Leégett egy ház a Kodály köröndön – videóval

Mno

Ég egy ház a Kodály köröndön

A kátrányos szigetelés közben lobbanhatott be a tető. Két rendőrt kórházba szállítottak, két munkást őrizetbe vettek. Minden környező utcát lezártak.

A tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre. Az Andrássy úton mindkét irányban leállították a forgalmat – jelentette az MNO helyszíni tudósítója.

Az MTI információi szerint a négyszintes épület harmadik emelete és teteje, több ezer négyzetméter terület lángokban áll. A tűz miatt a legmagasabb riasztási fokozat lépett életbe, nyolcvan tűzoltó oltja a lángokat. A katasztrófavédelemnek személyi sérülésről nincs tudomása, jelenleg még folyik az épület kiürítése. Az épület tetején felújítási munkálatok folytak. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a tetőtérből egy gázpalackot is lehoztak a tűzoltók. A szomszédos épületet a rendőrség üríti ki – közölték. Kisdi Máté szerint 10 embert kellett kikísérni az épületből, de a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerint személyi sérülés nem történt. A mentők füstmérgezés miatt összesen négy embert láttak el, két rendőrt szállítottak kórházba megfigyelésre füstmérgezés gyanújával. Az MTI munkatársa azt látta a helyszínen, hogy a tetőszerkezet kiégett, tégla- és gerendadarabok zuhantak az épület elé, legalább egy autó megrongálódott.

Két embert őrizetbe vettek

A tűzzel kapcsolatban őrizetbe vettek két embert – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden délután az MTI-vel. A HírTV információi szerint a tetőfedőt és társát vették őrizetbe, ennek megerősítéséért kérdéseinket elküldtük a BRFK sajtóosztályának. Válaszközleményükben azt írták: közveszély okozás bűntette megalapozott gyanúja miatt állítottak elő É. Attila 37 és N. János 36 éves férfiakat, akik megalapozottan gyanúsíthatóak a Budapest VI., Andrássy út – Szív utca sarkán keletkezett épülettűz előidézésével. A gyanúsítottakat a rendőrség őrizetbe vette – zárul a közlemény.

Varga Ferenc tűzoltó ezredes elmondása szerint a tűz „nem volt független az épületen kivitelezett munkálatoktól”, hozzátette: két rendőrt füstmérgezés gyanújával kórházba szállítottak megfigyelésre. Kifejtette, 107 tűzoltó 30 tűzoltójárművel dolgozott a lángok megfékezésén, harminc lakót kellett a házból kimenekíteni. Bucsek Gábor budapesti rendőr-főkapitány a Kodály köröndön megtartott sajtótájékoztatóján megerősítette a 2 férfi őrizetbe vételéről szóló közleményt, és hozzáfűzte, a munkások valószínűleg nem megengedett módon dolgoztak. Elhagyták a helyszínt, ezt követően fogták el őket.

Nincs önkormányzati tulajdon a házban

A terézvárosi önkormányzat egy iskolában és egy kulturális intézményben helyezi el azokat az Andrássy úti tűzben érintett lakókat, akik nem tudnak hova menni – közölte Hassay Zsófia, a VI. kerület polgármestere (Fidesz-KDNP) kedden a tűz helyszínén az MTI-vel. Ismertetése szerint a házba bejelentett 112 lakó közül eddig 30-an jelezték, hogy nem tudnak hol megszállni. Hassay Zsófia közölte, úgy tudja, hogy kátrányos szigetelést végeztek a tetőn, amikor belobbant a tetőszerkezet, a munkás egyből riasztotta a tűzoltókat.

A polgármester elmondta, nincs önkormányzati tulajdon a házban, egy cég birtokolja a tetőteret. Hassay Zsófia nem nevezte meg a céget. Közölte, hogy ezzel a céggel korábban kapcsolatba állt a kerület, de ezt már hosszabb ideje megszakították, „mert nem csináltak semmit”, most is inkább csak állagmegóvási munkálatokat végeztek.

Helyszíni tudósítónk nem sokkal fél kilenc után iszonyatos füstszagról számolt be a Kodály köröndnél, amit már az M1-es Vörösmarty utcai megállójában is lehet érezni. A Hősök teréig és az Oktogonig továbbra sem lehet közlekedni az Andrássyn, az Izabella utcán megy a keresztirányú forgalom. A Németh László utcát és a Szegfű utcát szintén lezárták.

A Budapesti Közlekedési Központ Facebook-oldalán azt közölte, hogy az 1-es metró egyik irányban sem áll meg a Kodály körönd megállónál. A 105-ös busz terelve közlekedik, nem érinti a Kodály körönd és a Bajza utca megállót.

Életveszély

Életveszélyessé nyilvánították a tűzben megrongálódott házat, ezért a lakók nem térhetnek vissza oda – olvasható a katasztrófavédelem honlapjára kedden este feltett közleményben. A közlemény szerint az Andrássy út 83-85 szám alatti épületet előbb fel kell újítani, csak ezt követően térhetnek vissza a lakók otthonaikba.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság megnyitotta a Bezerédi utcai melegedőhelyét, ahol elszállásolhatják az ezt kérőket – tették hozzá. A Derkovits Gyula iskolában pedig 40 ágy várja a lakókat. Egyelőre 15-en várakoznak, de nem tudni, hogy végül hányan veszik igénybe a felajánlott segítséget.

Az épületet eközben továbbra is oltják, de most már belülről – áll a közleményben.

6 hozzászólás “Leégett egy ház a Kodály köröndön – videóval” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    “A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság megnyitotta a Bezerédi utcai melegedőhelyét ”
    .
    Ahol forró teával és takarókkal várják a rászoruló zembereket?! 😛
    .
    A romok értékesítéséről még melegében megindultak a tárgyalások, ha már törvénnyel nem sikerült privatizálni! 😀

  2. egy a Sok kozul szerint:

    Az egesz varosnak csak egy letras tuzolto keszuleke van?
    Ez csak nekem tunt fel?

  3. grün szerint:

    Még a kaput is ellopták – a Kodály köröndi tűzeset titkai
    A „kedvenc részem” egyébként az, amikor a lakók arról mesélnek a cikkben, hogy „az ígért felújításokból semmit nem láttak, sőt, többen panaszolták, hogy jó pár éve a befektető elvitte az egykori kovácsoltvas kapujukat, meg a márvány lépcsőket a lépcsőházból, amikről úgy sejtik, már sosem kerülnek vissza hozzájuk.”
    .
    http://valasz.hu/itthon/meg-a-kaput-is-elloptak-a-kodaly-korondi-tuzeset-titkai-101976

  4. grün szerint:

    “Az egesz varosnak csak egy letras tuzolto keszuleke van?
    Ez csak nekem tunt fel?”
    .
    Az is itt állt Csepelen, valami jó kis bevetésre várva, a 41 méter emelőmagasságú platformmal együtt! 😛 😀

  5. nagyapó szerint:

    30 tűzoltójármű és 107 tűzoltó dolgozott .

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  6. grün szerint:

    “Szabadon engedik a budapesti Andrássy úti tűz előidézésének gyanúja miatt őrizetbe vett két embert. ”
    .
    Kitüntetésük is várható, ha egyes üzleti köröknek kedvezően alakul az általuk előidézett helyzetből eredő haszon! 😛 😀
    .
    http://mandiner.hu/cikk/20140716_andrassy_uti_tuz_szabadon_engedik_a_ket_orizetbe_vett_ferfit

Itt lehet hozzászólni !