Tegnapi újság: Csepelre érkezett a Zeppelin – Horthy is itt van

Csepel.hu, Csepel.info

Csepelre érkezett a Zeppelin01

A Szent Imre téren nem szállt le, de megmutatta magát (az I. Világháborús szobor ma is ott áll)

30 ezer ember tódult ki a csepeli repülőtérre, amikor 1931. március 29-én délelőtt fél kilenckor landolt a Németországból érkező híres léghajó, a Graf Zeppelin.

A léghajó földet érésére olyan hírességek is kíváncsiak voltak, mint Horthy Miklós kormányzó, aki személyesen fogadta a repülőből kiszálló utasokat, többek között fiát, Horthy Istvánt.

A nevezetes esemény éppen 80 esztendeje történt. A Weiss Manfréd gyár tulajdonában lévő csepeli repülőtér a Szigetcsúcson, a mai eperföldön volt, amely alkalmas helynek bizonyult egy hatalmas méretű léghajó biztonságos leszállására.

Csepelre érkezett a Zeppelin02

A csepeli repülőtér: Horthy Miklós is itt volt

Budapesten abban az időben még nem létezett a Ferihegyi repülőtér, a budaőrsi légikikötő pedig dombos, hegyes vidék között terült el, ami a Zeppelin landolására nem felelt meg. A híres léghajónak ez volt az egyetlen útja Magyarországra, nem véletlen tehát, hogy emberek tízezrei vonultak kíváncsian Csepelre. A község apraja-nagyja is már a kora hajnali órákban a repülőtéren várta a Zeppelin érkezését, hogy szemtanúi legyenek a nagy eseménynek.

A közönség soraiban volt Vezér Endre helytörténész édesapja is, aki jó néhány fényképet készített a helyszínen. Ezeken jól látható a léghajó jókora mérete, a leszállás pillanatai. Amikor a Zeppelin földet ért, katonák tucatjai segédkeztek a szerencsés, de egyszerűnek nem mondható landolásban. A léghajót ugyanis kötelekkel kellett a föld felé húzni és a talajhoz rögzíteni.

A léghajókat az 1900-as évektől kezdték el gyártani Németországban, s a legsikeresebb darabja a Graf Zeppelin volt. A repülőt a tervezőjéről és a gyártását finanszírozó német grófról, Ferdinand von Zeppelinről nevezték el. A 60 tonnás repülő “ezüst szivar” a maga 236,6 méteres hosszával és 30,5 méteres átmérőjével 115 km/órás sebességre volt képes, miközben 20 utast szállított teljes kényelemben. Menetrendszerinti közlekedésre is használták; 1928 és 1937 között összesen 590 utat tett meg, ebből 144 alkalommal szelte át az óceánt. A Zeppelin makettje ma is megtekinthető a Münchenben lévő Deutsches Museumban.

A magyarországi látogatásra Friedrichshafenből indult el a gép, amelynek a fedélzetén a személyzeten kívül 12 utas tartózkodott. A Magyar Aero Szövetség 250 utászkatonát vezényelt ki a helyszínre, hogy segítsék a léghajó leszállását és lehorgonyzását. A repülőgépen több neves személy utazott, többek között Karinthy Frigyes, Horthy István és gr. Almássy László. Az első ember Karinthy Frigyes volt, aki kilépett a léghajóból a sikeres földet érés után. Horthy Istvánt édesapja, Horthy Miklós kormányzó köszöntötte a repülőtéren.

Rövid technikai szünet után 30 utassal a fedélzetén – köztük Gömbös Gyula honvédelmi miniszterrel és több újságíróval – elindult magyarországi körútjára a Graf Zeppelin. Az előre bejelentett útvonalat módosították a kedvezőtlen dunántúli időjárás miatt, így rövid Budapest feletti repülés után észak-keletnek fordultak. Átrepültek a Mátra felett és Eger, valamint Mezőkövesd érintésével Miskolc fölé érkeztek. Innen déli irányban haladtak tovább Szentes és Hódmezővásárhely felé, majd Debrecen érintésével visszafordultak és a Jászság fölött elrepülve tértek vissza Csepelre a délutáni órákban. Újabb sikeres landolás és pihenő után a Graf Zeppelin visszaindult állomáshelyére, Friedrichshafenbe, 14 utassal a fedélzetén. A Boden-tó partján fekvő német városba hajnali 3 óra 30 perckor érkeztek meg.

A Zeppelinek történetének tragikus esemény vetett véget, amikor 1937-ben a hidrogénnel töltött Hindenburg léghajó New Jersey-ben kigyulladt és elégett fedélzetén 72 utassal.

Forrás: Csepel.hu

7 hozzászólás “Tegnapi újság: Csepelre érkezett a Zeppelin – Horthy is itt van” bejegyzésre

  1. v39 szerint:

    A bemutatott képet apám, Versics Béla fényképezte, a kép bal oldalán, a szoborral szemben a Csepeli Kultúrház látható, amit az 1944-es angol-amerikai bombatámadás pusztított el.
    A honlapomon : http://www.v39endre.fotoalbum.hu számos csepeli vonatkozású fejezet található.

  2. nagyapó szerint:

    v39! A képen látható épület, tudomásom szerint, a Kultúrpalota nevet viselte. Ez volt a csepeli polgárok kulturális központja.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  3. felix szerint:

    1951-ben, polgárk?

  4. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x, a kis hülye bunkó megint röfög!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  5. v39 szerint:

    Nagyapó !
    Fentebb jelzett honlapom 103. fejezetében a CSEPEL MONOGRÁFIA 3. részében a 113. oldalon kezdődik a Kultúrház leírása.
    Ajánlom figyelmedbe !

  6. felix szerint:

    Okosodj szemétláda!!!!!!!!!!

Itt lehet hozzászólni !