Közterületi tervbemutató szerdán 17 órakor a Csetében

Csepel.hu

A Csepeli Vagyonkezelő (CSEVAK) Zrt. február 11-én, szerdán délután öt órai kezdettel közterületi tervbemutatót rendez a Csete Balázs Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola épületében (Budapest, XXI. kerület, Csete Balázs utca 6-8.).

Az Ady Endre úti lakótelepen a CSEVAK Zrt. koordinálásával az önkormányzat jelentős mértékű felújítást, úgynevezett integrált szociális rehabilitációs fejlesztést tervez. A megvalósítást szolgáló pályázat kidolgozásához várják az Ady lakótelepen és a környéken élők véleményét, javaslatait. A tervbemutatóra a CSEVAK Zrt. tisztelettel meghív minden érdeklődőt.

34 hozzászólás “Közterületi tervbemutató szerdán 17 órakor a Csetében” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    Az ország költségvetése összeomlott, Budapest költségvetése nincs, Csepel költségvetése a Holdban. Ekkor a CSEVAK, mint egy VAK ló, olyan marhaságot akar amiről maga sem tudja mi az (úgynevezett integrált szociális rehabilitációs fejlesztés).
    Az ig. et. is tudja, hogy pénz – ahogy egy nagy embert idézzek – “mibúl”?
    Azt is tudja az ig. et., hogy minden pénz, ami az önkormányzatnál van, az a szoci belharcban megölt képviselő utódlási kampányára szükséges a 3-as választókerületben. Akkor miért akarják hülyíteni az “Ady lakótelepen és a környéken” élőket.
    Apropó: Csepelen új lakótelep épült? Az Ady?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  2. csollány szerint:

    Nagy szöveg. Szociális rehabilitáció! Nem lehetne, egy kicsit konkrétabban? Kit vagy mit rehabilitálnak, szociális alapon? Miből: tán hitelből?
    Inkább a félbe maradt csatornázásokról kéne beszélni. Nehogy azzal röhögtessen ki valaki, hogy utóbbira majd hamarosan EU-s pénz jön.

  3. nekünk ment el az eszünk szerint:

    jól hangzik – a nagy belelendülés után pedig erős visszaesés lesz, amit majd a 2010 -es választások előtt mondjuk fél évvel elkezdenek kivitelezni – a szokásos szar minőségben… mexoktuk már ezt…

  4. Szilveszter szerint:

    Fájna Nektek nagyon, ha az a bizonyos “északi pénz” mégiscsak meglenne, és ebből finanszíroznák sikerrel a projektet? Az a pénz ugyanis megvan, kizárólag fejlesztésre fordítható. És ezt most az. Baj? 😉

  5. Gigi szerint:

    Gyerekek, látjátok, mégiscsak fel kellene lapozni néha a Csepel újságot 🙂 : többször olvastam már benne, hogy a kerület (a Csevak csak koordinál) 1,3 milliárd (!) forintos uniós pályázatot adott be tavaly, és az első körön már túl is jutottak! A második körhöz a papírokat májusig kell beadni, utána lesz végleges döntés. De az előkészületek gőzerővel folynak, és ha tegnap bármelyikőtök ott lett volna (Borbély Lénárd képviselő úr mindössze 15 percre ugrott be!), akkor hallhattátok volna, micsoda problémát jelent az ott élőknek a gettószerű, elszlömösödött életvitel. Ezen a szociális rehabilitáció úgy igyekszik segíteni, hogy egyfelől az épületek és közterületek állagát is javítanák, másfelől a kritikus Csete-üzletsor teljes vagy részbeni felszámolásával a randalírozókat terelnék el a környékről, ráadásul a felszabaduló helyiségekben közösségi házat alakítanak ki… Szó nincs se északi pénzről, se balos pártpénzről…

