Merkel: A bevándorlás a legfőbb problémánk

Napi Gazdaság

Angela_Merkel

A menekültügy a közeli jövőben sokkal inkább lefoglalja majd az Európai Uniót, mint a görög adósságválság vagy az euró stabilitásának kérdései – mondta vasárnap este a ZDF országos közszolgálati televíziónak adott interjúban Angela Merkel. „A menekültügy lehet a következő nagy európai projekt, amellyel megmutathatjuk, hogy tényleg képesek leszünk-e közösen cselekedni” – hangoztatta a német kancellár.

Szerinte Németország számára különösen nagy kihívást jelent a bevándorlási hullám, hiszen a német belügyminisztérium becslései szerint az év végéig összesen 500-600 ezer menedékkérelmet is benyújthatnak Németországban, ami igen magas szám a tavalyi 200 ezerhez képest. Merkel ismét utalt arra a problémára, hogy a menedékkérők mintegy fele a nyugat-balkáni országokból érkezik, noha ezek az országok biztonságosak.

A berlini kormány a balkáni államokban sugárzott tévéreklámmal igyekszik eltántorítani az ott élőket attól, hogy Németországba utazzanak, hiszen – mint a hirdetés hangsúlyozza – a balkáni országok állampolgárai által benyújtott menedékkérelmek 99 százalékát elutasítják. A kérelmezők ellátásáról viszont az eljárás végéig – átlagosan 5,3 hónapig – gondoskodni kell, ami egyre nehezebben kezelhető terhet ró a menekült­ügyi rendszerre. Berlin tavaly biztonságosnak minősítette Szerbiát, Boszniát és Macedóniát, szeptemberben pedig Albániát, Koszovót és Montenegrót is vélhetőleg ebbe a kategóriába sorolja majd, hogy a német hatóságok a valódi menekültekkel foglalkozhassanak. Thomas de Maiziere belügyminiszter a múlt héten azt mondta, Európa szégyene, hogy a németországi menedékkérelmek 40 százalékát nyugat-balkáni országok állampolgárai nyújtják be. David McAllister, a kormánypárti Kereszténydemokrata Unió politikusa tegnap a Bild című újságnak azt mondta, Németország feladata megakadályozni a „reménytelen” menedékkérelmeket.

Angela Merkel szerint Európának közös menekültpolitikát kellene kidolgoznia, s a tagállamoknak együtt meghatároznia, hogy mely ország minősül biztonságosnak. A gazdasági gondokra, a munkanélküliségre és a szegénységre hivatkozva a menekültügyi rendszerben nem lehet jogot szerezni a németországi tartózkodásra, mondta. Arra az újságírói kérdésre, hogy osztja-e a koalíciós partner szociáldemokraták elnökének véleményét, miszerint a magyarországi határkerítés az EU szégyene, azt mondta, hogy „egyáltalán nem kielégítő a helyzet”, és az eddigi jogi keret, a dublini megállapodás már nem érvényes, mert egyes tagállamok nem tudják betartani az előírásokat, máshol pedig nem végzik el megfelelően a menedékkérők regisztrációját. (A dublini rendelet szerint az az ország felelős a kérelem elbírálásáért, ahova valaki először megérkezett.)

Merkel elítélte a menedékkérőket befogadó állomások elleni támadásokat. Azt mondta, hogy az ilyen intézmények és a Németországban védelmet kérő emberek elleni erőszak „nem méltó országunkhoz”.

Brüsszel nem ad pénzt a kerítésre Az Európai Bizottság elvből nem támogatja a határ menti kerítésépítést, ám az, hogy a tagállamok konkrétan milyen módon kívánják biztosítani a határt, nemzeti illetékességbe tartozik – felelte egy kérdésre Christian Wigand szóvivő a tegnapi brüsszeli bizottsági sajtótájékoztatón. A szóvivő arra az újságírói kérdésre válaszolt, amely a Magyarország szerbiai határa mentén zajló kerítésépítéssel kapcsolatos brüsszeli álláspontot firtatta. – A bizottság nem ad pénzügyi támogatást az ilyen határ menti kerítésépítéshez – tette hozzá. Az újságíró által felvetett kérdésben szintén érintett Calais esetében a helyzet teljesen eltér a magyarországitól, jegyezte meg Christian Wigand. Szerinte ugyanis a francia kikötővárosban, a Nagy-Britanniába induló forgalom egyik gócpontjában a kikötő üzemeltetésének biztonságáról, valamint a migránsok védelméről van szó. (MTI)

