400 millió forintból újultak meg óvodaépületek – Folytatódnak a fejlesztések Csepelen

Csepel.hu

ovisok3

Gazdagabb lett a kerület azáltal, hogy több óvodát felújítottak az elmúlt esztendőben; az önkormányzat szándéka pedig továbbra is az, hogy a következő esztendőkben is százmillió forintos nagyságrendben költsön ezekre az intézményekre – mondta Borbély Lénárd polgármester a Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda Erdősor – Festő utcai Tagóvoda udvarán tartott ünnepélyes eseményen szeptember 23-án. Az ünneplésre az adott okot, hogy most zárult le a csepeli óvodák és nevelési intézmények felújítási projektje. Az eseményen részt vett Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek, Dudás Zoltán, a Járási Hivatal vezetője és természetesen az érintett gyerekek sokasága.

GALÉRIA

Borbély Lénárd arról beszélt, hogy hat csepeli intézményben 2014 júniusa és 2015 szeptembere között zajlottak le az „Épületenergetikai fejlesztés három csepeli óvodában”, valamint az „Épületenergetikai fejlesztés három csepeli nevelési intézményben” nevű projektek. Az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program keretében a beruházások támogatása 85 százalékos volt, amelyeknek az összköltsége közel 400 millió forint. Az óvoda-felújítások célja az volt, hogy ne csak a jelen, hanem a jövő generációk számára is színvonalas otthont teremtsenek.

A Játéksziget Óvodában, az Erdősor-Festő utcai Óvodában és a Napsugár Óvodában egyebek között utólagos külső homlokzati és lapostető szigetelést végeztek, kicserélték a nyílászárókat, termosztatikus radiátor szelepeket szereltek be. A Hétszínvirág Óvodában és Nevelési Tanácsadóban (Kiss János altábornagy u. 2-20.), a Hétszínvirág Óvodában (Kiss János altábornagy u. 22-26) és a HSZI Kertvárosi Bölcsődei részlegében szintén utólagos külső homlokzati és lapostető szigetelést végeztek, kicserélték a nyílászárókat és termosztatikus radiátor szelepeket építettek be. Az önkormányzat azt tervezi, hogy a következő esztendőkben is százmillió forintos nagyságrendben folytatják az óvodák felújítását, amelyek során az udvarok játszóterét is újjávarázsolják — mondta Borbély Lénárd.

Hierholczné Faragó Tünde, a Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda intézményvezetője azt emelte ki, hogy az energetikai felújítások nagyban hozzájárulnak a munkakörülmények javulásához és a sikeresebb pedagógiai munkához. Természetesen még van tennivaló, de bíznak az önkormányzatban és a polgármesterben, aki beváltotta ígéretét és a jövőben is számíthatnak rá.

Az ünnepségen az óvodások műsorral kedveskedtek a vendégeknek, majd a tagóvodák vezetőinek kórusa is énekelt.

Csepel.hu

 

Itt lehet hozzászólni !