Origo
Mihail Gorbacsov volt szovjet pártfőtitkár, egyetlen szovjet elnök a nyugati államokat vádolta azzal, hogy aláásták a kölcsönös bizalmat. Az Oroszország elleni szankciók feloldását követelte berlini előadásán, a fal leomlásának 25. évfordulóján.
Az 1989-ben Moszkvának tett ígéretek megszegésével, a bizalom lerombolásával vádolta a Nyugatot és elsősorban az Egyesült Államokat Mihail Gorbacsov volt szovjet pártfőtitkár szombaton. Gorbacsov a német fővárosban, a berlini fal ledöntésének 25. évfordulója alkalmából rendezett szimpóziumon tartott előadást. Azt mondta, a világ egy újabb hidegháború küszöbén áll.
Szerinte a nyugati országok a hidegháború vége és a Szovjetunió szétesése után megrészegültek vélt győzelmüktől, és hasznot húztak Oroszország gyengeségeiből. “Az utóbbi hónapok eseményei egy rövidlátó politika következményei, amely arra irányult, hogy kész tények elé állítsa (Moszkvát) és figyelmen kívül hagyja más partnerek érdekeit.”
A most 83 éves volt szovjet pártfőtitkár – akinek nyitási politikája jelentős mértékben hozzájárult nemcsak a berlini fal ledöntéséhez, de a Szovjetunió széteséséhez is – azt vetette a Nyugat szemére, hogy “aláásta azt a kölcsönös bizalmat, amely lehetővé tette a békés forradalmakat” Kelet-Közép-Európában és Németországban. Szerinte ezt
- a NATO keleti bővítésével,
- a délszláv háborúba és
- a koszovói válságba való beavatkozással,
- az európai rakétaelhárító-rendszerek telepítésére vonatkozó terveivel,
- az iraki háborúval, a
- líbiai és
- szíriai magatartásukkal valósították meg a nyugati államok.
“A világ egy újabb hidegháború küszöbén áll. Egyesek szerint az már el is kezdődött” – mondta. A Szovjetunió első és utolsó elnöke – aki a közelmúltban még Vlagyimir Putyin orosz elnököt bírálta – úgy vélte, fel kell oldani az Oroszországra az ukrán válság miatt kivetett nyugati gazdasági szankciókat.
Hans-Dietrich Genscher, aki a berlini fal ledöntése idején a Német Szövetségi Köztársaság külügyminisztere volt, azt mondta, Európának “új kezdetre” van szüksége az ukrán feszültségek miatt. “Nagyon aggódom, mivel úgy vélem, hogy nem használtuk ki azokat a lehetőségeket, amelyeket az 1989-es év kínált” – mondta a 87 éves volt politikus, aki szerint a NATO-Oroszország Tanácsnak össze kell ülnie a feszültségek rendezésére.
Fotó: MTI/EPA/Jens Kalaene
Forrás: Origo
“Az Egyesült Államok nagy nyomás alatt tartja Magyarországot a Déli Áramlat földgázvezeték és a paksi atomerőmű bővítésének ügye miatt – mondta a miniszterelnök.
A Magyarország és az Egyesült Államok, illetve Oroszország viszonyára vonatkozó kérdésekre Orbán Viktor elmondta, hogy a vezeték és az erőműbővítés is gazdasági kérdés, de az ukrán–orosz konfliktus révén belekerült egy „geopolitikai, katonapolitikai, biztonságpolitikai térbe”.
Washington mindkét ügyet az „Oroszországhoz való közeledésként értelmezi”, holott „mi nem akarunk közeledni senkihez sem, és nem is akarunk távolodni senkitől”, és nem „oroszbarát”, hanem „magyarbarát politikát folytatunk” – tette hozzá a kormányfő. Hangsúlyozta: a Déli Áramlat megépítése és a paksi bővítés is a nemzet érdekét szolgálja.”
Ha nem építhet Pakson a Roszatom, akkor az amerikai Westinghouse építi (drágábban).
Ha nincs Déli-Áramlat, nincs olcsó orosz gáz, Európa vásárolja az amerikai drága cseppfolyós gázt.
Ilyen egyszerű. Ezt támogatja a “szociálisan érzékeny”, “hazafias” maffiabal!
Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.
Mellébeszélsz szemétláda.
A hitelből való növekedésről volt szó.
Ne de tőled ezt már megszoktuk.
Legnagyobb ellenséged az egyenes.
