Gyurcsányéknak Szanyi Tibor elfogadhatatlan lett

Index

Szanyi Gój Motoros vendégei civilek voltak

Gyurcsányék szerint nem demokratikus, ha velük nem egyetértők utazhatnak Brüsszelbe – miniszterelnökként bele is lövetett azokba, akik nem értettek vele egyet

A DK elnöksége az Index információja szerint arra kérte az MSZP vezetését, váltsák le Szanyit az EP-delegációvezetői posztról. Gyurcsány Ferencéknek ugyanis elfogadhatatlan, hogy a szocialista EP-képviselő gój motorosokat látott vendégül Brüsszelben, és lepatkányozta az ezzel foglalkozó újságírókat.

Elítéli a Demokratikus Koalíció elnöksége Szanyi Tibor MSZP-s európai parlamenti képviselő utóbbi időben tett megnyilvánulásait, ezért a DK elnökségi kezdeményezi az MSZP-nél Szanyi leváltását az EP-delegációvezetői posztról – tudta meg az Index.

Egy DK-s forrásunk szerint a párt elnöksége úgy látja, elfogadhatatlan, hogy Szanyi Tibor gój motorosokat utaztatott Brüsszelbe, és a DK-sok azt is elítélik, hogy az ennek részleteit firtató újságírókat a szocialista EP-képviselő egy sajtótájékoztatón lepatkányozta.

A DK elnöksége pénteken így egyhangúlag döntött arról, hogy a párt kezdeményezze Szanyi leváltását az EP-delegációvezetői tisztségről. Erre még pénteken levélben kérik az MSZP vezetését.

Most ugyanis az MSZP-s (Szanyi Tibor és Ujhelyi István) és a DK-s EP-képviselők (Molnár Csaba, Niedermüller Péter) is az Európai Szocialisták és Demokraták frakciójában ülnek, közös nemzeti delegációt alkotnak, amelyet a korábbi megegyezés szerint a ciklus felében egy MSZP-s, a második két és fél évben pedig egy DK-s vezet. Az MSZP-nek küldött levélben a DK információnk szerint csak Szanyi leváltását kéri, a korábbi megállapodás felbontását nem, így kizárásos alapon Ujhelyi István lehetne a delegációvezető.

Az MSZP hajlani fog rá

Kérdés, az MSZP vezetése hogy reagál a DK kérésére. Gőgös Zoltán elnökhelyettes korábban azt mondta, hogy ha igazak a hírek, Szanyi nem maradhat büntetés nélkül, fegyelmi eljárás elé nézhet a történtek miatt. Úgy tudjuk MSZP-sektől, hogy a párt vezetése is hajlik Szanyi leváltására, de erről csak a választások után akarnak dönteni.

Az Index írt arról először, hogy Szanyi egy fogadás elvesztése miatt meghívta Brüsszelbe, majd uniós képviselői költségkeretéből vendégül látta a Gój Motoros Egyesület néhány tagját. Szanyi erre úgy reagált, hogy nem a Gój Motoros Egyesület tagjaiként, hanem civilként látta vendégül őket és családtagjaikat.

Később Szanyi egy brüsszeli sajtótájékoztatón is kapott erről kérdéseket, ahol több, ezzel foglalkozó újságírót patkánynak nevezett. Szanyi így fogalmazott, a Nol TV felvételén meghallgatható:

“A patkányújságírásnak megvan az a hátránya, hogy nem csak két patkány van a rendszerben, a patkányok egymás közt csivitelnek, és az én fülembe is visszajutnak olyan hírek, amit a különböző patkányok mondogatnak.”

Szanyival kapcsolatban az elmúlt napokban az is kiderült, hogy mióta képviselő, a sógornője is Brüsszelben dolgozik.

Forrás: Index

4 hozzászólás “Gyurcsányéknak Szanyi Tibor elfogadhatatlan lett” bejegyzésre

  1. bonifác szerint:

    Fletónak nincs mit Szanyi “kapitány” szemére vetni: mindkettő Magyarország ellen dolgozik
    mondván: ők csak Orbán ellenségei. Szanyi keresztezi Fletó baloldal-egyesítő politikáját-
    biztos hogy igaza is van.Fletó egyre jobban hajaz Adolfra,bár kikéri magának. De Joszif
    is lehet. Remélem, nem fog kiderülni.

  2. grün szerint:

    “Gyurcsányéknak Szanyi Tibor elfogadhatatlan lett”
    Fletókám! Van megoldás!
    Nem veszitek be magatok közé! 😛 😀

  3. Tóth Mária szerint:

    Egy kutyák!

  4. nagyapó szerint:

    Az egyik egy alkoholista, a másik egy pszichológiai eset, notórius hazudozó. Ők vezetik az eetásakat (orruknál fogva).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

Itt lehet hozzászólni !