Jimmy-utcákért és -szobrokért küzd a Halhatatlan Jimmy Mozgalom

Quart

Jimmy

Az interneten indult kezdeményezés azért küzd, hogy utcákat és tereket nevezzenek el “a magyar zenetörténelem királyáról, Zámbó Jimmyről”, illetve köztéri szobrokat állítsanak neki.

Már Csepel önkormányzatát is megkeresték az ügyben; egy Balaton-parti településen, Szóládon már össze is gyűlt a szükséges tíz aláírás, de a képviselőtestület dönt majd.
Elindult a Halhatatlan Jimmyért Mozgalom, a Network.hu internetes oldal aloldalaként itt. Így határozzák meg céljukat: “A Halhatatlan Jimmyért Mozgalom (HAJ) azért küzd, hogy szobrokat állítsanak, utcaneveket és tereket nevezzenek el a magyar zenetörténelem királyáról, Zámbó Jimmyről.” Az oldalon olvasható különböző cikkekből (melyek csak a Network regisztrált tagjai számára elérhetők) kiderül, hogy megpróbálják elérni, hogy megváltoztassák a Fővárosi Önkormányzat azon rendeletét, melynek értelmében “25 évnek kell eltelnie az adott személy halálától, hogy utcát, teret, stb. lehessen elnevezni róla.”

A HAJ kiemeli, hogy rendeletről és nem törvényről van szó, az időhatár pedig önkormányzatokként változó lehet; az a céljuk, hogy a 25 évet tízre csökkentsék, és akkor már két év múlva lehetne Budapesten Zámbó Jimmy utca. A mozgalom bemutatkozásában hangsúlyozza, hogy “100 százalékig politikamentes, bármilyen ideológiát magának valló személy csatlakozhat hozzá.” Arra a kérdésre, hogy “Milyen eszközökkel harcol a HAJ?”, ezt válaszolják:”kizárólag törvényes eszközökkel, a nyilvánosság erejével”; sajtóközleményükben pedig ezt írják: “Céljainkért minden lehetséges radikális, de törvényes eszközt igénybe fogunk venni. Ha kell, az utcai demonstrációktól sem zárkózunk el!”

Lantos Gábor, a Halhatatlan Jimmyért Mozgalom koordinátora a Quart kérdésére elmondta, hogy a mozgalom nem egy bejegyzett szervezet, inkább egy kezdeményezés; barátaival már régóta terveznek valami hasonlót elindítani, és nemrégiben találtak rá a Network.hu oldalra, amit ideálisnak tartottak egy ilyen kezdeményezés elindításához. Karácsony környékén kezdték el gyűjteni a támogatókat, és nem terveztek ilyen korán “előrukkolni” a nagy nyilvánosság előtt, de aztán a Danubius Rádión Rákóczi Ferenc egy reggeli műsorában beszélt a mozgalomról, ahogy az oldalon egy nyílt levélben olvasható: “meglehetősen cinikusan”, és “megjegyzésére műsorvezető társai nevetéssel reagáltak.” Ezért, bár még várják, hogy Jimmy hatalmas rajongótáborából sokkal több hívet gyűjtsenek, most mégis az országos média elé kellett állniuk.

Bár a honlapon van szó arról, hogy “reális cél” elérni azt, hogy a Fővárosi Önkormányzat korábban említett rendeletét megváltoztassák, ebben az ügyben még csak tervezik a beadandó kezdeményezést; Csepel polgármesterének pedig emailt küldtek, aminek szövege szintén olvasható a honlapon. Többek között szó van benne az említett rendeletről és arról, hogy ” a köztéri szoborról a csepeli önkormányzat saját hatáskörében is eljárhat.” Egyelőre azonban az ismeretes csepeli kettős gyilkosság miatt kicsit várnak, hiszen tudják, hogy a polgármester úrnak van elég dolga. Az önkormányzattól a Quart azt a tájékoztatást kapta, hogy akárhogyan érkezik egy ilyesféle beadvány, azzal természetesen foglalkozniuk kell; az ügy kezelésével megbízott alpolgármestert egyelőre nem tudtuk elérni.

