Mától drágábbak a BKV-jegyek

Hírszerző.hu

Drágul a fővárosi tömegközlekedés, péntektől már csak a megemelt áron lehet megvenni a BKV minden jegytípusát, így a vonal-, átszálló-, metrószakasz- és a 10 darabos gyűjtőjegyet is.

A családi jegy, a turistajegy és a hetijegy már szintén csak a 2009-es áron vásárolható meg január 16-ától – tájékoztatott közleményében a BKV Zrt. csütörtökön.

Péntektől átlagosan 8,8 százalékkal nőnek a BKV tarifái, minden jegytípust az év végi tarifarendeletben meghatározott áron lehet majd megvenni. A vonaljegy például 20 forinttal drágább, így 290 forint lesz. A helyszínen váltott vonaljegy 400 forint, a metrószakaszjegy 240 forint, az átszállójegy 450 forintba kerül majd.

A 10 darabos gyűjtőjegyért péntektől már 2600 forintot kell majd fizetni, a napijegy 1500 forintra, a turistajegy 3700 forintra, a hetijegy 4400 forintra, a családi jegy 2100 forintra emelkedik. Az újonnan bevezetett, kedvezményes csoportos tanulójegy fejenként 300 forint lesz.

A BKV tájékoztatása szerint január 20-án pénztárzárásig kedvezményesen lehet még megváltani az éves bérleteket. A dolgozói éves Budapest-bérlet így 99 ezer forint helyett 94 ezer forintért, a tanuló és nyugdíjas éves Budapest-bérlet pedig 39 ezer 50 forint helyett 37 ezer forintért vásárolható meg eddig az időpontig.

hirszerzo.hu

8 hozzászólás “Mától drágábbak a BKV-jegyek” bejegyzésre

  1. én szerint:

    Talán hasznos információ:

    Levélben megkérdeztem, mit lehet tenni a megmaradt jegyekkel. Azt válaszolták, hogy fel lehet használni, nincs korlátozva az ideje.

  2. Tom szerint:

    Majd 100 ezer forintos éves felnőtt bérlet. Nem rossz, és a buszon az ember le sem tud ülni, mert vagy nincs elég ülőhely vagy mocskos a busz. Ez is a korrupt fővárosi vezetés miatt van. Demszkij és szadeszos banditája miatt. Mikor zavarják már el?

  3. én szerint:

    Kedves Tom!

    Jó lett volna, ha meg sem lett volna választva, de hát ez van sajnos.

    Nagyon benne van a székben a nagyfejűvel együtt.

  4. Nagyapó szerint:

    Nagyon sok a jegy ára, ez tény. Érdemesebb kocsival menni. De azért – laposkúszásban – megkérdezem, a nyugdíjasok utazásainak ellentételezését hogyan kapja meg a BKV? Tudja-e valaki hány nyugdíjas utazik?
    Mennyi a lógósok száma? Becslések szerint 30%, de nincs konkrét felmérés.
    A BKV bevételeinek 47%-a a jegyekből jön Ez Prágában 25 %, Párizsban 52 %. A többit a fenntartó fizeti. Nálunk a fenntaró a Főváros. Ha a bevételeket a BKV növelni tudja, pl. mágneskártyás rendszerrel, mint Londonban, ez nem kerül sokba, és akkor lehet csökkenteni a jegyek árát.
    Lehet azon is gondolkozni, hogy nem lenne-e olcsóbb az ingyenes közlekedés?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  5. én szerint:

    Nagyapó!

    Akármennyivel is növelnék a bevételt, semennyivel sem csökkentenék a jegyek, bérletek árát. Kitalálnák, miért kell még emelni és emelnék.

    Ez minden területen így van (az utolsó mondatod nagyon tetszik. Ez így van és innen tudni, hogy kommunista minden szolgáltató Magyarországon – FŐTÁV, ELMŰ, BKV, MÁV stb).

  6. kis rigó szerint:

    egyszer kéne ennek a beszédhibás,dadogós föpolgármester Demszkinek,és slepjének,megpróbálni a fejébe rágni,hogy legalább próbálják meg 1-2-3 hónapra a bérletek és a jegyek árát a felére csökkenteni. Fogadok, hogy a lógósoknak jelentős része, már csak lelkiismeretből,és szégyen érzetből is vennének legyet-bérletet és nemkéne azokból a diszpintyekből álló ellenőrökből pl a kisföldallatin alkalmazni fizetésért-egyenruháért annyi léhűtőt.
    Nembeszélve a sok BKV s vezérekről,alvezérekről,felesleges akta-kukacokról stb,stb,ahol ésszel sokat meglehetne takaritani.

  7. én szerint:

    kis rigo, nagyon igazat szóltál.

  8. kontrolcé+kontrolvé szerint:

    A budapesti vonaljegyek ára 1991-2006:

    http://mkdsz.hu/images/stories/n61/tenyek9.jpg

Itt lehet hozzászólni !