Csepel.hu
Későn volt a Húsvét, így Pünkösd ünnepe az iskola végére, vagy inkább a várva-várt szünet elejére csúszott. Amaz első Pünkösd tüze sem aludt ki. A lelkesedés tovább égett a szívekben. Lelkesítette az apostolokat, lelkesítette az első tanítványokat.
Nyolcvan nemzedék telt el azóta, de a lelkesedés nem fogyatkozik. S az idei, nyár eleji Pünkösd tüze már gyújtotta is az első szünidei cserkész-tábortüzeket. Lángjuk tükröződik a csillogó gyermekszemekben. Nem gyertyákat, szíveket gyújtott az első Pünkösd. Szíveket gyújtanak a tábortüzek lángjai is. Szíveket, melyek lelkesednek és lelkesítenek. Lelkesítenek a napi jótettre, lelkesítenek az önkéntes szolgálatra. Nem pénzért, Istenért, a hazáért, Isten legdrágább kincséért, az emberért.
A tűz közösséget varázsol. Maga köré ültet, és a sötétülő, hűvösödő éjszakában melegíti a fázós kezeket, beragyogja az arcokat. És csodát művel, mert a tűz körül a szívek is fölengednek. És úgy lesz, mint az énekben: „Megrakják a tüzet, jaj ha elaluszik, Jézus szeme rajtam, a lángomban bízik. Rakd meg Uram, rakd meg lobogó tüzedet, hadd melegítsem föl a dermedt lelkeket…”
Kispál György
plébános
Forrás: Csepel.hu
