Lelőtték a gépet – egymásra mutogatnak a felek

Mno

UKRAINE-RUSSIA-POLITICS-CRISIS-MALAYSIA

Helyszíni tudósítás: vigyázat, megrázó felvételek!

Lelőttek egy malajziai utasszállító repülőgépet Ukrajnában, az orosz határ közelében – adta hírül csütörtökön az Interfax orosz hírügynökség. A Pentagon szerint Oroszországból lőttek – közölte az EMPR a CNN híradására hivatkozva. Mivel a szerencsétlenség a donecki „háborús övezetben” történt, az ukrán és az orosz fél azonnal verbális támadást intézett a másik ellen. A gépen 280 utas és 15 fős kiszolgáló személyzet utazott, mindenki meghalt. A Reuters később már több mint 300 áldozatról számolt be.

A Malaysia Airlines Boeing 777-ese nagyjából 60 kilométerre az orosz határtól – Torez és Hrabove települések közelében – csapódott a földbe. A CNN tudósítása szerint a gép ebédidőben szállt fel az amszterdami reptérről. Az ITAR-TASSZ hírügynökség úgy tudja, a gép tízezer méteres magasságból zuhant le.

A Malaysia Airlines a Twitteren megerősítette, hogy a gép lezuhant. A Boeing nemzetközi légi folyosóban haladt. Az orosz állami hírügynökség szerint a fedélzeten nem utazott orosz állampolgár. A maláj védelmi minisztérium tájékoztatása szerint: nekik nincsenek megerősített információik arról, hogy a repülőgépet lelőtték.

Nincs túlélő

Az ukrán hatóság megerősítette, hogy minden utas életét vesztette a katasztrófában. A Reuters több mint 300 áldozatról ír – korábban a hírügynökségek 295 halottról számoltak be –, köztük 24 amerikai állampolgár. Holland sajtóértesülések szerint az Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járaton legkevesebb 55 holland utas tartózkodott. A D-Reizen utazásszervező cég közölte, hogy 25 holland állampolgár váltott jegyet náluk a repülőgépre. A WTC utazásszervező vállalat úgy becsülte, hogy rajtuk keresztül 30 holland vásárolt repülőjegyet a Malaysia Airlinesnak erre a járatára. Az EMPR közlése szerint 9 brit állampolgár tartózkodott a gépen, és négy francia állampolgár is a fedélzeten volt.

Egyes sajtóhírek szerint legkevesebb 80 gyermek utazott a gépen.

Holttestek és fosztogatás

A hírügynökség az ukrán biztonsági forrásokra hivatkozva korábban azt írta, hogy a becsapódás helyszínétől 15 kilométerre is testrészek hevernek a földön, legkevesebb 100 holttestet láttak.

Az ukrán belügyminisztérium úgy tudja, hogy a gép roncsai és az áldozatok holttestei között fosztogatók járnak – jelentette a Reuters. A CNN-nel pedig egy meg nem nevezett ukrán kormányzati tanácsadó közölte, hogy az ott tartózkodó emberek tárgyakat szednek össze.

Mindenki mond mindent

Az ukrán Pravda azt írja, ilyen magasságból olyan fegyverzettel lehet lelőni repülőt, amilyennel az orosz szakadárok rendelkeznek. A Reuters az Interfakszra hivatkozva írja, hogy lelőtték a Boeinget. A RussiaToday arról számolt be a szakadárokra hivatkozva, hogy a Boeing egy SZU25-ös harci géppel ütközött.

A nemrégiben az orosz szakadárok által kikiáltott Donecki Népköztársaság illetékesei visszautasították, hogy bármi közük lenne az utasszállító lezuhanásához – írja az Rt.com hírportál. Azt állítják, nekik nincs olyan fegyverzetük, amellyel le lehetne lőni egy tízezer méter magasan szálló repülőgépet.

Az ukrán belügyminiszter, Anton Gerascsenko nem sokkal a tragédiát követően Facebookon azt írta, hogy a terroristák Vlagyimir Putyin által biztosított légvédelmi rakétákkal lőtték le a repülőt.

Porosenko: Nem mi voltunk!

Petro Porosenko ukrán elnök hivatalos közleményében felidézi, hogy az utóbbi napokban több, az ukrán hadsereg kötelékébe tartó gépet is lelőttek orosz területről, ezúttal egyelőre nem lehet tudni, hogy ez történt-e. Azt viszont hangsúlyozza, hogy az ukrán hadsereg nem intézet támadást a levegőben. Az ukrán állam – így a közlemény – a legmélyebb sajnálatát fejezi ki a történtek miatt, és együtt érez minden elhunyt hozzátartozójával. Később azt írta a Twittere: nem incidens vagy katasztrófa, hanem terrorakció történt.

A tragédiát követően megkezdték a lehetséges mentési munkákat. Az elnök kezdeményezi, hogy a maláj és a holland fél bevonásával álljon fel egy bizottság, amely alaposan kivizsgálja a szerencsétlenség okait. „Bízunk benne, hogy a tragédia felelősei hamarosan bíróság elé kerülnek” – zárul a közlemény.

