Újabb amerikai adatgyűjtési botrány

Origo

Újabb amerikai adatgyűjtési botrány

Az amerikai igazságügyi minisztérium több mint egy évtizeden át titkos adatbázist tartott fenn amerikaiak külföldre intézett és onnan bejövő telefonhívásairól – derült ki egy bírósági keresetből, amely pénteken kapott nyilvánosságot az amerikai sajtóban.

A tárcához tartozó kábítószer-ellenes hatóság (DEA) a 90-es évektől 2013 augusztusáig használta az adatbázist. Ez hasonló volt ahhoz, mint amit a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) rendszeresített, azzal a különbséggel, hogy a külföldi jelhírszerzésre szakosodott szerv az amerikaiak külföldre és belföldre irányuló hívásainak metaadatait egyaránt gyűjtötte.

2013 óta nem használták

A DEA emellett, az NSA-tól eltérően közigazgatási idézések, nem pedig a külföldi hírszerzést felügyelő titkos szövetségi bíróság (FISC) végzései lapján folytatott adatgyűjtést. Az adatbázist az igazságügyi tárca szerint törölték és 2013 óta nem, használták. A tárca közölte, hogy már nem folytat metaadat-gyűjtést.

Irán biztos

Azt egyelőre nem közölték, hogy a DEA mely olyan, “a nemzetközi kábítószer-kereskedelemmel és az ahhoz kapcsolódó bűncselekményekkel” összefüggésbe hozható országok viszonylatában figyelte meg a telefonforgalmat, ám annyi bizonyos, hogy Irán ezek között volt. A keresetet ugyanis egy olyan férfi, Shantia Hassanshahi ügyében nyújtották be, akit azzal vádolnak, hogy részese volt egy összeesküvésnek, amely célja elektronikus termékek törvénytelen Iránba juttatása volt.

Híváslisták milliói

Patrick Toomey, a Amerikai Polgári Szabadságjogok Szövetségének ügyvédje rámutatott, hogy leleplezés nyomán kiderült: az amerikai kormányzat nemcsak a terrorelhárítás és a nemzetbiztonság, hanem a bűnüldözés terén is alkalmazta a metaadat-gyűjtés gyakorlatát.
Saied Kashani, Hassanshahi ügyvédje szerint a DEA egy törvény alapján gyűjtötte be amerikaiak millióinak híváslistáját, de a jogszabály eredendően azt engedélyezte, hogy a hatóságok gyógyszergyáraktól kérjenek célzott információt.

Fotó:AFP/Daniel Mihailescu

Forrás: Origo

8 hozzászólás “Újabb amerikai adatgyűjtési botrány” bejegyzésre

  1. Tarjányi László szerint:

    Merkel: “Antisemitismus ist unsere staatliche und bürgerliche Pflicht.”
    “Az antiszemitizmus állami és polgári kötelességünk.”

    Rögtön az első képkockától:

  2. bonifác szerint:

    Egy ……birodalom, amit remélem minél előbb csak múlt időben emlegethetünk.Minden
    játékot eljátszott, sok millió embert megölt és megöletett,országokat döntött nyomorúságba,remélem, a történelem vele is igazságot tesz. Most mindent megtesz, mert
    megtehet, és ha Isten segít, nem sokáig.Támogatja Izraelt, és valószínű, hogy Isten se
    ért vele egyet. (Csak az állam közeli milliárdosok )

  3. Grün Rikárdó szerint:

    “Egy kiszivárgott kormánytervezet szerint minden szombat munkanap lesz, és változik a munka törvénykönyve is. A munkáltatónak kötelessége lesz a szombati munkanapért 50%-os pótlékot fizetni és a szabadságolási szokások is megváltoznak.”
    .
    “A népnek úgy kell tekintenie politikai vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében (elsősorban a média segítségével) hamis riasztások és nemlétező fenyegetések tömkelegét kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, később szorongani kezd. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépj közbe és oldd meg a (máskülönben nemlétező, illetve általad gerjesztett) problémákat. Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását.” 😛 😀
    .
    http://hvg.hu/tudomany/20150117_szombat_munkanap_facebook_mindenegyben

  4. Tarjányi László szerint:

    Az idézet zsidó szerzőtől származik, vajon Grün miért nem jelölte a forrást!!! Csak nem doktorálni készül?

  5. Grün Rikárdó szerint:

    Tarjányi László!
    Kellett volna?!
    A mellékelt ábra mutatja, hogy a zsidók fél szavakból is felismerik egymás írását! 😛 😀

  6. bonifác szerint:

    Én az adatgyűjtésről csak annyit kérdeznék: MI LENNE, HA AMERIKA NEM A LEGJOBB
    BARÁTUNK LENNE???

  7. Tarjányi László szerint:

    Noah Chomsky tízparancsolata.

  8. Grün Rikárdó szerint:

    Tarjányi László!
    Majdnem eltaláltad!
    NoaM Chomsky! 😛 😀

Itt lehet hozzászólni !