    Miért rossz ez a törekvés? Ugye, nem azért, mert történetesen egy szoci vezetés alatt tevékenykedő szakembergárda karolta fel az ügyet? Van, ahol nincs politika, vagyis legalább nem olyan mértékben, hogy farkast kéne kiáltani…

  6. Gigi szerint:

    Ja, és majd’ minden második testületi ülésen terítékre kerül a téma. Aki megengedheti magának, hogy havonta egy délelőttöt a Munkásotthonban töltsön, javaslom, hogy saját szemével győződjön meg az ott folyó munkáról, és ne a sajtóhasábokon (itt vagy a CSÚ-ban) megjelenő szűrt infókból tájékozódjon…

  7. Bubus szerint:

    Ezek szerint a Fidesz képviselte magát. Az MSZP-s képviselők is ott voltak Gigi? És Szenteczky? És legalább Borka, a körzet MSZP-s képviselője ott volt?

    Én azt hallottam, hogy nagyon kevesen vettek részt a fórumon, ami a Csevakra és az elkölteni szándékozott pénzre nézve rendkívül szégyenletes. Kinek a dolga a Csevaknál a közönségkapcsolatok vagy a sajtókapcsolatok szervezése? Egy 1,3 milliárd forintos projektre ennyi érdeklődőt tudtak szervezni? Szégyen gyalázat!

    Ha Te ott voltál Gigi, lenne még egy kérdésem: igaz, hogy az 1,3 milliárd forint kevés ahhoz, hogy a járdákat is felújítsák?

  8. tilona51 szerint:

    Tényleg szégyen és gyalázat, hogy csak kevés érdeklődő volt a fórumon. Ez nemcsak a szervezők hibája, hanem a lakótelepen élőké is. Itt elmondhatta volna mindenki hogy mi a véleménye, javaslata.Persze később egyszerűbb lesz morogni, ócsárolni és szidalmazni a megvalósult munkákat. Ja és szétverni, rombolni.

  9. Szilveszter szerint:

    Bubus szerint a Fidesz képviseltette magát. Gigi ott volt, és ezt írta:”Borbély Lénárd képviselő úr mindössze 15 percre ugrott be”
    Hát ennyi a Fideszes képviseletről, mert ebből látszik, hogy mennyire érdekli a Fideszt Csepel jövője. 15 perc!
    Mellesleg úgy hallom minden érintett házban kiplakátolták az eseményt, de hát az valahogy letépődött. 😉

  10. Bubus szerint:

    Igen Szilveszter, úgy tudom, hogy Lénárd ott volt, és azt is, hogy nem 15 percet. Borka Szász Tamás viszont, aki a körzet MSZP-s képviselője, úgy tudom, hogy nem volt ott. És úgy tudom, hogy Szenteczky János sem tisztelte meg a jelenlétével a fórumot, amely 1,3 milliárd forint elosztásáról szólt. Tóth Mihály sem, aki úgy tudom, hogy még polgármester. No meg az MSZP frakció további tagjai sem, egyetlen kivétellel. No és úgy tudom, hogy mindössze 13 ember volt ott.

    Azt nem tudom, hogy valóban leszaggatták-e a plakátokat. De az biztos, hogy a Csepel újságban, a Csepel.hu-n és a Csepel.info-n is hirdetve volt az esemény, és – már elnézést – de letojták az emberek. És finoman fejeztem ki magam.

    Nem gondolod, hogy mégis csak rosszul lett meghirdetve? Talán egy jó szöveggel, kifejezve azt, hogy miről szól ez az egész történet, az emberek elmennek, mert érezték volna, hogy róluk van szó? Nem gondolod, hogy Tóth Mihály polgármesternek, Szenteczky Jánosnak, és a terület MSZP-s képviselőjének is illett volna elmennie?

