Hat aranyérem – a csepeli Halker-KiralyTeam ismét bevette Európát

kiralyteam

Kickboxing European Championship 2014 – Maribor, Slovenia

Ha november, akkor az év legfontosabb versenye: páros években Európa-bajnokságot, a páratlanokban világbajnokságot jelent. Idén a közeli Maribor városa kapta a jogot a rendezésre.

Az Európa 35 országának 1200 versenyzőjét felvonultató bajnokság újdonsága az volt, hogy az eddigi gyakorlattal szakítva, ebben az évben külön rendezték a tatamis szakágaknak (pointfighting, light-contact, kick-light) és külön a ringeseknek.

A magyar pointfighting kick-box válogatott gerincét, a csepeli Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia versenyzői alkották, hiszen a 15 fős keretből csak a -69 kg-os Kovács Ádám nem csepeli.

Az Európa-bajnoki címek megszerzése mellett, nagyon sok esetben azok megvédése volt a kérdés, és hogy a Magyar, illetve csepeli pointfighting kick-box dominanciája mennyire áll fenn az elmúlt 9 év sorozatos csúcsa mellett! Kicsit előre szaladva bátran kijelenthetjük, hogy aggodalomra semmi ok!

A küzdelmek szempontjából, a keddi nappal kezdődtek el az izgalmak. A legjobb 8 közé jutásért két versenyzőnknek is be kellett mérkőznie. Mind Vágvölgyi Péter Veres Alex is könnyedén, nagy fölénnyel jutott tovább.

Szerdán mind a 15 fős keret tatamira lépett és a cél a legjobb 4 közé való bekerülés volt.

Azaz, aki szerdán nyer, az már biztosan dobogós!

Voltak igazán könnyű mérkőzéseink, nagy meglepetések, és kissé nehezebb küzdelmek is. Összességében a 15 tatamira lépőnk közül 10-en győzedelmeskedtek, azaz eldőlt az is, hogy a 15 súlycsoportból 10-ben biztosan Magyar (csepeli) harcos fog dobogóra állni!

A női -50 kg-os újonc és ifjonc Murvai Lívia, a rutinos norvég Monica Engeset-et fogta ki első mérkőzésére, és bizony a rutin győzött. Lívia az 5.-8.helyen zárt.

Testvérének, a tavalyi év Világbajnoki ezüstérmes Murvai Mártonnak sem jött ki a lépés az angol ellenfelével szemben, és ő is az 5.-8. helyen zárt.

Veres Mercédesz korábbi Európa bajnoki ezüstérmesünk, egy számára új súlycsoportban próbált szerencsét, azonban sajnos ellenfele, a későbbi döntős ír lány győzött, s Mercédesz 5.-8. helyen végzett.

Busa Andrea is tisztességgel küzdött olasz ellenfelével, fej-fej mellett gyűjtve a pontokat, végül az olasz lány jutott tovább, Andrea is az 5.-8. helyen végzett.

A csütörtöki nap az elődöntők napja volt. A cél nem volt kevesebb, mint hogy a megszerezendő érem színe minél fényesebb legyen!

Ezen a napon is mind a 10 továbbjutottunk tatamira lépett!

Nagyon biztatóan indultak a küzdelmek és a várakozást felülmúlva 8-an döntőbe jutottak!

Ez rengeteg! Gondoljunk csak bele, a 15 lehetséges Európa-bajnoki cím döntőjének, több mint a felében magyar, azaz csepeli halker-Királyteam-es pointfighter döntőzik!

A nagy esélyesnek tartott Kiss Roland a -57 kg-osok között, az ír Rob Hurley ellen hatalmas küzdelemben maradt alul, nem elhanyagolhatóak a bírók rossz döntéseik sem!

Roland így a nagyszerű Európa-bajnoki Bronzéremmel zárt!

A szintén nagy esélyes és rutinos Nagy Henrietta az olasz Deborah De Vita-val szemben maradt alul. Ő is Európa-bajnoki Bronzéremmel zárt!

A döntőket két napon rendezték meg, pénteken és szombaton.

A pénteki napra, a 8 döntősünkből kettő súlycsoport döntőjére került sor.

A világ egyik legjobbjának, de kétségtelenül a világ leggyorsabb pointfigterének tartott -74 kg-os Gömbös László döntőzött először. Ellenfele, a már számtalanszor legyőzött ír Mark McDermott volt.

Szinte mindenki biztos Gömbi győzelmet jósolt, és az első menet fölényes 5:1-es vezetését nézve, szinte már mindenki hátradőlt. Sajnos azonban a Gömbire nehezedő, hozni a kötelezőt nyomás a második menetre előjött, és döntetlennel vártuk a harmadik menetet. Gömbi sajnos nagyon begörcsölt, rossz távolságokból indult, bizonytalan volt. Ezen vérszemet kapva az ír ellenfele a mérkőzés végére 2 pontos előnyt hozott össze és Gömbinek idén meg kellett elégednie az ezüstéremmel!

