Stabilra javította a magyar adósosztályzat kilátását a Moody’s

Hirado.hu

Stabilra javította a magyar adósosztályzat kilátását a Moody's

Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról a magyar államadós-osztályzat kilátását a Moody’s Investors Service, egyebek mellett a magyar gazdaság javuló középtávú kilátásaival és a költségvetési konszolidáció melletti kormányzati elkötelezettséggel indokolva a lépést.

A világ legnagyobb nemzetközi hitelminősítő csoportja péntek éjjel, az európai és az amerikai piaci zárások után Londonban bejelentette azt is, hogy a kilátásjavítással egy időben megerősítette a magyar államkötvény-kötelezettségek “Ba1” szintű – a befektetési ajánlású osztályzati sávtól egy fokozattal elmaradó – besorolását.


A Moody’s lépése nyomán a magyar szuverén adósbesorolás mindhárom nagy nemzetközi hitelminősítő nyilvántartásában immár stabil kilátással szerepel. A Standard & Poor’s március vége, a Fitch 2012 decembere óta stabil kilátást tart érvényben a magyar besorolásokra.

Magyarországot a három cég közül jelenleg a Standard & Poor’s tartja nyilván a leggyengébb besorolással: ennél a hitelminősítőnél a hosszú és a rövid lejáratú magyar államadósság-kötelezettségek osztályzata “BB/B”. A hosszú futamidejű “BB” magyar osztályzat az S&P listáján a befektetési ajánlású sáv aljától két fokozattal marad el, vagyis eggyel gyengébb, mint a Moody’s és a Fitch szuverén magyar besorolása.

A Moody’s “Ba1” hosszú távú magyar szuverén osztályzata e cég besorolási módszertana alapján azonos a Fitch Ratings “BB plusz” hosszú futamú magyar szuverén devizaadós-minősítésével.

A magyar osztályzati kilátás péntek éjjel bejelentett javításának indoklásában a Moody’s kiemelte azt a véleményét, hogy hétévi rendkívül gyenge növekedési teljesítmény után most már a stabilizálódás jeleit mutatja a magyar gazdaság.

A hitelminősítő kimutatása szerint a magyar hazai össztermék (GDP) 2007 és 2013 között éves átlagban 0,4 százalékkal csökkent. A cég várakozása szerint a magyar gazdaság 2014-ben reálértéken 3 százalék körüli ütemben, 2015-ben 2,4 százalékkal növekszik.

Ez jórészt megegyezik más nagy londoni házak előrejelzéseivel.

A UBS bankcsoport londoni befektetési részlegének közgazdászai a 2015-2016-os időszakra szóló, szintén pénteken ismertetett átfogó prognózisukban közölték: az idei évre 3,1 százalékos, jövőre 2,2 százalékos növekedést várnak a magyar gazdaságban.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői a felzárkózó térségről összeállított, novemberre szóló havi prognózisukban 2015-re szintén 2,2 százalékos növekedést jósoltak a magyar gazdaságban az idei évre általuk valószínűsített 3,3 százalékos bővülés után.

A Moody’s Investors Service londoni elemzői a következő három évre is hozzávetőleg 2,2 százalékos átlagos évi növekedési ütemeket várnak Magyarországon. Jóllehet ez még mindig alacsony például a lengyel, a szlovák és a cseh gazdaság várható növekedéséhez mérve, Magyarország azonban valószínűleg képes lesz ellensúlyozni az EU-gazdaság lassulásából, valamint az orosz-ukrán konfliktusból eredő kockázatokat, azzal, hogy a hangsúlyt áthelyezi a hazai keresletre, ellentételezve a gyengülő külső keresletet – áll a Moody’s elemzésében.

A hitelminősítő szerint mindemellett a négy és fél évig tartó negatív beruházási pálya is megfordult, és e fordulat most már tartósnak tűnik az alacsony kamatszinttel jellemzett környezet és a jegybank növekedési hitelprogramja eredményeként.

