A Fővárosi Főügyészség elutasította Ruttner György panaszát

Népszabadság

A BRFK-nak egyelőre nem kell kiadnia a védőnek azt a hangfelvételt, amelyet a január 7-én történt csepeli kettős gyilkosság egyik áldozatának zsebébe rejtett magnó rögzített – így döntött a Fővárosi Főügyészség.

A Fővárosi Főügyészség elutasította Ruttner György ügyvédnek, a január 7-i csepeli kettős gyilkosság egyik gyanúsítottjának, Deme Gábor védőjének indítványát, melyben – egyebek között azt kérte: a főügyészség utasítsa a BRFK az ügyben perdöntő bizonyítéknak tartott hangfelvétel kiadására – tudta meg a Népszabadság Skoda Gabriellától, a főügyészség szóvivőjétől. A főügyészség egyben jelezte, hogy nem kívánja átvenni a nyomozást az ügyben a BRFK-tól.

Emlékeztetőül: a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában történt kettős gyilkosságot az azt megelőző fél órás tárgyalástól kezdve a gyilkos lövéseken át az elkövetkező néhány perc történéseivel bezárólag rögzítette egy magnó, amelyet Papp László tanár rejtett a zsebébe a másik áldozat, Takács József igazgató kérésére. A rendőrség kezdettől perdöntő bizonyítéknak nevezte a felvételt, amely – mint elmondták – egyértelműen igazolja, hogy a gyanúsítottak azért találkoztak Takáccsal (Papp Lászlót ő hívta oda, hogy legyen tanúja a találkozónak), hogy megöljék.

Ruttner György ügyvéd, Deme Gábor volt gazdasági igazgatóhelyettes védője azért kérte a felvételt, mert védence szerint a rendőrség nem úgy hozta nyilvánosságra a bűntény egyes részleteit, ahogy az történt. A rendőrség azonban nyomozati érdekekre hivatkozva elutasította Ruttner kérését, mondván: elég, ha Deme az igazat mondja. Amennyiben pontosan felidézi a történteket, a rendőrség könnyen ellenőrizheti, hogy igazat mind-e. Elég összevetni a vallomását a felvétellel.

Ruttner ezek után fordult az ügyészséghez, ahol panaszát elutasították, így a nyomozás végén esedékes iratismertetésig nem hallgathatja meg és el sem olvashatja a bűntény legfőbb dokumentumát.

A másik lehetséges fontos bizonyítékot, az iskola biztonsági kameráinak felvételeit rögzítő szervert továbbra sem találják. Deme Gábor családja, minként azt megírtuk, félmillió forintot ajánlott fel annak, aki a szervert átadja a rendőrségnek.

Forrás: Népszabadság

16 hozzászólás “A Fővárosi Főügyészség elutasította Ruttner György panaszát” bejegyzésre

  1. már nem csepeli szerint:

    “Drága” Deme család!Hagyjuk már a lóvét…,inkább próbálják emésztgetni a sötét valóságot!Ügyvédkém!Meddig akar még hülyét csinálni magából?!?!Egy büntetőjogász tanonc is tudja,hogy esélye sem volt megkapnia a felvételt.Különben is, “ártatlan”védence “igazat” mond..,vagy már mégsem olyan biztos benne?!?!

  2. miska72 szerint:

    Egy ilyen embert csak egy hülye ügyvéd véd.

  3. én szerint:

    Nem elég a szerver, még a hangfelvétel is kell?

    Úristen! Mit produkálnának belőle, ha meghallgathatnák!

    Ennek az ügyvédnek van egy kis “beütése”. Ennyi hülyeséget csak azért beszél… Hmm… vagy nagyon sok pénzért.

  4. miska72 szerint:

    Nekem csak az az lenne a kérdésem, hogy az ügyvéd fizetett hülye, vagy született hülye? 🙂

  5. meredek szerint:

    Ruttner ügyvéd úr már a Kulcsár ügyben is tudta mit csinál, remélem ezúttel nem jár sikerrel
    http://www.ruttner-farm.hu/

  6. meredek szerint:

    a másik disznót meg Stiller Magdolna védi (Kocsis Franciska ügy, Zalatnay Cini)
    szép brigád..

  7. miska72 szerint:

    Tisztelt meredek!

    Láttam a farmot. Hát ennyi pénzt csak korrupcióval lehet összeszedni.
    Nem klellene az APEH-nak vagyonosi vizsgálatot tartania a farmon?

