Folytatódik a rendőrök és jobboldali fegyveresek tűzharca Munkácsnál

Napi Gazdaság

A Munkács környéki hegyekben folytatódik a városban szombat délután kezdődött tűzharc a rendőri erők és a Jobboldali Szektor (PSZ) szélsőséges szervezet fegyveresei között, az összecsapásnak eddig legalább két halottja és kilenc sebesültje van – jelentette a Karpatnews.in.ua kárpátaljai hírportál.

Egyelőre nem ismert a fegyveres összetűzés kitörésének pontos oka.

A Karpatnews.in.ua híroldal meg nem nevezett rendőrségi forrásra hivatkozva azt írta; a PSZ fegyveresei a Munkács melletti autóúton vívott heves tűzpárbaj után a közeli hegyekbe vonultak vissza, ahol folytatják a harcot a rendőrökkel. Az informátor szerint a fegyvereseknek sikerült kitörniük a bekerítésből, és a hegység belseje felé vonulnak. A forrás azt is elmondta, hogy a kárpátaljai rendőrségnek nincs elég embere a teljes körbekerítésükhöz, ezért Lemberg (Lviv) és Ivano-Frankivszk megyékből vezényelnek biztonsági erőket Munkácsra.

Az orgánum szerint a PSZ is erősítést küld a helyszínre. Helyszíni beszámolók szerint Munkács körül megerősített ellenőrző pontokat állítottak fel az utakon, a város melletti erdő szélén több mentőautó várakozik, és egy páncélozott csapatszállító jármű tart Ungvárról Munkácsra.

Artem Sevcsenko, az ukrán belügyminisztérium sajtószóvivője a kijevi 5. Kanal tévécsatornának nyilatkozva bejelentette, hogy elindult Munkácsra a nemzeti gárda egysége, hogy lefegyverezze a lövöldözést kirobbantó személyeket.

A Zakarpattya.net.ua kárpátaljai hírportál idézte az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) sajtószóvivői irodájának közleményét, amely szerint az SZBU fegyverletételre szólította fel a munkácsi fegyveres összecsapás résztvevőit, cserében szavatolva a konfliktus elfogulatlan kivizsgálását. Olena Hiltjanszka, az SZBU sajtószóvivője közölte, hogy Kárpátalján operatív törzset hoztak létre, és már elindult a megyébe az SZBU elnökének egyik helyettese és egy különleges egység.

Az Unian hírügynökség Miroszlav Havriskóra, a munkácsi járási központi kórház helyettes főorvosára hivatkozva kora este azt jelentette, hogy a munkácsi lövöldözésben kilencen sebesültek meg, köztük három járókelő. A PSZ délután kiadott közleményében azt állította, hogy két tagja meghalt, négy pedig megsebesült az összecsapásban. Megjelentek olyan hírek is, hogy három, sőt négy halálos áldozata van a munkácsi lövöldözésnek.

A PSZ azt is bejelentette, hogy a munkácsi események miatt harci riadókészültségbe helyezte teljes politikai és katonai állományát.

Ukrán hírportálok esti jelentése szerint Anton Herascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója azt közölte, hogy telefonon felhívta őt a PSZ Munkács közelében bekerített alakulatának parancsnoka, és azt kérte, hogy tárgyalhasson az SZBU terrorellenes központjának vezetésével a fegyveres szembenállás beszüntetéséről és a sebesültek ellátásáról. Hozzátette, a kapcsolat létrejött, egyben reményét fejezte ki, hogy órákon belül sikerül békésen, törvényes keretek közt rendezni a helyzetet Munkácsnál.

A Jobboldali Szektor az európai integráció melletti és a Janukovics-rezsim elleni tavalyi Majdan-tüntetések önvédelmi erőiből jött létre. A szerveződéshez számos, valódi háborús tapasztalatokkal rendelkező veterán csatlakozott. A szervezet tagjait az orosz barát szakadárokkal vívott kelet-ukrajnai harcok miatt fegyverezték fel, és az ukrán reguláris fegyveres erők oldalán részt vesznek a szakadárokkal vívott összecsapásokban.

A PSZ tagjai Kijev ez irányú törekvései ellenére nem tagolódtak be teljes mértékben a hadseregbe, nem engedelmeskednek maradéktalanul a hadvezetés parancsainak.

Forrás: Napi Gazdaság

5 hozzászólás “Folytatódik a rendőrök és jobboldali fegyveresek tűzharca Munkácsnál” bejegyzésre

  1. Tarjányi László szerint:

    Aki részletesebb infót akar, az elérheti az alfahir.hu-n vagy a labanc.info-n!

    A szarházi jobbszektorosok egész Ukrajnát lángba akarják borítani, hogy kiváltsák a nemzetközi katonai beavatkozást! Nem elég nekik a Majdan által hatalomra ültetett zsidó kormány, a hatalmat saját maguknak akarják! Így van az amikor a zsidó összefog a banderistával, a pénznek nincs szaga, a holokauszt áldozatainak meg nincs véleménye. Igaz a hajdani náci állam a haverjuk, amely már tengeralattjárókat is szállít nekik, vajon Dönitz tengernagy mit gondolna erről, ha élne?

  2. Tarjányi László szerint:

    Van különbség a peresztrelka és a peresztrojka között! Tűzpárbaj – átépítés!

  3. krapulax szerint:

    sima maffiaharc ez, összekapott két bűnöző banda a pénzen

  4. Tarjányi László szerint:

    Nem egészen! A Jobb Szektor a rendőrökre is lőtt, egyet megöltek, meg egy civilt. Több autó kigyulladt. Ez síma terrorizmus. A Jobb Szektor tagjai közül kettőt lőttek le, maguknak kewresték a bajt! Én a rendőrség és terrorelhárítás helyében nem engedném futni őket, mind elfognám vagy lelőném, mert egyébként bebizonyosodna, hogy Ukrajnában nem is létezik az államhatalom! Létező államoknál az erőszakmonopólium az államnál van, nem létező államhatalomnál meg annál akinek több fegyvere és fegyverese van! Amennyiben Ukrajna kapcsolatot akar az Unióval, létező államnak kell magát maszkíroznia! Az USA-nak nincsenek ilyen skrupulusai, Amerikának csak érdekei vannak, ha azok érvényesítéséhez káosz kell, hát akkor káoszt teremt!

  5. Tarjányi László szerint:

    http://alfahir.hu/lerohantak_a_jobb_szektorosokat
    21:58

    Egész napos várakozás után az esti órákban végre megindult az ukrán fegyveres erők akciója.

    A Munkács közeli erdőkből fegyverropogás hallatszik, írja az ua.reporter.com-ra hivatkozva a KátpátHír. Egy helyi lakos a Novini Zakarpattya hírportálnak azt nyilatkozta, hogy az akcióban legalább 15 Jobb Szektoros életét vesztette.

    A szarháziak majd megtanulják, hogy ők csak eszközök voltak a zsidó oligarchák kezében!

Itt lehet hozzászólni !