Csepel.hu
Az idén harminc éves Nagy Imre Általános Művelődési Központ vezetősége, gálaműsorral és első igazgatójuk, Feith Bence emlékfalának avatásával ünnepelte meg a jubileumot. Harminc évet, harminc hónapban, de harminc napban is képtelenség felidézni, nemhogy harminc órában.
A szervezők és a műsorokat összeállító intézményegység-vezetők, tanárok találékonyságát dicséri, hogy megpróbálták a lehetetlent. Látva a műsorokat és az azokon résztvevő érdeklődők visszajelzését úgy érzem, hogy jó érzékkel nyúltak hozzá a témához. Az ünnepség e hét keddjén, azaz május 27-én 18 órakor már elkezdődött, amikor is a tornacsarnokban, a társastánc gálaműsor szem- és fültanúi lehettünk. Másnap szerda délután a Közművelődés Galériájában nyílt meg az úgynevezett Év Végi Kiállításuk.
Csütörtökön fél kettőtől, a Színjáték Tanszak szakmai bemutatójára került sor, aminek a végeztével 17 órakor, az intézmény aulájában az első főigazgató, Feith Bence emlékfalának a felavatása és az emlékkiállítás megnyitása következett. Ennél a sajnálatos és szomorú programnál érdemes, Feith Bence emlékének és emberi nagyságának megfelelően többet elidőzni. Az ünnepségen először Bánátiné Papp Katalin intézményegység-vezető, az egyik főszervező konferálta be a felszólalókat. Először Tóth Endre intézményvezetőt, aki köszöntötte a megjelentetteket, majd így emlékezett.
„A harmincadik születésnapunkat ünnepeljük. Budapest első általános művelődési központja ebben az évben harminc éves. Az első főigazgatónk zászlóshajónak nevezte az intézményt. Végig gondoltam. Vannak zászlóshajók, nagyhírű hajók, a Santa Maria és a Titanic, amelyek elsüllyedtek. A Nagy Imre ÁMK még mindig vízen van átélve harminc év viharait, napsütéseit, átvészelve az elmúlt két év átszervezését. Itt szeretném az önkormányzatnak megköszönni, hogy így egyben megtartott minket és folytathattuk az utunkat.
A főigazgató a kapitány. Erről a Holt Költők Társasága című film egy versrészlete jutott az eszembe, mégpedig: Ó kapitány! Kapitányom! A félelmes útnak vége. Hajóm nyerte a nagy csatát, uram eljött a béke. Közel a parthoz harangok szólnak, a kikötő népe ünnepel. Csillogó szemek figyelik hajónk, ahogy komoran úszik el. Köszöntök mindenkit itt a hajónk fedélzetén és kérem, fogadják sok szeretettel ezt a kiállítást.”
Vida István, a Csepeli Városkép Kft ügyvezető igazgatója, személyes élményeit osztotta meg a hallgatósággal.
Furcsa itt az emeleten lenni. Huszonnyolc évig éltem itt a falak között, egészen az indulástól a Csepp Tv működésének a végéig, így számtalan emlék, sok-sok élmény fűz az intézményhez.
Engedjék meg, hogy Németh Szilárd polgármester úr szavait tolmácsoljam, aki most sajnos nem tud itt lenni. Németh Szilárd nagyon tisztelte és szerette Feith Bencét. Amikor ő iskolaigazgató lett, akkor Feith Bence volt az, aki ebben támogatta és méltán bízott benne. Sajnos ma a sors nagyon-nagy szereptévesztést mért rám. Most önök között kellene ülnöm és hallgatnom kellene Bencét, aki büszkén beszél az alapítás éveiről, a nehézségekről, a kihívásokról és a sikerekről. A sors és az égiek mindannyiunk szomorúságára másként rendelkezett. Bence a képekről tekint ránk, de higgyék el, most is figyel minket. Azzal a jellegzetes mosolyával a szája szegletében. 1976 késő őszén, Pesterzsébeten egy általános iskola tanári szobájában találkoztunk először. Nem lehetett őt nem észrevenni. Nem csak a termete a határozottsága, céltudatottsága okán, ahogy ő megjelent. Az ilyen emberre mondják, hogy karizmája van. Nem is akármilyen. Azonnal lett közös témánk az alma mater, a pesterzsébeti Kossuth Gimnázium.
Ő pontosan tíz évvel született korábban, mint én. Ennek ellenéra mindig megtaláltuk a közös nevezőt. Aztán szóba jöttek a közös ismerősök. 1984-et írunk, amikor közös munkahelyünk lett. Napközis tábor és tanévnyitó okán, a bejárati ajtónál futottunk össze. Hát te? Kérdeztük egymástól. Utána nagyon sok lelkes és fiatal kollégákkal – akik közül sokan most is itt vannak -, együtt „megcsináltuk” az ÁMK-t. Ennek pontosan már harminc éve. Fizikálisan „megcsináltuk”, de a szellemiséget és a mikéntjét, azt Feith Bence alkotta meg. Talán nem haragszol, ha a vezetői tanácsban néha értetlenkedve és egy kicsit megmosolyogva fogadtuk az integrációról, és az innovációról szóló koncentrikus köreidet. Nemsokára viszont hozzánk jöttek tanulmányi látogatásra. Szerette és tisztelte a kollégáit és a gyerekeket. Néhányszor kikelt a „legeltetés” ellen. A gyermeknek tartalmas, kreatív program kell, ami ebben az intézetben megadatott. Mennyire igaza volt. Bence azok közé a vezetők közé tartozott, akik tudtak elnézést kérni, mert sokszor mondta, hogy bocsánat. Gyakran feljött hozzám, és sokat beszélgettünk. Élete során megfordult számos helyen. Betöltött nagyon sok tisztet, pozíciót. Higgyék el, biztosan tudom, neki az élete volt a három betű, az ÁMK.
