Ezek a hozzászólások láthatóan a baloldalhoz köthetők

Fidesz.hu

Ezek a hozzászólások láthatóan a baloldalhoz köthetők

Arra szólítottuk fel a baloldali összefogást, határolódjanak el a durva és gyalázkodó megnyilvánulásoktól, amelyek a Fidesz politikusait és tisztségviselőit támadják – nyilatkozta a fidesz.hu-nak Ábel Attila, Csepel alpolgármestere.

A fideszes politikust közvetlenül azután kérdeztük, hogy Németh Szilárd polgármester közleményt adott ki, amelyben arról ír, ismeretlenek az elmúlt napokban a csepel.info hírblog fórumán Ábel Attila alpolgármestert halállal fenyegették meg, miközben a legalpáribb módon szidalmazták a kerület vezetőjének munkatársait.

A hírblog tiltakozásul nyilvánosságra hozta a vádaskodók IP-címeit, amely alapján úgy tűnik, hogy a fenyegetőző, mocskolódó emberek a csepeli baloldalhoz köthetők.

A fórumon olyan hozzászólások jelentek meg, amelyek Németh Szilárd polgármester urat emberölés kísérletével vádolták meg, méghozzá azzal, hogy a saját kislányára akarta rágyújtani a lakásukat. Ekkor a csepel.info jelezte is a fórumon, hogy az egyik hozzászólást egy olyan IP-címről írták, amely valószínűsíthetően a csepeli MSZP egyik önkormányzati képviselő-jelöltjéhez tartozhat – fejtette ki Ábel Attila.

“elvárjuk a baloldaltól, az elhatárolódás bizonyítékául mutassák be azt a feljelentést is, amit ezek miatt az uszító kijelentések miatt tettek a hatóságoknál.”

Az alpolgármester tájékoztatása szerint ezt követően a fórumon őt magát azzal fenyegették meg, hogy élve fogják eltemetni.

Arra szólítottuk fel a baloldali összefogást, határolódjanak el a durva és gyalázkodó megnyilvánulásoktól, amelyek a Fidesz politikusait és tisztségviselőit támadják, hiszen láthatóan ezek a hozzászólások a baloldalhoz köthetők. Azt is elvárjuk a baloldaltól, az elhatárolódás bizonyítékául mutassák be azt a feljelentést is, amit ezek miatt az uszító kijelentések miatt tettek a hatóságoknál – húzta alá Ábel Attila.

A fideszes politikustól azt is szerettük volna megtudni, mi a véleménye Horváth Gyula, a balliberális pártok csepeli polgármester-jelöltjének kampánytevékenységéről, mivel a polgármester közleménye szerint az ellenzék jelöltje „egyre szélsőségesebb, és kulturált emberek számára egyre vállalhatatlanabb kijelentéseket tesz csak azért, hogy leállítsa a csepeli város-rehabilitációs munkákat.”

Horváth Gyula konkrétan azt nehezményezi, hogy kivágjuk a szakemberek által balesetveszélyesnek ítélt fákat a Szent Imre téren, amelyek helyére egyébként négyszer annyi nemes fát ültetünk. Ehhez tudni kell, hogy jelenleg város-rehabilitációs munkálatok folynak Csepelen, amelyben 664 panellakás újul meg. Mivel a projekt uniós támogatásból valósul meg, a feltételek között szerepel a panelházak körüli közterületek rendbetétele és szociális programok lefolytatása is – közölte Ábel Attila.

Utalt rá, a Szent Imre tér esetében egy szocialista területrendezési tervhez nyúltak vissza, amit még az előző városvezetés készíttetett igen borsos áron: 164 millió forintért és ennek ellenére nem valósult meg.

Azt javasoltuk Horváth Gyulának, fejezze be szélsőséges, uszító kampányát és próbáljon olyan programot hirdetni, amely nem minden tagadására épül – zárta szavait Ábel Attila.