A kilátás stabilra javításának másik fő tényezője a Moody’s szerint a magyar kormány elkötelezett törekvése arra, hogy a GDP-arányos államháztartási hiány ne lépje túl a 3 százalékot.

A cég szerint a szeptemberig mutatott költségvetési teljesítmény alapján tartható az idei évre kitűzött 2,9 százalékos hiánycél az ESA2010-es szabvánnyal számolva.

A Moody’s várakozása szerint a GDP-arányos adósságráta 2014-ben és 2015-ben 77 százalék körül lehet, és középtávon – az egészségesebb növekedés és a mérsékelt deficitek eredményeként – csökkenésnek indulhat, jóllehet csak nagyon fokozatos ütemben.

Az adósságráta mindazonáltal továbbra is ki van téve az árfolyamkilengések hatásainak, tekintettel arra, hogy a teljes adósságállomány mintegy 40 százaléka devizaalapú. A kedvezőtlen devizaárfolyam-mozgásokból eredő adósságráta-kockázatok azonban valószínűleg fokozatosan enyhülni fognak, ahogy a kormány az idén bejelentett tervek alapján egyre inkább áthelyezi a hangsúlyt a hazai tőkepiaci hitelfelvételekre – áll a Moody’s elemzésében.

A kilátásjavítás harmadik fő tényezője a hitelminősítő szerint az, hogy a magyar gazdaság immár rugalmasabban képes reagálni a külső sokkokra. Ez tette lehetővé azt is, hogy a magyar gazdaság át tudta vészelni az amerikai monetáris politika normalizálási folyamatának tavaly év végi kezdetét kísérő piaci felfordulást – hangsúlyozzák a Moody’s londoni elemzői.

Forrás: Hirado.hu

5 hozzászólás “Stabilra javította a magyar adósosztályzat kilátását a Moody’s” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    “megerősítette a magyar államkötvény-kötelezettségek “Ba1″ szintű – a befektetési ajánlású osztályzati sávtól egy fokozattal elmaradó – besorolását.”
    .
    Azért ez már olyan stabil helyzet mint a kocsma előtt hereverő részeg helyzete!
    Még néhány emelés és akár befektetésre ajánlottak is lehetünk! 😛 😀

  2. lucifer szerint:

    Viszont sűrűsödnek a gondok. Hamarosan kezdődik a lejtmenet.

  3. grün szerint:

    “a korábbi évek pangó gazdasági állapotának vége, és bár az ideihez hasonló növekedési számok jövőre már nem valószínűek, de a 2 százalék körüli gazdasági növekedés stabilizálódni látszik.”
    .
    Melyek azok a korábbi évek?! A”zmmúttnégyév” vagy még korábbi?! 😛 😀
    .
    http://fn.hir24.hu/gazdasag/2014/11/08/hitelminositessel-fenyezi-magat-a-kormany/

  4. nagyapó szerint:

    “A kilátásjavítás harmadik fő tényezője a hitelminősítő szerint az, hogy a magyar gazdaság immár rugalmasabban képes reagálni a külső sokkokra. Ez tette lehetővé azt is, hogy a magyar gazdaság át tudta vészelni az amerikai monetáris politika normalizálási folyamatának tavaly év végi kezdetét kísérő piaci felfordulást – hangsúlyozzák a Moody’s londoni elemzői.”
    8 évi pangás, visszaesés után növekedés minden fronton.
    Ez kell. A Matolcsy-Varga páros bizonyított!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  5. bonifác szerint:

    “Sajnos” tovább nem lehetett húzni. Bolsi- ballibsi jóakaróimk messzehangzó zokogása
    kíséri a kormány győzelmét. Siránkozni- huhogni, másra mutogatni- igen- de teljesíteni-
    azt soha. És mindent, mindent elfelejteni.Minden szennyesüket. Cuci módra.

Itt lehet hozzászólni !