  11. csollány szerint:

    Mit csodálkoztok azon, hogy kevesen voltak?
    Csepelen már annyi mindent ígértek, amiből azóta sem lett semmi (csatornázás, gerincút ) Örökké nem lehet hülyíteni az embereket.
    Az összetört, kifacsart emberek a napi gondjaikkal vannak elfoglalva. Vezetőik nevének hallatára csak legyintenek, elkopott a hitelesség.
    Miért csak 28 % ment el szavazni Franzstadtban? Hát, ezért.

  12. Öreg halász szerint:

    Tisztelt Szilveszter!

    Igazuk van azoknak, akik felróják, hogy rosszul volt komunikálva, hogy fórum lesz. Nem csoda, ha a nyári “események” után letépkedték a Csevak plakátjait a dühös lakók. Viszont elmentek volna, ha pl. ilyen szövegeket plakátoznak ki:

    – Tisztelt Lakók! A nyári parlagfű ültetés után újabb meglepetésünk lesz, de most négyszer annyit költünk rá!

    vagy:

    – Tisztelt Lakók! 2009-es csodaprogramunk, a nagy sikerű nyári parlagfű ültetés után most 1,3 milliárdból sem fog jutni a járdafelújításra!

    Tisztelt Szilveszter,

    olvastad már ennek a fórum-felhívásnak a szövegét? Bocs, de ezt ha jól láttam, a ti csapatotok írta. Szerinted kiderül ebből bármi értelmes dolog?

    Mert szerintem nem. Úgyhogy, amíg ilyen sötét embrek szervezik a fórumaitokat, mint akik ezt a szöveget írták, ne várjatok tömegeket, mert még a baloldaliak is csak oda mennek el, ahol tudják, hogy miről lesz szó!

  13. Gigi szerint:

    Nos, a területen tudtommal két képviselő illetékes: Borka-Szász valóban nem volt jelen (illett volna!), de Bátky Endre igen (fel is szólalt). Tovább (végig) volt ott, mint Lénárd (ami, Bubus-Lénárd, valóban 15 perc volt – mértem! 🙂 ).

    Amúgy az érdeklődés valóban gyatra volt, és akkor enyhén fogalmazok. A meghirdetésről annyit tudok, hogy a Csevak kommunikációs munkatársa is csak későn kapta meg a felhívást, mert az eseményt nyilván mások szervezték (a tervező cég?). Kamera és újságíró mindenesetre vette az elhangzottakat.

    A járdákra egyébként jut pénz. Lehet, hogy nem az összes szakaszra (hiszen sok és sokféle a feladat), de éppen azért lenne szükség fórumokra, hogy mondják el az érintettek, melyek a legsürgetőbb teendők…

    És egy pontosítás, mielőtt belelovalljátok magatokat a milliárd hangoztatásába: a nevezett fórum a milliárdos projekt csak egy részének, a közterületi (járdás-parkolós-fásítós) fejlesztésnek volt címezve.

  14. Bubus szerint:

    Nem vagyok Lénárd. És remélem, hogy most nem parlagfüvesítésre költi a pénzt a Csevak. Aminek a honlapján egyébként a fotóalbumban már Lénárd nincs ott, pedig, mint ahogy te is említetted ott volt, és ahogy te is említetted, nagyon kevesen voltak ott. De az MSZP-s kikerülhetett, a fideszes nem.

  15. Árpád u. szerint:

    Gigi, rosszul tudod. A területen csak egy képviselő illetékes tudtommal. De te azt írod, hogy nem volt ott. Lehet, hogy vidéken kirándult?

