Szász Jenő: A magyarság jövője a Kárpát-medencében van

Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Szász Jenő: A magyarság jövője a Kárpát-medencében van

A magyarság jövője a Kárpát-medencében van – jelentette ki a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke Szentendrén, a 27. Kárpát-medencei főiskolástáborban tartott előadásában.

Szász Jenő a Külhoni magyar ifjúságkutatás 2014 kutatásról szólva hangsúlyozta, hogy az a szülőföldön, magyar módon való megmaradás és gyarapodás nemzetstratégiai céljából indult ki, s az asszimiláció, a vegyes házasság, a nyelvhasználat, az oktatási és tanulási stratégiák, a munkavállalás szempontjait helyezte előtérbe.

A kutatás legfontosabb megállapításait ismertetve kiemelte a hosszú távú célok, reális életstratégiák hiányát, a fiatalok apolitikus magatartását, az elmagányosodást, a borúlátást, a megélhetés-központúságot és azt, hogy sokan elvesztették gyökereiket.

A legsúlyosabb gondok egyike azonban a fiatalok elvándorlása – közölte az intézet elnöke, aki a tanulmányt idézve azt mondta: sokan egyre inkább véglegesnek szánják a kiköltözést, ezért hatékony stratégiát kellene kidolgozni a tanulási és munkavállalási célból véglegesen kitelepülő magyarok nemzeti reintegrációjára vonatkozóan.

“A huszonnegyedik órában vagyunk, hogy tegyünk e drasztikus mértékű és irányú folyamat lassítása, netán visszafordítása érdekében” – fogalmazott.
Szász Jenő szólt arról is, hogy sok történelmi esélyt szalasztott el a magyarság az elmúlt 25 évben, s érdemi áttörést nem tudtak elérni a külhoni magyar közösségek.

Véleménye szerint Kárpát-medencei összefüggő rendszereket kell építeni az élet valamennyi területén, így az oktatásban, a kultúrában, az egészségügyben, a gazdaságban. Szász Jenő fontosnak nevezte, hogy a Kárpát-medencére mint egy politikai térre tekintsen minden politikus és minden párt.

A kutatóintézet elnöke beszélt arról is, hogy szükség lenne egy diaszpóra-ösztöndíjra, amelynek segítségével az esetleg már a nyelvet sem beszélő fiatalokat lehetne elérni, a szórványprogrammal kapcsolatban pedig a meglévő kollégiumok hálózatba szervezését és szakirányok szerint rendszerbe helyezését szorgalmazta.

A felsőoktatás témáját érintve úgy vélte, a Magyarországon működő egyetemek kínálatát kellene a határon túlra vinni, hogy minden szakirányt elérhessenek magyar nyelven a fiatalok, ugyanakkor – tette hozzá – az adott állam többségi nyelvén is meg kell tanítani a szakkifejezéseket, a szaknyelvet.

A jelenlévő külhoni fiatalokat megszólítva Szász Jenő párbeszédet kezdeményezett a többi között arról, hogy érték-e a magyarság, mérhető-e anyagiakban magyarságunk, illetve hogy az anyagi biztonság vagy a kulturális-szellemi háttér a fontosabb.

A diákok az elhangzottakra reagálva úgy vélték, hogy fontos az anyanyelven tanulás az általános iskolában és a középiskolában, ugyanakkor a felsőoktatás esetében egy másik nyelv “pluszajtót nyit ki”, újabb lehetőséget biztosít.

A Rákóczi Szövetség 27. alkalommal rendezte meg a határon túli főiskolások és egyetemisták táborát Szentendrén. A hétfőtől péntekig tartó, ötnapos rendezvényen a mintegy 80 fiatal előadásokat hallgathat, fórumokon vesz részt, de a kulturális programok is várják őket.

Forrás: Nemzetstratégiai Kutatóintézet

7 hozzászólás “Szász Jenő: A magyarság jövője a Kárpát-medencében van” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    “A huszonnegyedik órában vagyunk, hogy tegyünk e drasztikus mértékű és irányú folyamat lassítása, netán visszafordítása érdekében”
    .
    Jól látod a bajokat, de szart ér, ha semmii megoldást nem tudsz rá adni és a hazai politikusaink sem! 😀

  2. Tarjányi László szerint:

    – Melyik európai város rendezze a 2024-es olimpiát, Párizs, Hamburg, Róma vagy Budapest?
    – Mindegy, mert úgyis a muszlimok rendezik! Copyright Tarjányi László.

    Az általam kreált viccet félretéve, majd a nyugatra szakadt hazánkfiai hazajönnek, ha a muszlimok olcsóbb munkaerőként elveszik a jelenlegi ottani munkahelyeiket!

    Másrészt a magyarok száma növekedhet is az onnan ide költöző/menekülő európai fehérekkel! Mi magyarok, a szlovákok, a csehek, a lengyelek nem akarunk muszlim országgá válni! Nekünk százötvenéves tapasztalatunk van ebben a kérdésben. Ha kell kilépünk az Unióból, mielőtt az kettéoszlik a Párizsi Arab Kalifátussá, illetve a Kölni Török Kalifátussá!
    A Nagy Testvér majd biztosít nekünk atomernyőt, mert ha mi elbukunk, akkor Oroszország is elmerül az iszlám tengerben!

  3. Grün Izidor szerint:

    Már megint támadás alatt áll ez a szerencsétlen oldal?! 😛
    Grün Izidor szerint:
    A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik.
    2015. szeptember 15., kedd – 22:58

  4. Vazul néni szerint szerint:

    Ennél zavarosabban nem lehetne esetleg, ki honnan ,hová integrálódik ,reintegrálodik?? “legsúlyosabb gondok egyike azonban a fiatalok elvándorlása – közölte az intézet elnöke, aki a tanulmányt idézve azt mondta: sokan egyre inkább véglegesnek szánják a kiköltözést, ezért hatékony stratégiát kellene kidolgozni a tanulási és munkavállalási célból véglegesen kitelepülő magyarok nemzeti reintegrációjára vonatkozóan.”

  5. Grün Izidor szerint:

    Vazul néni!
    Azé a pézé ennyire fussa! 😀

  6. ebihal szerint:

    Vazul néni!
    Nem zavaros, csak virágnyelven mondja el, hogy szarban vagyunk.

  7. ebihal szerint:

    admin!
    Már megint rendszer-moderáció?

Itt lehet hozzászólni !