Fogyasztóvédelmi szabályokon változtatna Németh Szilárd

Csepel.hu

Fogyasztóvédelmi szabályokon változtatna Németh Szilárd

Ügyfelek javaslatai alapján a közszolgáltatásokat érintő több fogyasztóvédelmi szabályon is változtatna a fideszes Németh Szilárd a parlamentnek pénteken benyújtott törvényjavaslatában.

A kormánypárt rezsicsökkentésért felelős politikusa előterjesztése indoklásában azt írta: indítványát az elmúlt másfél évben érkezett több tízezer állampolgári megkeresés figyelembevételével nyújtotta be.

Németh Szilárd – mint azt az általános indoklásban is írja – kezdeményezi például a fogyasztóvédelmi hatóság hatáskörének kiterjesztését a víziközmű-szolgáltatók üzletszabályzatának vizsgálatára és a kéményseprő-ipari közszolgáltatók számlázási gyakorlatának ellenőrzésére.
Javaslatával elérné azt is, hogy a rezsipontok a rezsicsökkentésben érintett összes közszolgáltatásról átfogó tájékoztatást és segítséget nyújtsanak.
A fideszes országgyűlési képviselő elterjesztése alapján a jövőben a közszolgáltatást végző vállalkozások mindegyike köteles lenne önálló honlapot üzemeltetni, sőt az indítvány azt is meghatározza, hogy az oldalon milyen információkat kötelező közzétenni.
A törvényjavaslat tartalmazza továbbá a távhőszámlák fizetési határidejének kiszélesítését – így minimum 15 napot kellene biztosítani a számla kézhezvétele és kiegyenlítése között -, valamint a számlázási gyakoriság egységesítését a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásnál.
A módosítások többsége a kihirdetést követő napon, illetve egy hónappal utána lépne hatályba.

Forrás: Csepel.hu

5 hozzászólás “Fogyasztóvédelmi szabályokon változtatna Németh Szilárd” bejegyzésre

  1. demokrácia szerint:

    Csepelen hol székel a fogy.védelem,és mikor? Ha lehet tájékoztatást kérek erre vonatkozólag. Köszönöm.

  2. grün szerint:

    demokrácia!
    A zönkori mellett székelnek, csak őket nem viszi el közterület felügyelet székelés miatt! 😛 😛

  3. nagyapó szerint:

    Ha-ha-ha röhögjünk! Igaz a Petz F.u., meg a Szt. Imre tér az Makó, meg Jeruzsálem, de azért hjúmoros!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  4. felix szerint:

    szemétláda.
    Az egyik a régi helyük a másik meg az újabb.
    Magadtól soha nem jöttél volna rá.
    Nem véletlen, hogy az vagy ami.

Itt lehet hozzászólni !