Szándékosan ütöttek el egy kiskutyát Csepelen?

Csepel.info, Tolvajkergetők

Kiskutya elütött tolvajk

A Tolvajkergetők egyik Facebook-os közössége szerint szerdán délelőtt tíz órakor egy BMW X5-ös gépkocsival közlekedő nő szándékosan elütött egy kiskutyát a II. Rákóczi Ferenc úti Diego áruház parkolójában.

Az esettel kapcsolatban a szemtanúk feljelentést tettek. Az alábbiakban idézzük a blog bejegyzéseit.

“Csepelen ma újabb brutális állatgyilkosság történt. Reggel 10 óra körül a Rákóczi Ferenc úti Diego áruház parkolójában egy nő nagy sebességgel közlekedett X5-ös BMW-jével, és szándékosan keresztülhajtott egy kis kölyökkutyán. Ezután kiszállt a járműből, rezzenéstelen arccal végignézett a véres tetemen, majd mint aki jól végezte dolgát, elhajtott.

A gázolás biztosan szándékos volt, mert a parkoló szinte üres volt, jól lehetett látni a kis állatot, és többen is integettek, kiabáltak neki, hogy álljon meg. Sem ekkor, sem a gyilkosság után nem érezte úgy, hogy szóba kellene állnia bárkivel is.

Pechjére a kocsiját lefényképezték, és a Tolvajkergetők csepeli csoportja már feljelentést tett. Több szemtanú is vállalja a tanúskodást. Tőlük úgy tudjuk, hogy az autót egy 40 év körüli, lerobbant külsejű, szőkére festett hajú román nő vezette, aki egy közeli fatelepen dolgozik. (Már persze ha dolgozott életében is.)

Amint meglesz a kurva neve és elérhetősége, felkeressük őt és Criminal Mass keretében virágokat adunk át neki. Természetesen a rendőrök sem fogják futni hagyni. Meg fogja tanulni, hogy hol a helye a világban, és az bizony vagy a börtönben, vagy egy tolószékben lesz.”

A Facebook-oldal később arról számolt be, hogy nem tudták a feljelentést megtenni, de megtalálták a kutyát elütő nőt.

Csepel.info

6 hozzászólás “Szándékosan ütöttek el egy kiskutyát Csepelen?” bejegyzésre

  1. Dandelion szerint:

    A tolvajkergetők amit csinálnak önbíráskodás.
    A nő bűncselekményt követett el, remélem megkapja a kiérdemelt bűntetését.

  2. Kossuth szerint:

    Dandelion, akkor ülj szépen és birka módon hagyd, hogy majd más elintézze helyetted.
    Az itthon folyó dolgok miatt máshol már rég felgyújtották volna a várost.

  3. Gumikacsa szerint:

    Hallod, Pitypang, abban mi az önbíráskodás, hogy följelentettek valakit?
    Megverték a nőt? Nem.
    Csúnyákat mondtak róla? Igen.
    Az önbíráskodásnak minősül? Nem.

    Hallottál már fenyegetőző embereket? Tele van velük a világ. Szerintem minden faluban/városban van ilyen ember. Általában úgy mondják, nagyon dühösek. Nem úgy, hogy önbíráskodók.

  4. Andy szerint:

    Szegény kutyus. Sok a lelketlen ember. Remélem ez az illető is megkapja méltó büntetését és kisérteni fogjai élete végéig a kutyus. Szegény állat találkozott/pechére/ egy nála nagyobb ÁLLATTAL!

  5. Mariann szerint:

    Ugyan ez a történet megtörtént egy hétfői napon Csillagtelepen csak akkor egy férfi követtel el ezt a büntettet és miután elütötte a kutyát kártérítést kért az autójában keletkezett kár miatt. A kutyust elengedték ,hogy fusson egyet amikor vissza akart menni a kis gazdijához a másik oldalról ekkor ütötte el úgy hogy fékezés nélkül állt meg miután a
    kutyán keresztül ment. Akiké a kutya volt meglettek fenyegetve hogyha nem fizetnek robbantás lesz, ezért belementek hogy havonta fizetnek neki mert féltik a gyerekeiket.
    Na ehhez mit szóltok ez a durva!!!!!!

  6. Andy szerint:

    nem semmi.gonosz világ van eldeformált agyú emberekkel 🙂

Itt lehet hozzászólni !