A katedra és a kerület büszkeségei – Pedagógusok köszöntése

Csepel.hu

A katedra és a kerület büszkeségei - Pedagógusok köszöntése

Bár a nyár már elérte a tanulókat és szünidejüket töltik, tanáraik még utolsó adminisztratív teendőiket végzik az iskolákban. 31 kiváló csepeli óvodai és iskolai pedagógusnak pedig volt még egy teendője június 25-én: átvenni a kerület köszöntését a Polgármesteri Hivatal nagy tanácstermében.

Az iskolai év végén mindenki összegez: a tanárok, a tanulók, a szülők és az iskola is. Az évvégi visszatekintés egyik legfelemelőbb része azok kiemelése, díjazása, akik egész évben kimagaslóan teljesítettek – legyen szó tanárról vagy tanulóról. Balog Zoltán emberi erőforrásokért felelős miniszter Pedagógusnapon, május 30-án olyan szakembereket díjazott, akik saját területükön példaértékűen teljesítettek, akik pályája tiszteletreméltóan hű a pedagógusi hivatás céljaihoz. Június 25-én Csepel önkormányzata azokat a kerületben dolgozó tanárokat köszöntötte, akiket az Emberi Erőforrások Minisztériuma díjazott.

Az ünnepségen részt vett Morovik Attila alpolgármester, illetve Tóth János, Budapest XXI. kerületének tankerületi igazgatója, aki köszöntő szavaiban elmondta: az elmúlt években országos viszonylatban számottevő arányban kaptak miniszteri kitüntetést csepeli pegagógusok. “Idén sem panaszkodhatunk” – tette hozzá Tóth János. Az állami kitüntetéseket az érintettek a minisztérium által rendezett ünnepségen vették át, a Miniszter Elismerő Oklevelét Morovik Attila alpolgármester és Tóth János tankerületi igazgató adták át a díjazottaknak a június 25-ei köszöntésen, amit az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola tanulóinak zenés műsora tett még felemelőbbé.

Csepel díjazottai

Apáczai Csere János-díjban részesült Lakó Ferenc Péter, a Jedlik Ányos Gimnázium pedagógusa, a díj kiemelkedő hatású oktatási-nevelési-gyógypedagógiai munkáért, valamint a pedagógiai gyakorlatot segítő kiemelkedő tudományos tevékenységért pedagógusok, főiskolai, egyetemi oktatók részére adományozható. A díjat a minisztérium központi ünnepségén adták át a gimnázium  egyik legismertebb tanárának.

Németh László-díjat vehetett át Balog Zoltán emberi erőforrásokért felelős minisztertől Bunda János és Dr. Szekszárdiné Gábor Ágnes, szintén a Jedlik Ányos Gimnázium pedagógusai, valamint Nagy Ferencné, a Szárcsa Általános Iskola tanára. A díj azoknak az oktató-nevelő-gyógypedagógiai munkát végző pedagógusoknak adományozható, akik a gyerekek harmonikus személyiségformálásában huzamosan kiemelkedő munkát végeznek.

Brunszvik Teréz-díjban részesült Barna Mária, a Gyermekláncfű Óvoda óvodapedagógusa, Jezsoviczky Béláné, a Csillagtelepi Óvodák pedagógusa, Hatosné Gazdag Klára, a Játéksziget Óvoda óvodapedagógusa, Nász Erzsébet, az Aprajafalva-Gyermekláncfű Óvoda pedagógusa, illetve Kiss Istvánné, a Népművészeti-Kézműves és Szivárvány Óvoda pedagógusa. A díj kiemelkedő óvodapedagógiai munkáért, valamint az óvodapedagógus képzésben kiemelkedő munkát végző oktatók elismerésére adományozható.

Pedagógus Szolgálati Emlékérmet vehetett át a minisztérium által szervezett központi ünnepségen  Ágoston Zsuzsanna, a Jedlik Ányos Gimnázium pedagógusa, Csiszár Jánosné, a Csillagtelepi Óvodák óvodapedagógusa, Gyöngyösi Miklósné, az Eötvös József Általános Iskola pedagógusa,  Havellant Katalin, a Csillagtelepi Óvodák óvodapedagógusa, Kochné Szirmai Anikó, a Szárcsa Általános Iskola pedagógusa, Lengyel Erzsébet, a Vermes Miklós Általános Iskola pedagógusa, Nagy Ferencné, a Szárcsa Általános Iskola pedagógusa, Párkányiné Börzsöny Zita, a Katona József Általános Iskola pedagógusa, Sas Tamásné, a Vermes Miklós Általános Iskola pedagógusa,  Szabó Ágnes, a Jedlik Ányos Gimnázium pedagógusa, Titz Janosné, a Móra Ferenc Általános Iskola pedagógusa és Wágner Zsuzsanna, a Csillagtelepi Óvodák óvodapedagógusa. Az érem azoknak a nyugállományba vonuló óvodai, általános iskolai, szakiskolai, középiskolai pedagógusoknak és főiskolai, egyetemi oktatóknak adományozható, akik legalább 25 éven keresztül a gyermekek oktatása-nevelése érdekében tevékenykedtek, és kiemelkedő munkát végeztek.

A Miniszter Elismerő Oklevele adományozható annak, aki a minisztériumban vagy a miniszter ágazati irányítása, felügyelete alá tartozó intézményben, szervnél, illetve a miniszter felügyelete alá tartozó ágazatok területén tevékenykedő szervezetnél a szakmai munkáját huzamos ideig színvonalasan végzi, vagy a szerv eredményes működése szempontjából fontos szakmai feladat végrehajtásában szerez érdemeket. A Miniszter Elismerő Oklevelét vehette át Baliné Kucsera Ágnes, a Herman Otto Általános Iskola pedagógusa, Csatáriné Schneider Mária, a Kék Általános Iskola pedagógusa, dr. Bonhardtné Hoffmann Ildikó, a Jedlik Ányos Gimnázium Pedagógusa, Kaltenecker Katalin, a Herman Otto Általános Iskola pedagógusa, Kovácsné Bende Márta, szintén a Herman Otto Általános Iskola pedagógusa, Lakner Zsuzsanna, a Jedlik Ányos Gimnázium pedagógusa, Szakmáry Lilla, a Móra Ferenc Általános Iskola pedagógusa, Tengelicsné Pénzes Margit és a Venczel Katalin, a Jedlik Ányos Gimnázium pedagógusai, valamint Vojtek Zsuzsanna, a Móra Ferenc Általános Iskola pedagógusa.

Gratulálunk!

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !