Többen ölhették meg a kocogó nőt

Blikk.hu

Többen ölhették meg a kocogó nőtSoroksáron a kocogóút közelében mindenütt kiragasztották a felhívást

Többen gyilkolták meg a soroksári kocogó nőt, Kardosné Gyurik Krisztinát, legalábbis erről árulkodik az a rendőrségi felhívás, amit nemrégiben raktak ki Soroksáron.

Az Országos Rendőr-főkapitányság ugyanis szokatlan módon plakátokon is keresi a gyilkosokat, illetve a tanúkat, akik közelebb vihetik a nyomozókat a megoldáshoz.

A felhíváson ez szerepel: a kiemelt életellenes ügyeket felderítő főosztály életvédelmi osztálya nyomozást folytat emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.

Ez azt jelenti, hogy a nyomok – vélhetően a DNS-minták – alapján legalább két ember vett részt a családanya meggyilkolásában. A rendőrség keresi azokat a tanúkat, akik ismerték Krisztinát, de még nem hallgatták ki őket az elmúlt egy évben. Emellett kérik, jelentkezzenek azok a futók, aki kocogásuk alkalmával találkoztak a családanyával a gyilkosság előtt vagy a tragédia napján. Továbbá keresik azokat, akik szeptember 25-én este behajtottak kerékpárral, motorral, autóval, utánfutóval a Szigetdűlő középső útjára.

Többen ölhették meg a kocogó nőt

Mint megírtuk, Krisztinát tavaly szeptember 25-én gyilkolták meg a futóúton. Lemeztelenített és megbecstelenített holttestét férje a rendőrökkel találta meg. Gyilkosai azóta ismeretlenek.

Forrás: Blikk.hu

7 hozzászólás “Többen ölhették meg a kocogó nőt” bejegyzésre

  1. szigetország szerint:

    Nem késett el a rendőrség?

    Demokratikus országban a nyomozás vezetőjét ilyenkor leváltják, mert:
    1. nem adott folyamatos tájékoztatást a nyomozás állásáról (a tájékoztatási kötelezettség magasabb rendű érdek, mint a nyomozás érdeke)
    2. sikertelen a nyomozás

    Nálunk viszont az sem történt meg, hogy megnevezik a nyomozás vezetőjét. A rendőrség elhallgatta a sikertelenségét, lenézte a választópolgárokat.

    Szolgáltak? Védtek? Egyiket sem!

  2. Timi szerint:

    Szigetország!
    Lecserélték az egész nyomozócsoportot, akik elölről kezdték az egészet!

  3. felix szerint:

    Hát igen.
    Csak azt nevezhetjük sikernek,ha a feljelentőnek adnak igazat.
    Bravó demokrácia.
    A nyomozókat meg lecseréljük, mint a használt alsóneműt.
    Az állampolgár meg törheti a fejét azon, hogy valyon nyomoznak vagy kiszolgálnak.

  4. grün szerint:

    Ne legyünk türelmetlenek!
    Hasfelmetsző Jack lebuktatása is eltartott pár évig!

  5. felix szerint:

    Nagy ügy. Nem volt titkosítva. 🙂

  6. ádám szerint:

    a kajak kenus’sportolokat is megkéne keresni…. Akik onann kb 2.km re vannak.

  7. ádám szerint:

    megölnek egy családanyát és semmi áttörés lassan két éve.ez nagyon szomorú.

Itt lehet hozzászólni !