Követőkre talált a rezsicsökkentő politika

Fidesz.hu

A Fidesz-KDNP május 25-én olyan embereket küldött Brüsszelbe a nemzeti listáról, akik az Európai Parlamentben képviselni tudják a nemzeti érdekeinket szolgáló energiapolitikát – hangsúlyozta Németh Szilárd.

Magyarországon a családok az egyetemes szolgáltatás keretében kapják az energiát, ez azt jelenti, hogy az állam hatósági árat alkalmazhat. Németh Szilárd felszólalásában emlékeztetett, a kormány és a parlament olyan döntéseket hozott, mely az árakat alacsonyan állapította meg.

Tavaly több, mint húsz százalékos csökkenés volt ezen a piacon, az idén április 1-től már 6,5 százalékkal csökkent a gáz ára, szeptember 1-től az áram, és október 1-től a távhő ára csökken – fűzte hozzá. A képviselő szerint ez csak azért lehetséges, mert a hatósági szabályozás eszköze rendelkezésre áll.

A fideszes politikus elmondta, az Európai Unióban rajtunk kívül még 16 országban van hatósági ár. Ezért is van, hogy Európában a magyar kormány rezsicsökkentő politikája követőkre talált – jegyezte meg.

Németh Szilárd felhívta a figyelmet arra, több országban is a rezsicsökkentés mellett döntöttek, de ez a politika nem mindenhol talál követőkre.

A brüsszeli bürokraták a magyar álbaloldal képviselőivel ott ütik a rezsicsökkentés politikáját, ahol tudják – húzta alá.

A Fidesz-KDNP május 25-én olyan embereket küldött Brüsszelbe a nemzeti listáról, akik az Európai Parlamentben képviselni tudják a nemzeti érdekeinket szolgáló energiapolitikát – fogalmazott a politikus. Németh Szilárd a rezsicsökkentés megvédéséről kérdezte a szakminisztert.

A kormány elkötelezett a rezsicsökkentés programjának végrehajtásában – szögezte le Seszták Miklós. A program célja a továbbiakban is a magyar lakosság teljes körére kiterjedő, több lépcsőben megvalósuló, a közműterheket mérsékelő intézkedéssorozat végrehajtása – fogalmazott válaszában a nemzeti fejlesztési miniszter.

Forrás: Fidesz.hu

7 hozzászólás “Követőkre talált a rezsicsökkentő politika” bejegyzésre

  1. ebihal szerint:

    Szerencsétlen hülye!

  2. grün szerint:

    “Magyarországon a családok az egyetemes szolgáltatás keretében kapják az energiát, ez azt jelenti, hogy az állam hatósági árat alkalmazhat. Németh Szilárd felszólalásában emlékeztetett, a kormány és a parlament olyan döntéseket hozott, mely az árakat alacsonyan állapította meg.”
    .
    A sok birka az alacsony energia és szolgáltatói árak miatti más, jelentősen felemelt árakat boldogan fizeti!
    Beszoptátok?! Be-ee-ee.ee! 😛 😀

  3. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t. Jó lenne, ha egy tanár , a maga extrém magas IQ-jával felfogná, mit jelent az 1% infláció!!!
    Németh Szilárd szóhasználata pongyola. Igazából nem álbaloldalról, hanem maffiabaloldalról van szó.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  4. grün szerint:

    Öreg Hülye!
    Tudom mit jelent az 1%-os infláció!
    Igen rosszat a zemberek távolabbi, pézügyi jövőjét illetően!
    Csak ők még nem tudják! 😛 😀
    .
    Híveim! Van egy rossz és egy jó hírem a templom tatarozását illetően.
    A jó, hogy meg van rá a pénz.
    A rossz, hogy a Ti zsebetekben!

  5. fideszbarát szerint:

    “Egyetlen év alatt 5,4 milliárd forint veszteséget termelt az állam öt regionális víziközmű-társasága. Pedig azt mondták, azért kell átalakítani a víz- és csatornaszolgáltatást, mert a kisebb cégek életképtelenek. Saját bevallásuk szerint az ok a rezsicsökkentés és a különadók. Az állam tehát saját magát is megrövidítette. Csakhogy az állam az adófizetőkből él. Úgy tűnik, ezt az 5,4 milliárdot mi fogjuk állni.”

    A hozzászólás moderálás és törlés alatt !!!!!

  6. grün szerint:

    fideszbarát!
    Nekem is sikerült érzékeny pontján eltalálni a dolgot!
    Vannak bizonyos oldalak amik valószínűleg igazak, de nem közölhetőek!
    ITT!!! 😛 😀

  7. nagyapó szerint:

    fideszbarát Gondolom nem a 444 a forrás? Gondolja el. Csepelen ~9m mélyen víz van. Ezt a vizet kapjuk, meg kapják a ~140m magasan lévő Kőbányán, meg a János hegyen. Mit gondol, ha külön vízművek vannak, melyik nyereséges, melyik veszteséges?
    Nyugodjon meg, a kormány megoldja anélkül, hogy a zemberek megéreznék. Az 1% alatti infláció garancia rá!!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

Itt lehet hozzászólni !