12 hozzászólás “Merkel: A bevándorlás a legfőbb problémánk” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    Van egy kis érdekesség a történelemben. Az öngerjesztés elvét Jedlik fedezte fel, mégis az öt évvel később jelentkezett Siemenset tartják feltalálónak. A Bánki – Csonka féle karburátor feltalálója, nyugaton, Maybach.
    Így van Orbán is. Kijelent valamit, az EU ellenzi, majd két év múlva nyugati politikusok hirdetik. Most Weber, a néppárti frakció elnöke hívja fel a figyelmet a bevándorlás veszélyeire. De hasonlóan vélekedik Cameron, és a mindig az események után kullogó Merkel is.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Tarjányi László szerint:

    Itt a lehetőség a Viertes Reich létrehozására, az Európába tartó 5 millió katonakorú migránst besorozni, a német ipart felpörgetni, máris kész egy világhatalom! Milyen jól jött volna ennyi önkéntes munkás a Drittes Reichnak! 😛

  3. krapulax szerint:

    A megoldás az újbóli gyarmatosítás. A nyugati országok hadseregei vonuljanak be egykori gyarmataikra, verjék szét a bandita csürhét, majd ahogy egykoron tették, vezessék be a munka világába a maradékot, learatva a munkájuk gyümölcsét. Bebizonyították hogy a függetlenségre képtelenek, erős felügyelet mellett azonban élhető világot lehetne teremteni a makik között.

  4. Tarjányi László szerint:

    Itt a világvége! Az 1789 óta tartó zsidó világé!

    Ukrajnát azért kellett felforgatni, nehogy az orosz meg a német összefogjon, német technika – orosz nyersanyag, ez amire a Harmadik Birodalom is vágyott! Ehhez ha hozzájönne Kína, akkor Izrael és USrael lehúzhatja a világuralmi álmait a klotyón! Ezért indítottak el ötmillió migránst Európába amerikai szervezetek pénzügyi támogatásával, hogy Európát elgyengítve Amerika megőrizhesse szuperhatalmi szerepét!

    Ezt a törekvést kell visszafordítani, az ötmillió önkéntes munkaerejét a német technikához és az orosz nyersanyaghoz felhasználva, A VILÁG ÚJRAFORMÁLHATÓ! 😛

    Format A: (Format America – Amerika törlése!) 😀

  5. félix szerint:

    Már megint elfogyott a gyógyszered?
    Esetleg szabin van a dokid?

  6. Orsós Rodrígó szerint:

    Tarjányi LáSSzló bátyánk folyamatosan keveri a csepelinfót a kurucinfóval.

  7. félix szerint:

    Kever ő már mindent.

  8. Tarjányi László szerint:

    Tanulni, tanulni, tanulni! Tanulni mindenkitől lehet, a zsidóktól is!

    Szoktam mondani, a feudalizmus zárt társadalom volt, mindenkinek meg volt a helye, csak a zsidóknak nem. Ezért találták fel a kapitalizmust, aki meg ott sem találta meg a helyét, kitalálta a kommunizmust! Kivéve Viktor Chaim Arlosoroffot, aki bizony feltalálta a nemzeti szocializmust!

    “A tulajdon”képpeni náci ideológiát először a cionista Viktor Chaim Arlosoroff fogalmazta meg a Zsidó Nemzetiszocialista Párt számára készített manifesztumában, amely a “zsidó nemzetiszocializmus” /Der Jüdische Volkssozialismus/ cím alatt jelent meg Berlinben 1919-ben, Hitlernek a Német Munkáspárthoz való csatlakozás évében.

    Náci-zsidó manifesztumában Arlosoroff a hitleri ideológia valamennyi alkotóelemét bemutatta, így az internacionalizmus és bolsevizmus ellenességet is: “A nemzeti eszme az egyetlen, amely lehetővé teszi a nemzetek közötti ligát. A kozmopolita szocializmus a bolsevizmus időleges sikere ellenére is kapitulálni kénytelen” – írja, majd a zsidó nemzetet a “létért való küzdelemre” hívja fel a Felvilágosodás asszimilációs mozgalmának örökségét valló pártok ellen, amely mozgalom szerinte egy “nem faji alapokon álló emberiség érdekében kifejtett obskurus törekvésből” származott.”