  16. Szilveszter szerint:

    Jajj már! Hát kiknek szólt ez a tervbemutató? Tóth Mihály, és Szenteczky János, meg Borka-Szász Tamás tisztában van azzal, hogy mi van a tervekben, és tisztán látják, hogy milyen lesz majd a megvalósulás. A lakóközösség azért nem ment el, mert bíznak a szocialista vezetésben, és tudják, hogy a Csevak a csepeliekért van, Mindíg! A Szocialista vezetés nyitott volt arra hogy az ellenzéknek megmutassák a terveket.
    Csak Ti nem fogtátok fel, hogy ez tájékoztató volt az ellenzéki nagyokosoknak, de nem vették a lapot. Vagy ha vették, akkor meg azért nem mentek el, mert ha ott lettek volna, akkor mi re lüktetnének? Nem nem! A helyi Fidesz vezetőség eltökélten ragaszkodik a sötétben hadonászáshoz, és mélyen elzárkózik minden infó elől, ami bizonyítottan élét veszi a mondókázásuknak!
    De amíg itt okoskodtok, a Jobbik a Szent Imrén kampányol, és gyűjti a Fidesz szavazókat. Sokan írtak alá náluk! Ez baj ugye?

  17. csollány szerint:

    Azért nem megy el a lakosság semmilyen rendezvényre, se szavazni, met elégedett a helyzettel. Jó.
    Régen is mondtak ilyeneket va taggyűléseken, akkor is volt, aki szajkózta tovább!
    A Fidesz minek menne el, ők is tudják, megy a terv a a többi közé.
    Ami a jobbikot illeti: ha valaminek, ennek a szavazat gyűjtésnek legkevésbé
    a mai baloldali élharcosoknak kéne örülni: Lehet, hogy a felelősség kérdése is előkerül egyszer?

  18. Laja szerint:

    Szilveszter! Csodálatos, amit írtál. Ilyan szolgalelkű embert ritkán látni. Figyelj csak, nincs furcsa íze a nyelvednek?

    Tóth Mihály, Szenteckzy és Bokaszász tehát azért nem mentek el, mert ismerik a terveket. Ok. Tehát akkor a jövőben egyetlen egy olyan helyre sem mennek el, ahol ismerik a terveket. A lakosság pedig azért nem ment el, mert bízik a szocialista vezetésben. Ez nagyon tetszik, de szerintem te sem hiszed el.

    Csevak, a csepeliekért van, mindíg. Itt erre egy jó példa:
    Átverte majd cserben hagyta a csepeli vagyonkezelő egy társasház lakóit? http://csepel.info/?p=3865

    Gigi fenntebb azt írja, hogy az egyik fideszes ott volt. Akkor most ki hazudik Szilveszter? Te, vagy Gigi?

    Ja, és ahogy írod, ez tájékoztató volt az ellenézéki nagyokosoknak. Akkor két kérdés merül fel bennem: miért hívták a lakosságot, és vajon az ellenzéki nagyokosok kaptak rá meghívót? Hát ha már egyszer nekik volt szervezve.

    A Jobbik meg kampányolhat nyugodtan, demokrácia van elvégre. Lehet, hogy esetleg ők nyerik majd meg a választást. A legközlebbi választás ha jól tudom elég közel van. De miért is? Ja persze, tudom.

    Szilveszter, úgy láttam eddig, hogy te az észérveket szereted. Legyél szíves modjál példákat, amikro a fideszes nagyokosok valamivel előjöttek, és nem volt igazuk, sőt, hazudtak, és amit mondtak, annak az ellenkezője volt a helytálló. Győzz meg, hátha az MSZP-re szavazok legközelebb.

  19. Bubus szerint:

    Szilveszter, ebben is tévedsz: a Jobbik az MSZP-től fog több szavazót elvinni. Érzelmi szempontból ugyanis az MSZP-hez közelebb áll a Jobbik kommunikációja, és a megoldáskeresés nélküli cigányozás is az MSZP-s szimpatizánsi körre a jellemzőbb. Rémlik, hogy hány párttársad cigányozza Orbánt meg a fideszeseket is? Visszaüt a stílus, de rátok. Olvass történelemkönyvet, nézd meg pl. hogy milyen sok politikus vándorolt a kommunisták és a szélsőjobb között. Meg fogsz döbbenni.

