Orbán Viktor: Az emberek nagy része folytatná az egység politikáját

Hirado.hu

Az emberek nagy része folytatná az egység politikáját

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban egyebek között beszélt a vasárnapi választásról, illetve arról, hogy már hétfőn kormányülést tartanak Budapesten.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint mivel az egység és az összefogás meghozta az eredményét az elmúlt négy évben, az emberek tekintélyes része folytatni akarja ezt a politikát.

A kormányfő pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a vasárnapi önkormányzati választás esélyeit latolgatva úgy fogalmazott: “az ország ráérzett az összefogás és az egység ízére, ez dagasztja a mi vitorlánkat valójában”. Mint mondta, nem akarja azt színlelni, mintha a kormányoldal és az ellenzék esélyei ebben a pillanatban egyenlők lennének, ám lefutott választás nincs. Az, aki arra számít, hogy lefutott, azt kellemetlen meglepetések érhetik, lehet, hogy egyetlen vokson múlik egy-egy polgármesteri pozíció vagy képviselői hely.

Arra a kérdésre, hogy a választásig hátralévő időben lesz-e budapesti kampányeseménye, Orbán Viktor azt válaszolta, mindennap találkozik budapestiekkel, ráadásul a fővárosban Tarlós István főpolgármester vezeti a kampányt, a kormányfő pedig úgy érzi, hogy ő ahhoz már nem tudna sokat hozzátenni. Jelezte ugyanakkor, hogy még vasárnap is találkozni fog a kormánypártok aktivistáival az úgynevezett mozgósítási központokban.

Orbán Viktor közölte azt is, hogy már a választás másnapján, hétfő este, majd kedden egész nap ülésezik a kormány Budapesten. Elmondta továbbá: az elkövetkező időszakban azt várja a kormányzattól, hogy gyorsítsa fel a működését. Lesznek nemzeti konzultációk is, “szeretném az egyetértés politikáját folytatni” – tette hozzá. Ma a nemzetgazdasági miniszterrel lesz megbeszélése a jövő évi költségvetésről. Ennek kapcsán hangsúlyozta, semmi okát nem látja, hogy visszatérjenek a szocialista időszakra jellemző megszorításokhoz, a húzd meg – ereszd meg politikájához, ehelyett egyenletes fejlődésre van szükség.

Orbán Viktor beszélt milánói találkozójáról Angela Merkel német kancellárral. Ennek kapcsán hangsúlyozta, ha meg kell nevezni egy gazdaságot, amely nagyon erős és stabil, az a német. A magyar export pedig a német exporton keresztül működik, miután a kivitelt produkáló magyar cégek jellemzően beszállítók. Ebben a világban, amelyben élünk, a német felfogásból jön a legjobb gazdaságpolitika: minden euróért meg kell dolgozni, ráadásul a németek spórolósok – tette hozzá a kormányfő, aki szerint a német mentalistás és munkakultúra sikeréről lehet beszélni.

Elmondta, a németeket mindig is figyelte, de ma Magyarország számára a legizgalmasabb dolgok Angliában történnek. Ott olyanokat mondanak, amiért Magyarország esetében megkövezik az embert. Példaként említette, azt a kijelentést, hogy Anglia megfontolja, hogy bizonyos uniós dokumentumokat nem tekint magára nézve érvényesnek.

A szakképzésről azt mondta, a munkaerő-utánpótlás biztosítására most kell átállni a duális képzésre, különben nem lesz elég dolgozó.  Arról is beszélt, a munkaerő-tartalékot jelentős részben a roma társadalmi réteg jelenti, amelynek megkezdődik a felzárkóztatása. Ennek pedig az lesz az eredménye, hogy egyszer majd, hirtelen nagyon sok cigány ember jelenik meg a munkaerőpiacon.