Igazat kell és lehet adnunk Gorbacsovnak, mert ez a folyamat amely negatív és káros eredmény irányába mutat, talán most még megállítható. Talán….!? Azonban tudnunk kell azt is, miszerint Európának is igen nagy a felelőssége ezen téren. nemhogy megerősödött volna, hanem függetlenségének folyamatos kiárúsítása következtében, nem a felzárkózó gazdasági világhatalmak körébe kerül, hanem folyamatosan válik az USA gazdasági köreinek vazallusává.Nekünk itt ebben az európai kontinensen a még mindig erős Oroszországgal együtt kell a politikai és gazdasági problémáinkat megoldanunk.Ez egy objektív helyzet által parancsolt tény. Oroszországgal szembeni Európa csak fogatlan oroszlán.A másik tény az, hogy nekünk nem adott utasítást Oroszország, kivel tárgyalhatunk, kivel kerekedhetünk, nem úgy mint ahogy az USA teszi ezt velünk. Senkinek nem jó az ami most előállott Európában. Ezért igenis konstruktív együttműködésre kész Európai, hazai politikát kell folytatnunk minden irányban! Erről nem mondhat le Európa, nem mondhatunk le mi Magyarok sem!
Gorbacsov korábban azt is nyilatkozta, hogy a Krím visszaszerzése orosz részről jogos lépés és demokratikus úton történt a népek önrendelkezése alapján, amelyet a nyugat is el szokott ismerni, amikor saját érdekei szerint történnek a dolgok.
Ez a történet amerikai hataloméhségről szól, és gyűlöli, ha valaki beleköp a levesébe(Orbán) Az EU egyre inkább a hülyék gyülekezete érzetét kelti, (Nagyapónak
igaza van) és miért kellene nekünk mindig a vesztes oldalon lenni?! Országrontó”barátaink”
a nyugat barátságát fájlalja, de kérdés: miben állt ez a barátság? Soha, soha, de soha nem
álltak ki mellettünk,ha lehetett, kíméletlenül legázoltak minket (Trianon )és most is inkább
ellenségek, mint jóbarátok. Nyelvtörvény, román választási körzetek töt választási törvények stb…A kisantant legnagyobb “eredménye”: nem irtották ki orelrabolt területeinkről a magyarokat. (Bár Tito partizánjai erőteljes kísérleteket tettek rá)40 ezer
magyar…esetleg még több…Minél gazdagabb volt, annál biztosabban halt kínhalált.Mert a
” dicső ” partizánok leginkább rablógyilkosok voltak. Visszatérve: az USA igazi piszkos
háborút vív-5 milliárd dollár a Majdanra, és az oroszok biztonsága ellen tör. Putyinnak
kissé több esze van, mint Obamának.(De kevesebb tanácsadója)
“Mihail Gorbacsov: Újabb hidegháború küszöbén a világ” bejegyzésre”
Ezért is kellett egy gyenge Junker nekik, aki ráadásul “adóparadicsomi ügyekben” is érintett lehet. Mint tudjuk egy adott színt felett már szinte mindent lehet. A Nép felett?
Boros Imre Adócsalás és versenyjog
Alig alakult meg és lépett hivatalba az új Európai Bizottság, máris hatalmas botrány rázza meg az uniót.
Felmerült a gyanú, hogy Luxemburg, amelynek Jean-Claude Juncker másfél évtizedig volt a miniszterelnöke, korábban pedig a pénzügyminisztere, szervezetten játszik mintegy háromszáz nagy nemzetközi vállalkozás (bankok, pénzügyi társaságok, energetikai és kereskedelmi hálózatok stb.) kezére, hogy azok eredményesen bújhassanak ki adózási kötelezettségeik alól azokban az országokban, amelyekben tevékenységük folyik, és menekíthessék pénzüket Luxemburgba, ahol az adótételek csak szimbolikusak.
Ezzel sértik azt a nemzetközileg elfogadott adóelvet, amely szerint adózni a tevékenység helyszínén kell. A részletekről több tízezer oldalnyi dokumentum „szivárgott” ki.
A The Guardian című brit lap november 5-én esettanulmányszerűen írt a módszerekről. A részletek tükrében talán már nem is különös, hogy Luxemburg a maga félmillió lakosával és háromezer négyzetkilométernyi területével immár a harmadik bizottsági elnököt adja az unióban, és az sem, hogy mindhárman hazájukban miniszterelnökök és pénzügyminiszterek is voltak korábban, tehát a pénzügyi és adózási rejtelmek és kibúvók jó ismerői. (A Jacques Santer által vezetett bizottság testületileg bukott meg és távozott hivatali ideje lejárta előtt korrupció miatt.) A luxemburgi „adómodell” ugyanis már régóta működik, ez nyílt titok, de eddig érdemben nem bolygatta senki.