Gerascsenko ukrán belügyminiszter és a szakadárok is egy Buk légelhárítót emlegetnek lehetséges fegyverként a maláj repülőgép kapcsán. Feltehetően mindkét oldal rendelkezik ilyen rakétarendszerrel, a Donecki Népköztársaság területén nemrég helyeztek üzembe több Bukot. A Buk-rakéta hatótávolsága mintegy 25 kilométeres, így simán alkalmas lehetett arra, hogy a 10 ezer méteres magasságban szálló gépet leszedje. Így néz ki egy rakétakilövő:

bukm2-raketakilovo

A Kreml közleménye

Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke részvétét fejezte ki Najib Razaknak, Malájzia miniszterelnökének és támogatásáról biztosította az áldozatok családtagjait – olvasható a Kreml által kiadott közleményben.

A világ vezetői sorra fejezik ki részvétüket a tragédia áldozatainak hozzátartozói felé. A holland miniszterelnök brüsszeli útját is megszakította.

Nem repülnek Ukrajna felett

Sorra jelentik be a légitársaságok, hogy elkerülik a térséget. A Reuters információi szerint a Lufthansa légitársaság egyetlen gépét sem engedi be mostantól az ukrán légtérbe. Később a Turkish Airlines, az orosz TransAero és az Air France is követte a holland példát. A Wizz Air az este folyamán közölte az MTI-vel, hogy elkerülik a térséget.

Az Egyesült Államok légügyi hivatala is veszélyesnek titulálta a térséget, az Associted Press szerint már áprilisban figyelmeztettek, hogy ne repüljenek felette.

Zárva az ukrán légtér

Lezárták az ukrán légtér egy részét csütörtök este, így az Eurocontrol nem fogadja el a régiót érintő repülési terveket – közölte maga az európai légiforgalmi irányítási szervezet csütörtök este az MTI-vel. Az Eurocontrol közölte továbbá: információik szerint a malajziai gép által repült útvonalat az ukrán hatóságok 32 ezer láb (9,7 kilométer) magasságig lezárták, a Malaysia Boeing 777-ese ezer lábbal magasabban, 33 ezer lábon repült, amikor eltűnt a radarernyőkről.

Változhatnak a légi útvonalak

Több légi útvonal és egyes légterek lezárása miatt az irányítók csak improvizálni tudnak, az útvonalak és a repülési idők tartósan hosszabbak lesznek – mondta az MTI-nek Bakos József, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. főosztályvezetője csütörtökön. A főosztályvezető elmondta, az eset távlati következménye lesz, hogy az eddig megszokott repülési útvonalak megváltoznak, a forgalom alakulásáról azonban egyelőre nem lehet becsléseket közölni, így arról sem, hogy a magyar légtér forgalmára az eset milyen hatással lesz. Elmondása szerint a légitársaságoknak a biztonság az elsődleges, ezért is jelentették be, hogy elkerülik a donyecki régiót.

A_lelUtt_malaj_gep

A lezuhant gép egyik holland utasa a felszállás előtt az alábbi képet posztolta a Facebookon a repülőgépről: „Ha eltűnik a gép, akkor így nézett ki felszállás előtt. ” (szabad fordításban – szerk.)

Forrás: Mno, Origo

8 hozzászólás “Lelőtték a gépet – egymásra mutogatnak a felek” bejegyzésre

  1. elhallgattatni szerint:

    “Felbukkant az első összeesküvés-elmélet a maláj gépről (közben a gázai övezetben megindúlt a népírtás. A zsidók méltóképpen megemlékeznek a “holocaustról” – mely kifejezést, a második világháború után kisajátították.)

    Vlagyimir Putyin elnöki gépe lehetett az ukrajnai rakétatámadás valódi célpontja, nem pedig a lezuhant maláj utasszállító – közölte az Interfax hírügynökség egy meg nem nevezett légügyi szakértőt idézve. Más beszámolók szerint azonban ez nem volt lehetséges.

    Valójában az orosz elnök gépe lehetett a csütörtöki ukrajnai rakétatámadás célpontja, nem pedig a Malaysia Airlines utasszállítója, amely 295 emberrel a fedélzetén zuhant le ma Donyeck mellett, a szeparatisták által ellenőrzött területen – közölte az Interfax hírügynökséget idézve a RT orosz kormányközeli tévécsatorna.

    Az Interfaxnak egy meg nem nevezett légügyi szakértő azt mondta, az orosz elnöki gép – egy átalakított Il-96-os – és a maláj Boeing-777-es útvonala keresztezte egymást Varsó közelében, 10 100 méteres magasságban. Putyin gépe szerinte moszkvai idő szerint 16.21-kor járt ott, a Malaysia Airlines járata pedig 15.44-kor.

    A szakértő azt is mondta ráadásul, a két gép kontúrja és még a színe is nagyon hasonlít egymáshoz, nagy távolságból megegyezőnek is tűnhet.”