Az esti gálára került Törpe, azaz Jároszkievicz Krisztián -94 kg-os, világklasszis versenyzőnk döntője!

Törpe az, aki rendre bohócot tud csinálni szinte minden ellenfeléből, és virtuóz technikáival a közönséget is lenyűgözi! Nos, valami ilyesmit vártunk, és kaptunk is az esti döntőn!

A Szlovén ellenfelének nem sok köze volt a mérkőzéshez, Törpe még azt is meg tudta tenni ellene, hogy megálljon előtte és az arcát előre tolva felkínálja azt ellenfelének, miközben egy pillanat alatt arcon vágta ellenfelét! Nem fér hozzá kétség, hogy ki a legjobb!

Törpe nagy fölénnyel, kis híján TKO-val győzött!

A mérkőzés vége után egy kedves kis közjáték történt.

Még a mérkőzés előtt, Veres Ricsi vezetésével, a csapat egy pólót készített Király István Mesteredzőnek, aki pont a pénteki napon ünnepelte születésnapját!

Természetesen Törpe nem ivott előre a medve bőrére, és csak a győzelmet követően vette ki és fel a Pistinek készült “Happy Birthday István” feliratú pólót a táskájából, nagy derültséget és tapsot kiváltva a közönségből, és nagy meglepetést okozva Pistinek!

Hiába, nincs is szebb egy születésnapra kapott Európa-bajnoki címnél!

A szombati nap rendkívül sűrűnek ígérkezett, hiszen a 6 döntősünk mellett az országok közötti csapatversenyre is sor került, ami a legnagyobb jelentőségű kupa az Európa-bajnokságon.

Délelőtt 11 órakor kezdődött, Vígh Péter veterán versenyzőnk, kemény kitartó küzdelemben szerzett bronzérmet.

Az első döntősünk, a meglepetés ember, Vágvölgyi Péter +94 kg-os döntőjével. Péter főnixmadárként lépett újra tatamira, hiszen pár évvel ezelőtt visszavonult az aktív versenyzéstől. Azonban szerencsére újból bunyóra adta a fejét. Peti a selejtezők során jó pár nagy nevet és nehéz ellenfelet küldött az öltözőbe, most pedig az angol Chris Aston várt rá utolsóként. Péter okos, türelmes stílusa hasonló volt az angol srácéhoz, és valódi türelemjáték vette kezdetét. Sajnos Péter indulásai mesze voltak a jó távolságtól, és az angol ellenfele rendre le tudta kontrázni. Péter kipréselte magából amit csak lehetett, és a nagyszerű ezüstéremmel zárt!

Pétert követően egyből Mórádi Zsolt következett a -84 kg-ban.

Zsolti küzdelmének első fél percében már sokan fogadásokat kezdtek kötni, hogy az első menten belül haza küldi e az Ír ellenfelét?!

Nos, nem sokon múlott, de “csak” a második 2 perc első negyedében húzott el Zsolti 10 ponttal, amikor is a számos fejrúgással elérte a technikai KO-t , és már véget is ért a mérkőzés!

Mórádi Zsolt ezzel a 7. (!!!) Európa-bajnoki címét szerezte meg! Még kimondani is sok!

Zsoltot követően egyből Veres Alex döntője jött, a -79 kg-os súlycsoportban. Aki ismeri Alexet, tudja, hogy hatalmas küzdő, és mentálisan szinte lehetetlen kizökkenteni a küzdelemből. Azonban a 21 éves klasszis versenyzőnknek még nem volt Európa-bajnoki címe, egészen szombatig! Alex jól ismeri a bolgár ellenfelét és rendesen fel is készült belőle.

A nap talán legizgalmasabb mérkőzését láthattuk, hiszen a bolgár fiú bő egy fejjel magasabb Alexnél, de ez a küzdelmükön nem látszott meg! Alex több ponttal is vezetett, de a kilépései miatt sajnos több pontot is levontak tőle, ezzel döntetlenre állt a mérkőzés, majd hosszabbítás következett. Alex azonban hatalmas küzdő és okos küzdelemmel végül megérdemelten szerezte meg végre első Európa-bajnoki címét!

Kondár Anna jött egyből Alex küzdelme után, így Király István nagymesternek szinte bérelt helye volt a döntős tatamik mellett!

Annának egy ismeretlen francia ellenfele jutott a végső küzdelemben. A kellemetlen stílusú francia lány azonban nem okozhatott gondot a rutinos Annának és 10 pontos különbséggel, technikai KO-val győzte le ellenfelét!