    Egyébként amíg ilyen meghívókat küldözgettek, hogy semmi nem derül ki belőle, ne is várjatok sok érdeklődőt. Meg akkor sem, ha pont a körzet képviselője nem megy el a körzetével foglalkozó rendezvényre, hogy ne találkozzon a körzetében lakókkal. Ez nagyon nagy gáz, még akkor is, ha Borkának egyébként esetleg valóban halaszthatatlan oka volt rá, hogy ne menjen el. Ilyet állítólag azonban nem jelentettek be.

  20. Szilveszter szerint:

    Kedves Csollány!
    Ha bárki szavazni akart volna, akkor azt benézte, mert nem szavazni kellett menni, hanem meghallgatni a lakókörnyezete fejlődéséről szóló terveket.
    Kedves Laja!
    Az a fideszes a Lénárd volt, kb 15 percig. Gigi ezt mondta. Én idéztem. Hol az ellentmondás?
    Ha csak egyet kell mondanom a Fidesz tengernyi melléfogása közül, ami tudvalevő, hogy az ellenkezője áll meg, és ettől te az MSzP-re szavazol, az óriási ziccer! Majdnem a bőség zavarába estem! Az Általad belinkelt téma is elegendő, mert az épp hazug dolog. De ha mégis úgy gondolod, akkor legyen egy másik példa. A Németh Szilárd állításával ellentétben a csápos kutakat nem most zárták be a rettenetesbrutáliselképesztő hulladékok miatt, mert azokat 10 éve zárták le. No tartod a szavad? 😉
    Kedves Bubus!
    A történelem szerint a nyilasok beolvadtak a kommunisták közzé, ott éppen azt folytatták, mint azelőtt, csak még véresebb, aljasabb módon. (nem a hithű, és tisztességes kommunistákról beszélek!) Most meg, amikor már lehet nyiltan vállalni a dolgot, akkor átállnak a jobbikba. Egy cseppet sem döbbentem meg.

  21. csollány szerint:

    Mondom még egyszer,hogy Szilveszter is értse: az össze-vissza ígérgetésekbe beleunt lakosokra ekkora a bal oldal kisugárzása. Helyi szinten is.
    A gerincút rajzait úton- útfélen teregették a kerület vezetői. A hallgatóság akkor még nem néhány emberből állt. Amikor az építkezés kezdete mind tovább csúszott, jött az újabb történet. Szilveszter leírta, a gerincúthoz semmi közünk, az a főváros sara. Rendben. De akkor miért etették a népet azok, akiknek semmi közük sincs hozzá? A választások előtt ezt nem tudták? Elfelejtettek szólni nekik? Na látod, Szilveszter, amíg a gerincút nem készül el és a fertőzött terület nem lesz felszámolva, addig nem vagyok kíváncsi egyetlen felhők között szálló tervre sem. És úgy tűnik, más sem.

  22. Gigi szerint:

    Árpád u.,

    az Ady-lakótelepnek nevezett tömbből néhány Bátky Endréé: azért volt ott, azért szólalt fel. A többség valóban Borka-Szászé.

  23. Gigi szerint:

    Laja,

    igaz, hogy ott volt Lénárd, de csak beugrott! Kezdettől fogva így mondom, és bár dicséretes az érdeklődése, vajon miért nem hallgatta végi a lakókat és a Csevakot? A vak is rájött volna: a Csevak fogadókész a lakossági felvetésekre, és a lakók a jogos (és elismert) kritikák mellett többször megköszöntek egyes intézkedéseket! Én azt szűrtem le, hogy a párbeszédre a legilletékesebbek készek, a politika meg csűrje-csavarja tovább a zűrös dolgait, rágja csak a gittet, ahogy akarja…

  24. Gigi szerint:

    Ja, és gerincút-ügyben fővárosi értesülés: a pénzügyi feltételek biztosításáról szóló támogatási szerződést a tervek szerint a főváros márciusi közgyűlésének kellene jóváhagyni. Ha ez sikerül, nyáron lefolytathatják a közbeszerzési eljárást, és akkor ősszel végre elkezdődhet az építkezés…

  25. Laja szerint:

    Gigi, hagyjuk a dumát! Azért hajrá!