  2. grün szerint:

    elhallgattatni!
    “Valójában az orosz elnök gépe lehetett a csütörtöki ukrajnai rakétatámadás célpontja, nem pedig a Malaysia Airlines utasszállítója”
    .
    Azért mondjuk meg az őszintét!
    Tíz kilométeren még a legjobb mesterlövész is tévedhet egy repülőgépnyit!

  3. szigetország szerint:

    A gazeta.ru oldalain keményen osztják egymást az orosz és ukrán kommentelők.

    Az orosz lapok egyelőre nem foglalnak állást, hogy ki lőhette le a gépet.

  4. Kuku. szerint:

    grün mért egymás mögött mentek

  5. szigetország szerint:

    Az orosz gazeta.ru írja: “Rejtélyek a Boeing lezuhanása körül”

    “A katasztrófa egyik kulcskérdése, hogy a malajziai Boeing 777-es járata miért változtatta meg az útvonalát a tragédia napján. A repülőgép járatai rendszeresen ugyanazon a légi folyosón tették meg az utat Amszterdam és Kuala Lumpur között. Ez a légi folyosó köti össze Európa és Ázsia legfontosabb repülőtereit és a világ egyik legzsúfoltabb közlekedési útvonala. Ezt a légi folyosót nyitva hagyták a kelet-ukrajnai konfliktus egész ideje alatt. Számos légitársaság ugyanakkor igyekezett elkerülni a harci cselekmények helyszíneit. A malajziai gépek azonban a hagyományos útvonalukon közlekedtek.

    Egészen most július 17-ig gyakorlatilag minden járatuk útvonala azonosságot mutat: a (maláj) gépek az Azovi-tenger északi partvidéke felett haladtak el.

    A katasztrófa napján a (maláj) repülőgép egy másik légi folyosón haladt át a flightware adatai szerint. Miközben Ukrajna felett átrepültek, a pilóták a megszokotthoz képest 300 kilométerre északabbra vették az irányt, aminek eredményeképpen Donyeck városának közelébe értek.

    A személyzet magától semmiképpen nem változtathatja meg az útvonalat; ezt vagy a légi irányítók előzetes engedélyével, vagy úgy tehették meg, hogy engedélyt kértek a légi irányítóktól. Tehát arra kell magyarázatot találni, ki változtatta meg a repülő szokásos útvonalát — közölte Moroszlav Mojcsuk, az Orosz Légi irányítók Szakszervezetének elnöke.”

    “Загадки крушения «Боинга»”

    Одним из ключевых вопросов катастрофы остается изменение траектории маршрута Boeing 777 «Малайзийских авиалиний», который совершал регулярные рейсы по маршруту Амстердам — Куала-Лумпур в пределах воздушного коридора Этот коридор связывает ключевые аэропорты Европы и Азии и является одним из самых загруженных в мире. Он оставался открытым в течение всего конфликта на востоке Украины. Многие авиакомпании старались облетать зону боевых действий. Однако малайзийские рейсы пролегали по своему традиционному маршруту.

    Вплоть до 17 июля этого года они практически идентичны: самолет пролетал над северным побережьем Азовского моря.

    В день крушения маршрут самолета, согласно данным flightaware, пролегал по другой траектории. Пролетая над Украиной, пилоты взяли севернее более чем на 300 км, и в итоге борт шел над окрестностями Донецка.

    Экипаж самостоятельно уклониться от курса никак не может, он всегда делает это либо с подачи диспетчера, либо запросив у диспетчера такую возможность – уклониться от курса. Вот и надо понять, кто изменил маршрут»–пояснил «Газете.Ru» президент Профсоюза летного состава России Мирослав Бойчук.”

  6. fghfjhgkjhk szerint:

    Sem nem Ukrán, sem nem Orosz volt a lövész, hanem a sekiházi szakadár barbárok.

  7. szigetország szerint:

    Az orosz lapok azt sejtetik, hogy a maláj gépet szándákosan irányították 300 kilométerre északra Donyeck felé, ahol veszélynek tették ki. A donyecki szeparatisták olyan információkat kaphattak, hogy azon a légi folyosón kb. abban az időben egy ukrán katonai légi szállító repülő halad majd át. A feltevések szerint tehát megtévesztették őket az ukránok, mire ők — bizonyos jelek szerint — lelőtték a gépet.

    1983 szeptember 1-jén hasonlóan járt a dél-koreai utasszállító is, amely jócskán betévedt az orosz légtérbe, majd nem is volt ínyére elhagyni azt, erre lelőtték.

    Az oroszok lapok most azt kérdezik: ki irányította a gépet szándékosan a veszélyes övezetbe?

  8. szigetország szerint:

    A Wikileaks alapító Julian Assange vagy Edward Snowden elég sokat elmesélt már azokról a trükkökről, amelyeket az amerikai hatóságok törvénytelenül elkövettek más népek, de saját szövetségeseik ellen is.

    Civilek százezrei haltak meg Irakban, Afganisztánban stb. a “szabadságszerető” amerikai hatóságok jóvoltából. Ők voltak a “járulékos áldozatok” a szavaik szerint.

    Mindezt csak úgy mondom, hogy tisztuljon a kép.

Itt lehet hozzászólni !