    Itt látható Arlosoroff könyvének eredeti, 1919-es kiadása:
    https://archive.org/details/derjdischevolk00arlouoft

    Az adott helyen a könyv kinyitható, teljes nagyságra állítható és a képen levő
    nyilakkal lapozható, sőt egy ablakba beírt kifejezés szerint kereshető is benne!

    Például a 14-dik lap alján: “Deshalb muss der jüdische Sozialismus eindeutig und klar national sein.”

  9. félix szerint:

    Az volt a mázlis, hogy találtál a tanulmányi versenyt ahol nem indultak zsidók és így sikerült bejutnod az egyetemre.
    Aztán elhagyott ez a szerencséd és lassan megőrültél.

  10. Elhallgattatni szerint:

    “PINTÉR SÁNDORNAK MÁR NEM TUD KÉT HETET ADNI A JOBBIK

    A déli határszakaszon élők nehézségeire világított rá Tóth Péter, a szegedi Jobbik önkormányzati képviselője budapesti sajtótájékoztatóján. Apáti István a határőrség felállítását és a honvédség bevetését követelte. Mindketten kritizálták a kormányt, a hatóságokat tehetetlennek nevezve.
    12 nap múlva kezdődik az iskola

    Tóth Péter, a szegedi Jobbik önkormányzati képviselője a déli határszakaszon kialakult szerinte tarthatatlan állapotokra hívta fel a figyelmet. Beszámolója szerint a migráció nem csökkent, ráadásul a kormány intézkedései is kívánnivalót hagynak maguk után. Mint elmondta, a kerítés, amiről többször bejelentették, hogy elkészült a Csongrád megyében megjelölt 70 kilométeres szakaszon, azon jó pár lyuk van. Szeged déli részén, Röszkénél, illetve Ásotthalomnál naponta 1000–2000 ember közlekedik akadálytalanul. A határsértők átjutnak az ártéren, a vasúti átkelőhelyeken, mindazokon a helyeken, ahol nem lehet hermetikus határzárat építeni technikai okok miatt. Tóth többször kérte, hogy Szegedet ne érintse az illegális bevándorlás, ezért a térségben ne két rendőr felügyelje a magyar–szerb határszakaszt. Hiszen az itt jelentkező napi több száz fős migráció kezelésére ez a hatósági állomány „statisztáláshoz is kevés”. Az illegális bevándorlók gyakorlatilag akadálytalanul eljutnak Magyarország harmadik legnagyobb lakosságszámú városának belvárosi részeibe.

    A jobbikos városatya elmondása szerint ennél is nagyobb probléma, hogy Szegednél egyre több embercsempész jelenik meg, akik kijátsszák a jogszabályokat, az üzletág virágzik, a rendőrség ez ügyben tehetetlen. Tettenérés esetén az embercsempészek azt hazudják, hogy stopposok utaznak velük vagy véletlenül szálltak be hozzájuk. Tóth mindenképpen fontosnak tartja a Btk. szigorítását. Tapasztalatai szerint az embercsempészbandák nemcsak a helyi cigány közösség tagjaiból szerveződnek meg, hanem szerte az országból – Ózdról, Baksról, Hódmezővásárhelyről, Tótkomlósról – érkeznek Szegedre a „szakma” haszonélvezői. A jobbikos politikus kijelentette „Pintér Sándornak már nem tudok két hetet adni”, hiszen 12 nap múlva kezdődik az iskola, a szülők féltik a gyermekeiket. Nagyon jónak látná, hogy ameddig nem érkeznek meg a határvadász századok, addig a közeli hódmezővásárhelyi laktanyából a katonákat átvezényelnék erre a területre, és a határvédelmi feladatokat a honvédség látná el. Utalt arra, hogy a határvadászok kiképzése is eltart majd egy ideig. Tóth Péter egyúttal bejelentette, hogy az alfahir.hu tegnapi cikke alapján feljelentést is tett az embercsempészek ellen, de úgy érzi, hogy a rendőrség ezekkel az ügyekkel nem foglalkozik érdemben.

    Kapcsolat lehet a rendőri szervek és a szervezett bűnözés között

    Apáti István, a Jobbik alelnöke „bajtársa” szavaihoz hozzátette, hogy a pártja a bevándorló-cunami megoldását az önálló határőrség felállításában, a honvédség azonnali bevetésében látja. Ezen kívül az ellenzéki erő követeli, hogy a meglévő táborokat tegyék zárttá, 24 órás őrizet alatt. A politikus szerint ezzel lehet megakadályozni, hogy a bevándorlóknak nevezett betolakodók szabadon grasszáljanak Magyarország utcáin. Táborok létesítését egyébként is csak helyi ügydöntő népszavazások után engedélyezné az ellenzéki párt.

