljanak az országba egyre nagyobb számban érkező menekülteknek. Közben Angela Merkel kancellár népszerűsége és az általa vezetett CDU támogatottsága csökken.

Már több mint 200 ezren osztották meg Bettina Halbey bejegyzését a Facebookon, amely arról szól, hogy az 51 éves ápolónő lakását elveszi az önkormányzat, mert az kell a menekülteknek. Az Észak-Rajna-Vesztfáliában lévő Nieheim városa már fel is mondta a bérleti jogot.

A város megtelt menekültekkel

A 6400 lakosú Nieheim polgármestere a Die Welt szerint azt közölte a két gyermekét már felnevelő, egyedül élő nővel, hogy a város három menekültotthona szinte teljesen megtelt bevándorlókkal, viszont Nieheim köteles további szálláslehetőséget biztosítani, így nem maradt más lehetősége, mint a bérleti jog felmondása. A városban már így is 71 bevándorló él, de továbbiak elhelyezésére kötelezték őket.

Az ápolónő, akinek nincs elég pénze ahhoz, hogy bíróságon támadja meg a döntést, azt mondta az őt faggató újságíróknak, fogalma sincs, hogy ápolónői fizetéséből hogyan talál majd egy másik lakást?

Frau Keller perre megy

Hasonló cipőben jár az 56 esztendős Gabrielle Keller, akinek év végéig kell elhagyni a délnémet Eschbachban lévő lakását, hogy abba menekültek költözzenek be. Ellentétben Bettina Halbeyjel, neki ajánlott a helyi önkormányzat másik lakást, de azt Frau Keller nem fogadta el. Helyette, mint a The Telegraph cikkében olvasható, perre megy.

Csökkenő népszerűség

Az ilyen és ehhez hasonló hírek bizonyára nem tesznek jót a Németországot vezető politikai elit népszerűségének. Angela Merkel kancellár egy közvélemény-kutatás szerint már csak a negyedik a legnépszerűbb politikusok ranglistáján, a második helyről esett a negyedik helyre. Más felmérések szerint Merkel népszerűsége kétéves távlatban is mélypontra süllyedt. Az általa vezetett Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) támogatottsága 40 százalék alá zuhant.

Csütörtök éjszaka jött ki a hír, miszerint Németországban a lakosság többsége aggódik a menekülthullám miatt, és támogatja a kormány menekültügyi reformjavaslatait egy csütörtökön ismertetett felmérés szerint, amely azt is kimutatta, hogy Angela Merkel kancellár támogatottsága tovább csökkent.

Forrás: Origo

17 hozzászólás “Németeket tesznek utcára a menekültek miatt” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    Ha Magyarországon maradsz itt is elvehetik az otthonodat államérdekből!
    Bár Arrogáns Tóni tagadta! 😛 😀
    .
    http://mandiner.hu/cikk/20130611_fidesz_nincs_veszelyben_a_magantulajdon
    .
    János bá! Magáé ez a ház?!
    Nem tudom! Negyedórája nem hallgattam parlamenti közvetítést!

  2. nagyapó szerint:

    Mi vaaan? Németországban egy egyedülálló személy nem jogosult 52 nm-es lakásra? Németországban egy ápolónőnek “fogalma sincs, hogy ápolónői fizetéséből hogyan talál majd egy másik lakást?”
    Vajon hogyan élnek ott a munkavállaló magyar ápolónők?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. Tarjányi László szerint:

    Az az elátkozott Németország lakást juttatott a fiataloknak, gyermekek számától függően elengedték a vételár egy részét. Három gyereknél már ingyen járt!
    Melyik volt ez a Németország? A Bundesrepublik Deutschland? Nem! A Deutsche Demokratische Republik? Nem! A Drittes Reich? IGEN! Ott nem a szép idegent, hanem az államalkotó németet támogatták!

  4. fghfjhgkjhk szerint:

    Tarjányi Úr!
    Kádár alatt Önnek nem jutott semmi?
    Sokaknak igen.
    Módszerváltás után mennyiért herdálták el a paneleket?
    Most mi is jár?

    nagyapó!
    Jobban, mint itthon, efelől nyugodt lehet, de röffentsen csak. 😛

  5. Tarjányi László szerint:

    fghfjhgkjhk úr!

    A bejegyzés nem Magyarországról, hanem Németországról szól! Én összehasonlítottam a különböző időkben létező Németországokat szociális szempontból, s azok közül az Ön bánatára, a valóban szocialista Harmadik Birodalom nyert!

