Török zsoldosok a Daru-dombon

Csepel.hu

Török zsoldosok a Daru-dombon

A Szent István-napi rendezvény egyik legnagyobb látványossága a török tábor volt, ahol a nap nagy részében török zsoldosok szórakoztatták az arra járókat.

Tata Várának Seymenjei a délutáni bemutató során hősiesen, de sikertelenül próbálták visszaverni a magyar vitézek támadását, akik az ágyút szerették volna elfoglalni, és a közönség soraiból zsákmányolt gyerekeket kiszabadítani. A 16. századi oszmán hagyományőrző csoport működéséről Urbán József, azaz Asúr a szír kereskedő, és Zsigmond Péter meséltek nekünk.

„Igyekszünk tudományos igénnyel rekonstruálni a hódoltság korának török tábori életét, nem csupán az öltözködés és a felszerelés, de a harcmodor, sőt az ételek tekintetében is. Sok barátunk eljár Törökországba információkat gyűjteni, amire szükség is van, hiszen a török kor kultúrájával hazánkban nagyon kevés forrás foglalkozik. A seymenek török kori zsoldosok, akikről minden országban maradt fenn valamilyen dokumentum, ahol csak megfordultak. Ezek alapján a csapatunk minden tagjának megvan a maga karaktere, vele a saját története.”

Forrás: Csepel.hu

Egy hozzászólás “Török zsoldosok a Daru-dombon” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    Jó, ha tudják a gyerekek, hogy a magyar vitézek ingyen harcoltak.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !