Magyar rajzfilm került az Oscar-döntőbe

Origo

Magyar rajzfilm került az Oscar-döntőbe

Az Amerikai Filmakadémia szerdán közzétette azt a tízes szűkített listát, amelyből a jövő évi Oscar-díjra jelölt öt alkotást választják majd ki a legjobb animációs rövidfilm kategóriában. A listán szerepel Bucsi Réka Symphony No. 42 című kisfilmje is, amelyet a melbourne-i filmfesztiválon nyert díja tette alkalmassá az Oscar-jelölésre.

A 26 éves Bucsi tavaly végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs szakán. Symphony no. 42 című kisfilmje az idei berlini filmfesztivál versenyszekciójában mutatkozott be, itthon vetítették a Titanicon, a Friss húson és a Mediawave-en is, nyáron pedig a Michael Fassbender főszereplésével készült Frank kísérőfilmjeként került rendes moziforgalmazásba.

A Symphony no. 42 rendhagyó narratívát használva, 47 különböző jeleneten keresztül mutat be egy szubjektív világképet. Az asszociációk által összefűzött rövid jelenetek környezetünk irracionális összefüggéseit hangsúlyozzák: szürreális helyzetek ember és természet alkotta dolgok összhatásán alapszanak.

A 2015-ös Oscar animációs rövidfilmes szűkített listája:

The Bigger Picture (Daisy Jacobs)
Coda (Alan Holly)
The Dam Keeper (Robert Kondo és Dice Tsutsumi)
Duet (Glen Keane)
Feast (Patrick Osborne)
Footprints (Bill Plympton)
Me and My Moulton (Torill Kove)
The Numberlys (William Joyce és Brandon Oldenburg)
A Single Life (Joris Oprins)
Symphony No. 42 (Bucsi Réka)

Ahogy azt korábban írtuk, a Filmakadémia szabályzata szerint Bucsi alkotása mellett Vácz Péter Nyuszi és Őz című kisfilmje is rákerülhetett volna a szűkített Oscar-listára, de sajnos ez nem történt meg.

Az animációs rövidfilm kategóriájában eddig háromszor jelöltek Oscarra magyar alkotást: 2007-ben M. Tóth Géza Maestro, 1976-ban Jankovics Marcell Sisyphus és 1981-ben Rófusz Ferenc A légy című munkáját, ez utóbbi meg is kapta a díjat.

Az Oscar-jelöléseket 2015. január 15-én jelentik be.

Olvasnivaló: Amiben a magyarok ördöngösen jók – összeállításunk a fiatal animációs rendezőkről

Forrás: Origo

Itt lehet hozzászólni !