    Én nem kaptam lakást, hanem vettem, mégpedig teljes áron állami támogatás nélkül, később pedig családi házat, szintén önerőből, állami segítség nélkül! Az átkos utolsó évtizedében aki nagyon értett valamihez, az kereshetett pénzt! A rendszerváltás után nem a szakemberek, hanem a tőkéssé vedlett, kapcsolati tőkével rendelkező elvtársak és KISZ-titkárok keresték/keresik a nagy pénzt! A jól képzett mérnököket meg a senkiházi, semmiheznemértő elvtárs-tőkések megveszik kilóra aprópénzért! Ez a szép új világ, amire a magyarság vágyott!

    Kellett nektek kapitalizmus, majd mi megmutatjuk nektek, hogy visszasírjátok még azt az időt, amikor még elvtársak voltunk és nem tőkések!

  6. fghfjhgkjhk szerint:

    Össze is roppant az a III. birodalom, szerencsére!
    Elárulom Önnek, hogy én nem voltam párttag, KISZ-tag és én is vettem a lakásomat.
    Megdolgoztam én is érte. Kvittek vagyunk.

    A végére annyit, hogy kösz, de nem akarok újra elvtársak közt és egyéb elnyomók közt élni.

  7. Tarjányi László szerint:

    Pedig ott él, mert a Gyurcsány-kormányban is és az Orbán-kormányokban is a KISZ-titkárok vitték a prímet! A Csepelinfón már számtalanszor bekopizták, kik is voltak anno KISZ-titkárok!

  8. felix szerint:

    A jól képzett mérnökök is lehettek vállalkozók, ha volt piacképes tudásuk.
    Műszaki vonalon még mérnöknek sem kellett lenni hozzá.
    Több ,sohasem volt párttag vagy KISZ titkár, ismerősöm a bizonyíték rá.

  9. fghfjhgkjhk szerint:

    Aki akar, és van egy kevés esze, továbbá a hozzállása is rugalmas, lehet (még) itt is pénzt keresni, csak rohadt nagyok az adólehúzások.

  10. Tarjányi László szerint:

    Vállakozó valóban lehet, sőt céget is alapíthat! Csakhogy a kapcsolati tőke a munkaszerzéshez kell, anélkül a szaktudás meg a cégér sem ér semmit!

    Lásd Simicska Lajos, amíg nem gecizett, dőlt a megrendelés meg a pénz! Ma meg semmi, még a fővárosi 700 hirdetőoszlopát is le akarják bontatni! AMI VAN ITT, AZ MÁR DIKTATÚRA!
    Mégpedig a KISZ-titkáros fajtából! Az átkosban is pontosan így intézték el az embereket, nem ölték meg, csak éppen anyagilag ellehetelenítették! Vagy disszidált, vagy meghúnyászkodott és kezet csókolt! Az a világ van, amit fghfjhgkjhk éppen nem akar!

  11. felix szerint:

    Mindent vagy semmit?
    A kettő között elég nagy tér van az egyszerű ember számára.

  12. fghfjhgkjhk szerint:

    Én nem a nagyok közt játszottam soha!
    Köszönöm, de ott nem is akarok. Vannak középszerű üzletek, amik hosszabb távon is működnek, meg kell újulni, ennyi a képlet.
    Engem az eddigi, összes politikai “elit” hidegen hagyott, de most érzem csak azt, hogy “deja vu”-m van!

  13. fghfjhgkjhk szerint:

    felix!
    Ön jól látja, Tarjányi úr csak a két végletről tud beszélni, realista, nincs, csak fekete és fehér?

  14. Tarjányi László szerint:

    Nem az én fajtám ajvékol állandóan a Klubrádióban és az ATV-ben, hogy itt diktatúra van!
    A jobboldali cinikusok szerint meg demokratúra! 😉

    “Mi a különbség a demokrácia és a diktatúra között?
    A diktatúrában a pénzért fegyvert vesznek és a fegyverrel hatalmat szereznek.
    A demokráciában a pénzért szavazatot vesznek és a szavazattal hatalmat szereznek.
    Copyright Tarjányi László.”

  15. Tarjányi László szerint:

    Pesszimista az, akinek mindig igaza, és mégsem leli benne az örömét! 😉

  16. felix szerint:

    Nem ajvékolsz, mert te kevesled a diktatúrát.

  17. Tarjányi László szerint:

    Én nem ilyen diktatúrát szeretnék, ahol a paraszt elől a haverok megszerzik a termőföldet, és ahol Köves Slomók meg Zoltai Gusztávok a fülbesúgók!

Itt lehet hozzászólni !