131 éve nyitották meg az Operaházat

WIKI

Magyar Állami Operaház

1884. szeptember 27-én került sor Ferenc József császár jelenlétében A Magyar Királyi Operaház ünnepélyes megnyitására. E díszelőadáson a Bánk bán első felvonását, a Hunyadi Lászlónyitányát és a Lohengrin első felvonását adták elő Erkel Ferenc vezényletével. Hamarosan művészi válságba került a társulat, ugyanis sem létszámban, sem pedig színvonalban nem volt képes megfelelni a mindennapi színjátszás követelményeinek. Ehhez anyagi problémák is társultak, hiszen a pesti közönség nem volt képes viselni a produkciók költségeit.

A helyzet 1888–1891 között változott, amikor az intézmény igazgatója Gustav Mahler volt, az ő nevéhez fűződik a társulat első „aranykora”. Az első világháború kitörése erősen visszavetette a színház fejlődését, az Operaház egy évre be is zárt. A két világháború között művészi szempontból ismét virágzásnak indult, köszönhetően Radnai Miklós és Márkus László igazgatók munkásságának. A második világháborút kisebb sérülésekkel vészelte át, így viszonylag hamar, 1945 márciusában ismét megnyitotta kapuit. 1945 óta az intézmény hivatalos neve Magyar Állami Operaház. 1951-től a közönség igényeinek növekedése miatt az Operaházhoz csatolták a Városi Színházat, amely1953-tól az Erkel Színház nevet viseli. Az operatársulat mellett a ház ad otthont a Magyar Nemzeti Balettnek is. Az Opera Europa szövetség tagja.

Egy hozzászólás “131 éve nyitották meg az Operaházat” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    A hátsó kijáratot a 2012-es Alaptörvény beiktatási ceremónia emlékére “Orbán kapu”-nak is hívhatnánk.
    A tüntetők miatt ott sunnyogott ki Vezírünk rendőrök sorfala között! 😛
    .
    http://www.origo.hu/itthon/percrolpercre/20120102-uj-alaptorveny-gala-az-operahazban-tuntetes-az-andrassy-uton.html

Itt lehet hozzászólni !