  8. miska72 szerint:

    Kocsis Franciskának milye van? Reptere? 🙂

  9. LB szerint:

    “Információink szerint a tragikus január 6-i találkozó előtt furcsa esemény játszódott le. Deme még 3-án „kikönyörgött” az igazgatótól egy találkozót másnapra, vasárnapra. Takács József nem egyedül ment, Papp László és még két személy is volt vele. Ám hiába várták egy órán keresztül Demét, nem jelent meg. Szemtanúk a férfit azonban látták Kun Tamással az iskolához közeli buszmegállóban, amint elsiettek”

    http://www.helyitema.hu/XXI.-Kerulet/Iskolai-belso-ugyek-a-csepeli-drama-mogott.html

  10. LB szerint:

    Emlékszik még valaki, mit írt a Csepel Újság a múlt heti számban?

    “Az együttérzést tanúsító üzeneteket következõ számunkban ismertetjük.”

    Lehet találgatni, milyen “együttérzést tanúsító üzenet” jelent meg! 🙁

    http://www.csepel.hu/static/e-dok/file//CSEPEL_UJSAG/2009-01-23-03.pdf

  11. Wass Albert barátja szerint:

    Még mielött lealáznátok és teljesen idiótának gondolnátok Ruttner urat érdemes megnézni lakókörnyezetét. Ez az ember tudja mit csinál a kérdés az, hogy ki fizeti? Gondoljátok, hogy a gyilkosok tudják majd állni a számlát?
    Hogy is mondja Miska 72 Maffia az ……

  12. miska72 szerint:

    ÜZENET

    Arra jöttem rá, hogy egy nap alatt annyi gazemberség történik, hogy LEHETETLEN mindenről értesülni.

    a majdnem jogász (miska72)

    Volt egy ilyen müsor a tévében, ÜZENET! Vagy most is megy? 🙂

  13. Menyhért Péter szerint:

    kedves csepeliek!
    Tényleg azt hiheti valaki hogy egy sztárügyvéd nem tudja mit csinál?
    Valóban azt gondolhatná bárki is, hogy azért gazdagszik meg egy sztárügyvéd, mert fanatikusan kiáll az igazság mellett?
    Egyébként az mszp-t sem kell félteni: sok mindent el lehet róluk mondani, de azt nem, hogy nem védik meg az érdekeiket.
    Egyébként a privát, semmivel alá nem támasztott érzetem szerint sokkal nagyobb tét (pénz vagy belső hatalmi harc) lehetett a Deme-Takács konfliktus hátterében, mint a 4-7-12 milliós sikkasztás.
    Üdv menyus

  14. lolka szerint:

    Ha én lennék az ügyvéd jó hogy, kéne a hangfelvétel tudnám mihez igazitani a védelmet, modja el a gyanusitott az igazat és utána jöhet a hanganyag, mert szerintem amit a gyanusitott mond az nem gömbölyü

  15. obama szerint:

    LB:!
    Meggyőződésem, hogy már január 3.-án (vasárnap) akarták végrehajtani a tervezett bűncselekményt, de akkor Takács úr nem egyedül, hanem negyed magával ment be az iskolába, ezáltal komoly túlerőt képeztek a Deme-Kun páros ellen. Annak ellenére, hogy ők kérték a találkozót nem mentek be az iskolába, hanem megfigyelték, kivel érkezik Takács, majd a buszmegállóban várakoztak, s dolgukvégezetlenül elmentek. Ez erősíti bennem azt az érzetet, hogy a tökéletes bűncselekményt akarták végrehajtani. Gondoljátok meg, vasárnap agyonlövik az ellenlábast, majd rázárják az iskolát, s csak hétfőn, vagy ha keresték volna Takácsot az iskolában is, még vasárnap este fedezték volna fel a tragédiát. A rendőrség bottal üthette volna az elkövetők nyomát, hisz hiába rögzítették volna Deme és Kun nyomait, azt fellelhették, mivel ott dolgoztak.
    A nyomozás vezetője is úgy nyitatkozott, hogy a hangfelvétel alapján is az állapítható meg, hogy mindenképen meg akarták őlni Takácsot.

  16. nagy henrik szerint:

    Ruttner ” úr” mindig is nagy ” jellem” volt…. Nem meglepő, hogy most is az….

Itt lehet hozzászólni !