    Szilveszter, járd körül a témát rendesen, aztán térjünk vissza rá… ezt csak nagyon halkan jegyzem meg neked.

  26. Gordon szerint:

    Gigi!

    “Ha ez sikerül, nyáron lefolytathatják a közbeszerzési eljárást, és akkor ősszel végre elkezdődhet az építkezés…” Melyik ősszel? Mert ugye 1996-ra lett ígérve, hogy elkészül. Most 2009 van. Rád bízom ennek a teljesítménynek a minősítését, ha te ennyivel beéred…

  27. asdf szerint:

    Végre sikerült megtalálniuk azt a céget, aki autópálya áron meg tudja építeni a gerincutat. Ha jól variálnak a tervekkel még egy völgyhíd is belefér a teszkóig.

    A korábbi csevakos fórumsorozat után nem csoda, hogy megcsappant az érdeklődés. A megjelent érdeklődő lakók biztos nem tudtak elmenni korábban egyik csevakos alkalomra sem, gondolták most bepótolják.

    Szépek a tervek, át is kéne keresztelni a területet Ady lakóparkká.
    De hiányzik a tervről a szociális rehabilitáció. Számomra ez valami olyasmit sugall, hogy megoldják az eldobált drogos fecskendők és az erkély alá vizelés problémáját.
    A járdák felújítását meg már régen meg kellett volna oldani.

    A Munkásotthonhoz minek még 17 parkoló? Valamelyik szoci nem tudott múltkor megállni a közelben, vagy az mszp-s kampánybuszokat kell valahová parkoltatni amik a fizetett tapsolókat hozzák?

  28. LB szerint:

    asdf!

    Éa az alagút hol marad? Mert anélkül nem az igazi!

  29. csepeliiszap szerint:

    A huncutság csak kihozza belőlem a kérdést: gerinctelenek építik a gerincutat? Te jó ég, mi lesz ebből, sokba fog ez NEKÜNK kerülni!!! Nem is olyan vicces…

  30. Gigi szerint:

    Gordon, nem érem be ennyivel, a puding és a megevése erősebb törvény, de akkor is ez a legfrissebb hír… És amúgy tényleg lesz benne két műtárgy, ha nem is völgyhíd :), de aluljáró a HÉV alatt, valahogy úgy, mint a Szabadkikötő úton, és akkor kell majd forgalomkorlátozásra is számítani… De az ezzel járó kellemetlenségek – gondolom – vállalhatóak lesznek, csak hogy végre elkészüljön a gerincút… 🙂

  31. Gigi szerint:

    asdf,

    a lakótelep szociális problémái elsősorban nem az ott lakók miatt alakultak ki, ők inkább csak elszenvedik azokat. Ha viszont a Csete-üzletsor kocsmarészeit megszüntetik, és a közeli munkásszállót is áttelepítik, akkor elvileg a randalírozók is eltakarodnak onnan…

  32. Gigi szerint:

    Ja, és te nem szoktál színházba menni a munkásotthonba? Vagy néptánc gálára? Vagy egyéb kulturális rendezvényre? Ezek egyike sem szocitámogatású, és a közönség sem pártszín alapján vált jegyet. Márpedig ők sem férnek el rendesen a jelenlegi parkolókban…

  33. asdf szerint:

    vállalhatók a kellemetlenségek, csak nehogy azok tervezzék, akik pl. a Szabadság-hídnál kiszámolták, hogy elfér-e a két villamos egymás mellett rendesen. Nehogy újabb forgalomkorlátozás legyen majd egy esetleges átépítés miatt, mert nem tud bekanyarodni egy kamion.

  34. Gigi szerint:

    asdf, értékelem 🙂

Itt lehet hozzászólni !