Forrás: Fidesz.hu

7 hozzászólás “Ezek a hozzászólások láthatóan a baloldalhoz köthetők” bejegyzésre

  1. 1.) Nem tudtam meggyőződni a cikk alapján, hogy Ábel Attilát valóban életveszélyes fenyegetés érte, mivel nem tudtam nyomára bukkanni annak a sitenek, kommentnek ahol ez történt. Ugyanaz a helyzet a Németh Szilárdöt illető vádakkal!
    2. A baloldal éppen olyan sokszínű mint a jobboldalnak nevezett formáció. Ezen belül az én pártom hívatalos álláspontja az, hogy : ” Egyetlen fegyverünk a toll” (Bajnai Gordon 2013 okt 23. Műegyetem előtti naggyűlés) Ez azt jelenti pártunk szerint, hogy csak törvényes eszközöket szabad alkalmaznunk! (A fizikai erőszak tehát kizárt, “bár volna rá igény…”, humorizált egy másik ügyben egy nagy ember! Röviden: pártunk nevében tehát az elhatárolódás az erőszaktól nálunk megtörtént, mielőtt Ábel erre buzdított volna
    3.Németh Szilárd, miért tőlünk váár elhatárolódást?indítson rágalmazási pert az őt vádoló személy ellen. Nyerni fog, mint ahogy Bajnai is hatszor nyert.
    4.Ábel úr! Ne mossa össze az állítólagos fenyegetéseket személyiségi jogi sérelmeket Horváth Gyula kampánybeszédbe foglalt kritikájával: akár jogos az, akár nem jogos.
    5. Stílus dolgában kérem a testvérpártjuk egyes prominenseinek sem ártana a véleményét figyelembe venniük.
    Röviden: Tisztelt Ábel Attila! Uram! Ez is egy kampány trükk, és bagoly mondja verébnek hogy nagyfejű! Személyes részvétemről azonban biztosíthatom, ha valódi felháborodásra adott okot valaki, egy egyén, egy személy.Nem így vélekedünk politikai tevékenységükről. Azt kívánjuk, hogy annak minél előbb (a törvények szigrú betartása mellett, akárhányszor is korrigálják azokat) “béke poraira”!

  2. nagyapó szerint:

    Ki az a dr Máthé Péter és merre van hazája?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  3. admin szerint:

    A cikk a hozzászólások még mindig a nyitó oldalon vannak.

    http://csepel.info/?p=36279

  4. Ábel Attila szerint:

    Tisztelt Máthé Úr!

    Javaslom, hogy mielőtt megállapításokat tesz, előbb nézzen utána annak, hogy miről teszi. Nem először fenyegettek meg, de most nagy a valószínűsége annak, hogy nem egy futóbolond tette, hanem a balliberális kampánycsapat egyik tagja.

    Mondanom sem kell, Horváth Gyula bizonyíthatta volna, hogy valóban elhatárolódik ettől a vádaskodó, fenyegető hangnemtől. Megtehette volna a feljelentést, amit kértünk, hiszen ennél komolyabb bizonyíték nincs a tiszta szándékaira. Csakhogy ő is pontosan tudja, hogy igazat írtunk, és jó eséllyel az egyik segítőjét jelentette volna fel. Ezért nem tett semmit.

    Nézzen utána, gondolkozzon, és rá fog jönni, hogy igazam van.

  5. grün szerint:

    Tisztelt Máthé Úr!
    Javaslom, hogy mielőtt megállapításokat tesz, előbb nézzen utána annak, hogy miről teszi.
    .
    Vagy pedig fogyasszon el egy tányér betűlevest és értelmesebb dolgokat rotykol mint amiket Ábel Attila ír! 😛 😛 😛

  6. ebihal szerint:

    Ábel!
    Te tényleg ennyire gyenge vagy vállon felül?

  7. felix szerint:

    Emellett felszólítom Horváth Gyulát, hogy pártjaival együtt határolódjon el a cigányozó, zsidózó, gyilkossággal fenyegetőző balliberális aktivistáitól, és kérjen bocsánatot az ilyen kijelentések miatt! Amennyiben nem a kampánycsapatának tagjai fenyegetőztek alpolgármesterünk meggyilkolásával, bizonyítsa: tegye meg a rendőrségi feljelentést ő maga az ismert IP-cím segítségével. Ma délután a hírek szerint együtt fog kampányolni Falus Ferenc főpolgármester-jelöltjükkel a csepeli sétáló utcában: kérem, hogy elhatárolódását ott jelentse be, ott kérjen nyilvánosan bocsánatot, és mutassa be őszintesége jeléül nyilvánosan a rendőrségi feljelentést is!

    Németh Szilárd
    Arra szólítottuk fel a baloldali összefogást, határolódjanak el a durva és gyalázkodó megnyilvánulásoktól, amelyek a Fidesz politikusait és tisztségviselőit támadják – nyilatkozta a fidesz.hu-nak Ábel Attila, Csepel alpolgármestere.

    A kettő messze nem ugyanaz.
    Már megszoktuk.

Itt lehet hozzászólni !