Súlyos pofonok csattannak Csepelen

Mno

Súlyos pofonok csattannak Csepelen

Csepelen hódít az ökölvívás. Szerdán átadták a Csepeli Box Klub vadonatúj edzőtermét.

Csötönyi Sándor (nyitóképünkön balra), a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke szerdán megnyitotta a Csepeli Box Klub új, nagyszerűen felszerelt edzőtermét, amelyet a Szent István utca 170. szám alatti, egykori általános iskola épületében alakítottak ki.

A pazar edzőterem tízmillió forintos költséggel készült, jórészt a klub elnök-tulajdonosa, Lukács Adorján finanszírozásában, önkormányzati és pályázati támogatással.

A megnyitón Csötönyi hangsúlyozta, hogy az ökölvívás hazánkban az a sportág, amely a legnagyobb mértékben felkarolja, foglalkoztatja a hátrányos helyzetű fiatalokat, perspektívát kínálva azoknak, akik a sport híján esetleg elkallódnának, rossz útra tévedhetnének. A szövetség elnök maga is hozzájárult az edzőterem felszereléséhez, felajánlva a saját otthoni – összesen két alkalommal igénybe vett – futópadját.

4 hozzászólás “Súlyos pofonok csattannak Csepelen” bejegyzésre

  1. őreg lólé guszti szerint:

    A CSEPELI BOX KLUB MINDEN TÁMOGATÁST MEGÉRDEMEL, HISZEN ÉVEK ÓTA
    KIVÁLÓAN ÉS EREDMÉNYESEN NEVELI A SPORTOLNI SZERETŐ ÉS AKARÓ
    FIATAL IFIKET . SOKK TEHETSÉGET NEVELNEK ÉS AMI NAGYON FONTOS SZERETNEK
    LEJÁRNI AZ EDZÉSEKRE,MERT SZINTE CSALÁDIAS HANGULAT KIVÁLÓ EDZŐK TANITJÁK A CSEPELI FIATALOKAT A BOX SZERETETÉRE ..

  2. Anett szerint:

    Köszönjük és büszke vagyok,hogy az én fiam is a Csepeli Box klubban tanul boxolni, tényleg nagyon jó a hangulat és imádnak a gyerekek edzésre járni:))

  3. helyi szerint:

    Nah az öreg maffiózó hazatalált! 🙂 Adorján elnök úr meg megtanulhatna tisztességesen a parkolóba beállni a Csepel Plaánál, mert amikor keresztbe áll a böszme autójával az úttesten akkor bizony akadályozza a forgalmat! Remélhetőlen nem erről vesznek majd példát a gyerekek. 🙂

  4. helyi szerint:

    Plazánál, bocs

Itt lehet hozzászólni !