Abban, hogy éppen most irányult rá a figyelem, vélhetően a 2008 óta dúló pénzügyi válságnak van a legnagyobb szerepe, valamint annak, hogy az így megkárosított országok nagyrészt ilyen és hasonló adóparadicsomok miatt nem képesek a pénzügyi egyensúlyt helyreállítani, a megszorításokon alapuló „strukturális reformok” pedig sehol nem vezettek eredményre, sőt az azokat alkalmazó kormányzatok bukásával, az érintett társadalmak destabilizálásával jártak.
A luxemburgi modell rendkívül egyszerű. Az érintett nemzetközi cégek ide telepítettek kis fiókcégeket. Ezek valójában nagyrészt számlagyártással foglalkoznak. Költségszámlákat bocsátanak ki a többi tagországban működő, valós tevékenységgel foglalkozó és nyereséget (így tetemes adóalapot) termelő cégeknek. A luxemburgi „pénzügyi innováció” annyi, hogy ezeket a számlákat a helyi adótörvény jogcím szerint legalizálta, mint valós költségeket. A nagy cégek ide telepítették márkajogaikat, menedzsment-jogosultságaikat, innen adnak jó pénzért tanácsot, innen nyújtanak hiteleket. A „leghúzósabb” tétel a cégek Luxemburgból való finanszírozása. Ezt jelzi az ország gigászi méretű (háromezer-ötszázmilliárd dolláros) külső adóssága, ami miatt azonban senki sem aggódik, pedig eléri a helyi GDP kilencszáz százalékát. Aggódni nem is kell, mert a pénz Luxemburgba olcsón lép be, az ország AAA minősítésű, de onnan már komoly százalékokkal drágábban jut az érintett vállalatokhoz, mint banki vagy tagi kölcsön.
Kialakult tehát egy nagyon is egyoldalú pénzforgalom Luxemburg és az unió többi tagországa között. A luxemburgi adóalapok híznak, a többi tagországban pedig fogynak. Luxemburg kis népességgel és emiatt kevés állami teherrel rendelkezik, tehát kis adótételekkel is össze lehet szedni gigantikus bevételeket, míg a többi országban ezek a pénzek a közös kasszákból nagyon hiányoznak. Ha a luxemburgi kormány a gigantikus átmenő pénzforgalmon csak egyetlen százalékot keres, az is mesés jólétet eredményez. Lehet határtalan jólétet teremteni, lehet olyan képviselőket, főbiztosokat (vagy bizottsági elnököt) Brüsszelbe küldeni, akik lelkesen bírálják azokat a politikusokat, akik az efféle piaci igazságból már nem kérnek.
Nem kérdés, hogy a luxemburgi „adómodell” csalás, mégpedig folytatólagosan elkövetett, minősített csalás. Érdekeltjei az ott bejegyzett cégek, a luxemburgi kormány és a magas életszínvonalon élő polgárok. Károsultjai pedig azok az államok, amelyeket a trükközéssel kizsebelnek. Az adócsalásért pedig a világ összes államában szigorú büntetés dukál, ráadásul az eltüntetett pénz vissza is jár.
Brüsszel nem tudja már eltussolni az ügyet – lépnie kell. A kín óriási. Az ügyet éppen annak a Jean-Claude Junckernek kellene felgöngyölítenie, akiről a leghatározottabb bizonyossággal állítható, hogy tudomása volt a hazai adóügyi eljárásrendről és gyakorlatról. A kármentés érdekében tolják az ügyet a versenyjogsértés irányába, de szívesen elfelejtenék, hogy ez éppen az adócsalások miatt jött létre. Ha a versenyjogsértést végül meg is állapítják, a büntetés milliárdjai a brüsszeli kasszába folynak, a valós károsultak – a csalás miatt kényszerből túladóztatott polgártok és helyi kis cégek – kárpótlása pedig elmarad.
Juncker helyzete mégis sokkal kínosabb, mint Pierre Moscovicié, akit Franciaország delegált a bizottságba, és most hivatali kötelességei közé tartozna, hogy kormányának elküldje az értesítést a túlzottdeficit-eljárásról. Franciaország ugyanis már sok éve talán éppen a luxemburgi modell miatt tarthatatlan hiánnyal küzd, s tette ezt mindeddig szankciók nélkül. Gondolom, Moscovicinek a feladat iránti buzgalma Jean-Claude Juncker lelkesedéséhez hasonlítható.
Nagyapó egyetértek. Ha nem az oroszok, akkor a z amerikaiak drágábban építik meg Paksot. Nem olyan jó az nekünk.Ráadásul az amerikaiak biztonsága nem olyan jó, mint az oroszoké. Akit érdekel a védelem itt többet olvashat róla: http://atomenergiainfo.hu/orosz-atomenergetika/korszerubb-olvadekcsapda