Kis pihenőt követően a másik meglepetés emberünk, Sándor Cintia következett a -55 kg-os hölgyek között. Cinti korábban már nyert junior VB-t, de egy ilyen erős és népes mezőnyben olyan neves ellenfeleket takarított el az útjából, akik a végső győzelemre is esélyesek lettek volna. Az olasz Roberta Cavallaro is hasonlóan defenzív stílusú versenyző, mint Cintia, így egy hatalmas türelem játék volt a 3 menet, meglehetősen kevés ponttal. Cinti a mérkőzés végén a nagyszerű ezüstéremmel zárt!

A körülbelül 14 órakor véget ért “délelőtti” döntők után, a nagy várakozással emlegetett országok közötti csapat küzdelmek következtek.

Címvédőként a mieink kiemeltek voltak, azaz a legjobb 8 között kezdtek a Norvégokkal. A 4+2 fős csapatunk könnyedén, több mint 10 pontos különbséggel verte a skandinávokat.

A 4 közötti elődöntőben az Angolok következtek, de ők sem okoztak gondot! A harmadik küzdelem idejére már együtt élvezték a remek küzdelmeket az egymással elvegyülő szurkolók, és ment a “lets’go Ricsi, lets’s go”‘, és a “hajrá Aston”.

A döntőre meglepetésként a Görögökkel került sor, akik az íreket taszították a dobogó harmadik fokára.  A döntő előtt szokás szerint elénekeltük az “újra itt van a nagy csapat”-ot, amitől zengett a csarnok, és mind a mai napig megkérdezik tőlünk hogy miről is szól ez a dal.

A mi világklasszis lányainkat és srácainkat kemény fából faragták, és nem kegyelmeztek a Görögöknek sem, egyszerűen lesöpörték őket a tatamiról, és itt is több mint 10 pontos különbség volt a végére a javunkra!

Ezzel a magyar válogatott (Halker- KirályTeam) megvédte a Csapat Európa-bajnoki címét!!!

Az este 6 órakor kezdődő gálára került az utolsó döntősünk, a -63 kg-os Veres Richárd mérkőzésére!

Ricsi győzelme esetén nem csak az a kérdés, hogy 4 vagy 5 bajnoki címet söprünk be, hanem hogy milyen nagy súllyal dominál a csepeli pointfighting kick-box továbbra is!

Ricsit, a tatamira bevonulása közben olyan ünnepléssel fogadta a számos kiutazó szurkoló és a már végzett csapattagok, hogy mindenki más csak lesett!

Az első menetben nagyon jól kezdett Ricsi, és 2 pontos előnnyel várta a második menetet, ahol azonban már fordítani tudott az orosz ellenfele és ekkor jött a rettentően izgalmas harmadik menet. Ricsinek esze ágában nem volt elkapkodni, vagy hibázni, így a döntetlent elérve, a hosszabbításra játszott. Az egy perces hosszabbításban azonban begyújtotta a rakétáit és gyors egymásutánban 4 nagyon gyors és látványos pontot szerzett, az orosz srácnak meg tátva maradt a szája, mert már véget is ért a küzdelem!

Ricsi a győzelmével feltette a pontot az i-re, és a Magyar Pointfighting Kick-box válogatott továbbra is a csúcson van a szakágban, immáron 9. éve!!!

Összességében, a Csepel Halker – KirályTeam Kick-box Akadémia, a lehetséges 16 bajnoki címből, 6 arany, 3 ezüst és 3 bronzérmet  szerezett.

Végeredmények:

Európa-bajnok:

– Veres Richárd, -63 kg

– Veres Alex, -79 kg

– Mórádi Zsolt, -84 kg

– Jároszkievicz Krisztián, -94 kg

– Kondár Anna, +70 kg

–  Csapat Európa Bajnok

Ezüstérmes:

– Gömbös László, -74 kg

– Vágvölgyi Péter, +94 kg

– Sándor Cintia, -55 kg

Bronzérmes:

– Kiss Roland, -57 kg

– Nagy Henrietta, -70 kg

– Vígh Péter, -63 kg (veterán pointfighting)

– Vígh Péter, -63 kg (veterán light-contact)

5.-8. hely:

– Murvai Márton, -89 kg

– Murvai Lívia, -50 kg

– Veres Mercédesz, -60 kg

– Busa Andrea, -65 kg

 

forrás: Csepeli Halker-KiralyTeam

 

Egy hozzászólás “Hat aranyérem – a csepeli Halker-KiralyTeam ismét bevette Európát” bejegyzésre

  1. jólélek szerint:

    gratulálok!Büszke vagyok rájuk.

Itt lehet hozzászólni !