Egy sikert már el is ért a HAJ: mint az a honlapon olvasható, Pápa Lászlóné Marika, Szólád lakosa sikeres aláírásgyűjtést indított, aminek következtében lehetséges, hogy Szólád lesz az első település, ahol utcát neveznek el Zámbó Jimmyről és szobrot állítanak neki. A Balaton-parti település polgármestere, Vörös Gyula a Quartnak elmondta: mivel egy kis utcáról van szó, az ott élők közül tíznek az aláírása szükséges ahhoz, hogy a képviselőtestület mérlegelje az utcanév megváltoztatására vonatkozó kérelmet, aminek nincs olyan rendeleti akadálya, mint Budapesten. Vörös Gyula nem akart találgatásokba bocsátkozni arról, hogyan dönt majd februárban a képviselőtestület. Ha lesz Zámbó Jimmy utca, akkor ennek elején állíthatnak szobrot is; a kezdeményező Pápa Lászlóné szerint az önkormányzatot ezért nem terhelné külön költség. Szintén volt arról szó, hogy esetleg különféle rendezvények, táborok, koncertek kapcsolódhatnának Jimmyhez, és a polgármester reméli, hogy amennyiben a képviselőtestület az utca átnevezéséről dönt, annak lehetnek turisztikai vonzatai. Vörös Gyula egyébként a Quartnak elmonta: eddig Szólád lakosságáról nem derült ki számára, hogy különösebben foglalkoztatná őket Zámbó Jimmy emlékének megőrzése.

A Szóládon esetleg felállítandó szobor finanszírozásával kapcsolatban Lantos Gábor, a HAJ koordinátora kérdésünkre azt válaszolta: folyamatosan ötletelnek azon, hogy hogyan teremtsék elő a szükséges pénzt; lehetséges, hogy gyűjtés indítanak vagy támogatókat keresnek, esetleg olyan szobrászok jelentkezését várják, akik olcsón vagy ingyen elkészítenék Jimmy szobrát. Az erről szóló felhívás hamarosan szintén felkerülhet a Halhatatlan Jimmyért Mozgalom holnapjára.

Egyébként bizonyos külföldi országokban akár még élő zenészekről is neveznek el utcákat: mint arról nemrég írtunk, Dave Grohl (Nirvana, Foo Fighters) szülővárosában, Warrenben kap egy utcát; Mick Jagger és Keith Richards szülőhelyén, Dartfordban rögvest tizenhárom utcát kereszteltek el a Rolling Stones különféle számairól.

Forrás: Quart

14 hozzászólás “Jimmy-utcákért és -szobrokért küzd a Halhatatlan Jimmy Mozgalom” bejegyzésre

  1. Földhözragadva szerint:

    Magánterületre, magánpénzből. HAJ-rá…:)

  2. bögöly szerint:

    Képzeljétek: Tanácsház utca helyett Zámbó Jimmy sugárút! Egyéb ötletek: Avarkeszi köz, Orosz Ferenc sétány, Tóth Mihály körút, Podolák-liget, Deme-Kun-park. (Pardon, ők még élnek, de volt már élő emberről elnevezve közterület: Mussolini tér, Vorosilov út, stb.)

  3. baniko21 szerint:

    A baromságnak nincs határa! Más problémája már nincs is az emberek-
    nek, csak ez az egy. Ez még viccnek is rossz.

  4. Gordon szerint:

    “Deme-Kun-park”.. ez tetszik.:)

  5. ikszdé szerint:

    Csak ne azt az utat nevezzék el “Zámbó Jimmy útnak” ahol ő lakott..:D Viccesen nézne ki a 159-es kijelzőjén a következő: 159 Zámbó Jimmy úti lakótelep :DD

  6. miska72 szerint:

    Deme Gábor köz, Szuschlag János körút. Jaj de jó hangzatos nevek.

  7. csepeli szerint:

    Jimmy jobbos volt. Nem vagytok rá büszkék? Miért nem kezelitek méltón emlékét? 🙂

  8. baniko21 szerint:

    Jó pár világhires operaénekesünk volt, de a családjuknak esze-ágában
    sem volt aláírást gyüjtetni azért, hogy szobrot, vagy utcán nevezzenek
    el róluk. Igaz ez inteligencia kérdése is.

  9. loastman szerint:

    Drasztikusan csökkennének abban az utcában az ingatlanok árai. Már maga a kezdeményezés is szánalmas….

  10. atlétaa szerint:

    miska: amit irtál téged minösit,jó érzésü vagy,majdnem azt irtam ember.

  11. miska72 szerint:

    trikó ŐŐŐŐŐ izé atléta, ha nem tetszik ne olvasd a hozzászólásaim! KÖSZI. Én meg téged minősítlek te ember, azért nem írtam, hogy álat, mert nem akarom az álatokat megsérteni.

  12. atlétaa szerint:

    miska: sajnálak szegény.( állat)

  13. Prendick szerint:

    Miska, Bögöly, ez jó.
    De ilyen kicsiben, hogy köz, meg park? Nem hozná az igazi hatást. Az én javaslatom szerint a Gerincutat kéne elnevezni Deméről. Milyen szép lenne:

    Deme Sugárút, a Szocialista Gerinc Útja. Ez már kép lenne a valóságról. 🙂

  14. H. Jozefin szerint:

    Felháborítónak tartom, hogy egy ilyen emberről akárcsak utcát is elnezezzenek!! Az biztos, hogy nem normális aki ezt szeretné csak sajnos már nincs intézmény amely befogadná!!

Itt lehet hozzászólni !