Orbán Viktor másodlagos kérdésnek tartja a portfóliókat az uniós tisztújítási folyamatban.  A kormányfő ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy az Európai Parlament kulturális és oktatási bizottsága szerint Navracsics Tibor alkalmas EU-biztosnak, de a testület nem támogatta, hogy a kultúra, az oktatásügy, az ifjúságpolitika és az uniós polgárság portfólióját kapja meg. “Amikor jelöltem a biztost, akkor nem valamilyen portfólióra jelöltem, mert ehhez nincs jogom. (…) Magyarország csak azt tudta mondani, Navracsics Tibor kiváló európai ember” – közölte Orbán Viktor, jelezve, hogy az Európai Bizottság elnökének van joga dönteni arról, milyen posztra állítják Navracsics Tibort. A miniszterelnök  azt mondta, büszke arra, hogy semmilyen kérdés nem merült fel azzal kapcsolatban, Navracsics Tibor alkalmas-e arra, hogy “az Európai Unió kormányának” tagja legyen. “Legfeljebb a politikai ízlések különböznek, és ezért támadták” – jegyezte meg.

A miniszterelnök a Kossuth Rádió műsorában azt is elmondta, hogy az egyetemi kancellárok kinevezése október végére várható.

Forrás: Hirado.hu

11 hozzászólás “Orbán Viktor: Az emberek nagy része folytatná az egység politikáját” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    Édes Vezírem!
    Azért egy konzultációs levélben nem ártana megkérdezned őket!
    Biztos csak az, ami ziher! 😛 😀

  2. nagyapó szerint:

    Összesen ennyi jött át?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  3. bonifác szerint:

    Na most! Na most! Most jön a Vörös Csepel, és megmutatja, , hogy miért nem jó nekik a
    rezsicsökkentés, az új utak, a szépülő kerület! Le Orbán Viktorral! Éljenek a tolvajok!
    Éljenek a házasságtörő Don Juanok! Éljen az égigérő ADÓSSÁG!

  4. grün szerint:

    “A választások előtt levélben kér pénzt híveitől a Fidesz elnöke. A miniszterelnök aláírásával ellátott levelet az elmúlt napokban sokan megkapták. A borítékba egy üres csekk is került, amelyhez azt írták: „ha pénzadománnyal is hozzá tud járulni a küzdelemmel, akkor ezt – az Ön által megjelölt összeggel – a mellékelt csekken teheti meg”
    .
    Ajánlja fel rezsimegtakarítása felesleges részét hálából?! 😛 😀
    .
    http://www.168ora.hu/itthon/csekket-kuld-fidesz-penzt-varnak-131277.html

  5. felix szerint:

    grün!

    Ez csak egy zseniális pénzmosó akció.

  6. grün szerint:

    felix!
    Amilyen élhetetlen vagyok ez sem nekem jutott eszembe! 😛 😀

  7. nagyapó szerint:

    Don Quijote, meg a gügye Sancho Panza, azaz idióta Dr. grün t.t. és 1/2eszű1/2x megint hazugságból kiindulva maguk is hazudnak. Az Orbán levélben hol van utalás pénz kérésére? Nincs. Viszont jó lenne, ha Horváth et. Bécsben “elvesztett” pénzére adnának választ!!!!!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  8. felix szerint:

    szemétláda.
    Semmi közöm más pénzéhez, azt a vezéred szokta lenyúlni. Manyup, vörös iszap, parlagfű.
    Jobban tennéd ha befognád.
    A Don levelét nem kaptam meg. Tudod a listának nem azon a felén vagyok nyilvántartva.
    A házi három per hármasotok jól működik, hála a besúgó hálózatnak.
    Mikor hozzátok nyilvánosságra az ügynökeitek névsorát.
    TAlán balost is megismerhetnénk.

  9. grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    Valóban nem pénzt kérnek, csak támogatást!
    A sárga-csekket (készpénz átutalási utalvány) csak emlékeztetőnek küldik maguknak címezve, nehogy valaki véletlenül félreértse a támogatáskérést és élelmiszer vagy használt ruha támogatásra gondoljon!
    .
    Normálisoknál ezt bizony koldulásnak nevezik! 😛 😀
    https://scontent-a-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-xfa1/v/t1.0-9/1798258_10204877410286004_3967055348672724171_n.jpg?oh=22cf09008115572ca52e515524f7635d&oe=54B5CD97

  10. felix szerint:

    grün!
    Egyre pofátlanabbul hazudik a vén szaros.

  11. grün szerint:

    felix!
    Ahogy mondod!
    Ráadásul már a látszatra sem ügyel! 😛 😀

Itt lehet hozzászólni !