    A Jobbik szerint nem megoldás, hogy kétezer rendőrt levezényelnek a déli határszakaszra, hiszen az a kétezer rendőr eredeti szolgálati helyén hiányozni fog. A Jobbik ezeken túlmenően, ha kormányra kerül, azonnal kitoloncolja ezeket a bűnöző elemeket, hiszen akik illegálisan lépik át a határt, azok a párt szemében jogsértők, akikre nem vonatkoznak a hazai és a nemzetközi szabályok. A jobbikos politikus szerint csak így lehet megakadályozni, hogy a bevándorló-áradat teljesen ellepje az országot. Erre szerinte a kormány képtelen, mert tutyi-mutyi, több hónapos késéssel reagál folyamatokra, tehetetlen. Apáti arra figyelmeztetett, hogy akár polgárháborús feszültség is kialakulhat Magyarországon, amit mindenképpen meg kell akadályozni akár a bevándorlók kitoloncolása, az Alaptörvény módosítása vagy a honvédség bevetése árán is. Mindehhez a Jobbik támogatást fog adni.

    Kiemelte Tóth Péter szavait is. Érdekesnek tartja, hogy ha a szegedi önkormányzati képviselő tisztában van azzal, hogy az embercsempészek merre és milyen módon működnek, akkor a rendőrség nem. Ez szerinte arra utal, hogy a rendőri szervek és a szervezett bűnözés között kapcsolat van, vagy ha nincs ilyen szándékosság, akkor a Belügyminisztérium alkalmatlan feladatainak ellátásra. Mindkét esetben távoznia kell a felelősöknek. Apáti szerint a déli határszakon élők úgy érzik, hogy Magyarország és a magyar állam erőszak-monopóliuma megszűnt, pedig éppen erre az erőszak-monopóliumra szokott hivatkozni a karhatalom és a politikai elit, amikor különféle önkéntes csoportok ellen lép fel. A jobbikos politikus szerint, ha testi kényszert, gumibotot, könnygázt képesek habozás nélkül bevetni a magyar hazafiak ellen, akkor a határsértőkkel szemben is indokolt ez a fajta keményebb fellépés.

    A Jobbik alelnöke ezen felül követelte, hogy az Európai Unió és Egyesült Államok térítse meg Magyarország több tíz milliárd forintos költségségeit, ami a bevándorlással kapcsolatban keletkezett, hiszen a két fő felelős: Brüsszel és Washington.””

  11. Tarjányi László szerint:

    Nem egy fizikaversenyt nyertem, a középiskolás fényképem ma is megtalálható a Középiskolai Matematika Lapok (KöMaL) képtárában. Számos zsidó is részt vett, de én jobb voltam! A kiértékelők között volt a csepeliek Muki bácsija, Vermes Miklós is. Egyébként meg a Műegyetem Villamosmérnöki Kar, 170 fős, 1974-79-es Hiradástechnika szakán az első 5 legjobb tanuló közé tartoztam. Volt legalább 15 zsidó évfolyamtársam is. Én voltam az egyetlen, aki fizetős diplomamunkát kapott. 10 ezer forintot kaptam érte, ami több volt mint a háromhavi kezdő bérem!

    Csókoltatom az összes Robotron szerelőt, meg a pénztárgépjavítókat! Tetszettek volna egyetemet végezni!

  12. félix szerint:

    Na látod?
    Jól indultál csak valahogy nem lettél a végén elégedett.
    Aztán mindent rákentél a “nyuszira”
    A magam részéről én elégedett vagyok.
    Tudatosan lettem műszerész a jeles érettségim ellenére.
    Tizenéves koromban ismerkedtem meg a adatfeldolgozó gépekkel és azokat akartam javítani.
    Megtanultam és országosan ismert lettem a szakmában. Később a nagyszámítógép perifériák terén és a pénztárgépek területén is.
    Szerintem nem nagyon tévedek, ha bármelyik területen nagyobb ismeretségnek örvendhetek mint te a te területeden kis hazánkban. Lehet, hogy tévedek, de nagy az esély rá. Tudod legtöbbször a mérnökökhöz hívtak segítségül. Nem a tudásom, hanem a tapasztalatom volt a nagyobb. Bizony, a szakmát bizonyítvány osztás után tanulja ki az ember.

Itt lehet hozzászólni !