Muszlimellenessége miatt végezhettek Nyemcovval

Origo

Nyemcov-megemlekezes(650x433)

Dadajev, a Nyemcov-gyilkosság első számú gyanúsítottja bevallotta, hogy ő szervezte meg az orosz ellenzéki politikus meggyilkolását, mert Nyemcov többször is negatív kijelentéseket tett a muszlimokra és az iszlám vallásra.

A Roszbalt orosz hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva azt állította, hogy Zaúr Dadajev a kihallgatás során arról beszélt: 2015 januárjában szerzett tudomást arról, hogy “Borisz Nyemcov nemegyszer negatívan nyilatkozott az Oroszországban élő muszlimokról, Mohamed prófétáról és az iszlámról”. Dadajev a bíróságon az újságírókhoz fordulva kijelentette, hogy szereti Mohamedet. Dadajev volt csecsen belügyi katona a Nyemcov-gyilkosság ügyében letartóztatott öt gyanúsított egyike.

Iszlámellenességgel vádolták

Borisz Nyemcov 2007-ben az Expert című orosz hetilapnak kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin államfő intézkedései a születések arányának növelésére elsősorban a muzulmánok lakta régiókban “halálos veszélyt jelentenek Oroszország jövőjére”. Ezután ismert muzulmán vezetők iszlámellenességgel vádolták meg az ellenzéki politikust.

Nyemcov januárban, a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap munkatársainak lemészárlása után az Eho Moszkvi rádió internetes oldalán azt írta, hogy “az iszlám a középkorban él”, és “iszlám inkvizíciónak” nevezte a Párizsban elkövetett gyilkosságot.

Még nincs meg a fegyver

Szakértői vizsgálatok szerint a vasárnap letartóztatott Zaúr Dadajev lőhette le Borisz Nyemcovot – közölte az Interfax orosz hírügynökség egy orosz igazságszolgáltatási szerveknél dolgozó, név nélkül nyilatkozó illetékesre hivatkozva. A forrás szerint ezt azonban csak akkor lehet teljes bizonyossággal állítani, ha megtalálják a gyilkossághoz használt fegyvert – tette hozzá.

Az Interfaxnak nyilatkozó forrás azt is elmondta, hogy az igazságszolgáltatási szervek az ellenzéki politikus megölésével gyanúsítottak külföldi kapcsolataira is rábukkantak, ezért a külföldi nyomokat is intenzíven vizsgálják.

“Abszurd teória”

Az orosz ellenzék kétkedve fogadja, hogy Nyemcov meggyilkolásának hátterében iszlám szál húzódna. Ilja Jasin, a liberális RPR-Parnasz párt társelnöke abszurdnak nevezte ezt a teóriát, amely szerinte azt a célt szolgálja, hogy eltereljék a figyelmet Vlagyimir Putyin elnökről.

Az orosz ellenzék megrendelt politikai gyilkosságnak tartja az RPR-Parnasz és a Szolidaritás mozgalom társelnökének, az egykori orosz miniszterelnök-helyettesnek a megölését. A hatalom a belpolitikai helyzet megingatására irányuló kísérletet látta benne.

Nyemcovot kivégezték

Borisz Nyemcov orosz ellenzéki politikust február 27-ről február 28-ra virradó éjjel ölték meg Moszkva központjában, a Kreml lábánál húzódó Bolsoj Moszkvoreckij hídon, egy nappal az ellenzék által szervezett, de aztán elnapolt nagyszabású hatalomellenes tüntetés előtt. Nyemcov a megölése előtt néhány órával az Eho Moszkvi rádiónak azt mondta, hogy 100 ezer embert várnak a megmozdulásra.

Putyin orosz elnök a tragédia után azt mondta:bérgyilkosságra utal Nyemcov megölése, és arra utasította az orosz nyomozó bizottság, a belügyminisztérium és a szövetségi biztonsági szolgálat vezetőit, hogy hozzanak létre külön nyomozócsoportot, és személyesen irányítsák a nyomozati eljárást.

Forrás: Origo

4 hozzászólás “Muszlimellenessége miatt végezhettek Nyemcovval” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    Ezt is Charlie számlájára kell írni? Európa vezetői most mehetnek Moszkvába felvonulni!?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  2. bonifác szerint:

    Akár igaz is lehet. Akár…De vannak, akiknek ez nagyon jól jött. (Nem Jelcinnek…))

  3. szigetország szerint:

    Dadajev magára vállalta a gyilkosságot, a többi őrizetes ártatlannak mondja magát.

    A háttér továbbra is homályos.

    Akinek szándékában állna Csecsenföldre utazni, most inkább ne tegye.

  4. szigetország szerint:

    Most olvasom, hogy Zaur Dadajev visszavonta a vallomását.

    “Azt gondoltam, hogy Moszkvába visznek, és ott elmondom a teljes igazságot a bíróságon. Azt, hogy nem vagyok bűnös. De a bíró egy szót sem engedett szólnom”

    «Так вот я думал, в Москву привезут, и я тут скажу на суде всю правду. Что я не виновен. Но судья даже слова мне не дал», — сказал Дадаев.

Itt lehet hozzászólni !