Beszéde során mindig ellágyult ez a kemény emberhang, ha a gyerekeiről, vagy az unokáiról volt szó. Egy harmincadik születésnapját ünneplő intézmény kapcsán egy olyan remek emberre emlékezünk, aki életének közel egyharmadát, e falak között töltötte el vezetőként. Ma Feith Bence emlékkiállítást nyitunk, megélt munkásságát emlékfalon örökítjük meg. Azt hiszem, hogy nem állok messze a valóságtól, ha azt állítom, hogy egy modernkori polihisztor volt. Műszaki oktató, tudományos kutató, szociológus, iskolaigazgató, népi fafaragó. Ez mind, mind belefért abba a hatvanöt évbe, ami megadatott neki. Minden témához kellő alapossággal, féltő gondossággal nyúlt úgy mint, ahhoz a fadarabhoz, amelyből aztán művészeti alkotás lett. Csepel Önkormányzat Oktatási Bizottsága elnökeként, majd alpolgármesterként sokat tett az iskolák helyzetének javításáért, a pedagógusokért. Megalkuvást nem ismerő, határozott ember volt, aki számára a munka minősége és a kreativitás mindent megelőzött. Feith Bence tényleg különleges ember volt, aki itt hagyta keze nyomát az ÁMK-ban. A lenyomatok mellett persze ott van a falakban a derűje, és a szellemisége is.. Ezzel az örökséggel kell méltó módon bánnia, a maiaknak, és az utódoknak egyaránt.”
A megnyitó és az emlékező beszédek után Borbély Lénárd alpolgármester, Schmidtné Feith Orsolya, valamint Feith Gábor leleplezte az emléktáblát, amelynél rajtuk kívül még Jánosi Katalin, Nagy Imre a mártírhalált halt miniszterelnök unokája, valamint az intézmény diákjai, helyeztek el koszorút. Ezt követően Borbély Lénárd alpolgármester, Csepel Önkormányzata nevében tolmácsolta Németh Szilárd polgármester jókívánságait – aki az egyik főtámogatója volt ennek a remek kezdeményezésnek-, majd Csepel ajándékait nyújtotta át a család tagjainak.
Az emlékezést lezáró kötetlen beszélgetéseknek is, aminek természetesen Feith Bence és az intézményi munkássága volt a fő témája. Bánátiné Papp Katalin is arra az évre emlékezett vissza, amikor először találkozott a főigazgatóval.” Amikor tizenöt éve ide kerültem, akkor a Gyerekházban dolgoztam. Annak bezárásakor Feith Bence is átjött tárgyalni. Én vezettem a jegyzőkönyvet és egyeztettem, hogy ki lesz majd a hozzászóló. Akkor még nem ismertem őt, és a kollégámat kérdeztem, hogy ki az a Feith Bence, hogy tudjam, amikor hozzá szól. A kollégám válasza, szinte bele hasított a csendbe. Maga nem ismeri Feith Bencét? Mire én: Ő sem ismer engem. Bence ekkora pimaszság láttán felemelte tekintetét és jól megnézett magának. Innen kezdődött a kapcsolatunk, és a hosszú közös munkánk. Örülök neki, hogy az emlékét ilyen módon is ápolhatjuk.”
Ferge József Sármellékről jött és Feith Bence emléke késztette arra, hogy ezt a hosszú utat megtegye. Mint elmondta, javaslatára még, 1979-ben kezdték el építeni a helyi általános művelődési központot. Az 1982-re elkészült, a kultúrház mellé épített iskola, így alkotott egy egységet. Ennek volt az igazgatója, egészen 2008-ig. Tagja volt az országos Ámk választmányának is, és így sokat találkozott Feith Bencével. Egyszer sikerült neki több órát beszélgetni vele, amikor is Feith Bence átjött hozzá Hévízről.
Kerepesi Ágnes az általános iskola igazgatója így emlékezett: “mint pályakezdő pedagógus kerültem ide 1989-ben, és tizenhat évet dolgoztam Feith Bencével. Valóban egy karizmatikus egyéniség volt, akire nem lehetett nem odafigyelni. Hihetetlen lendülettel és energiával dolgozott. Korát meghaladó ötleteivel, elképzeléseivel azt támogatta, ami egy ÁMK-nak a lényege volt. A nevelés, az oktatás, a művelődési és sport a bölcsődés kortól egészen az általános iskola végéig egy egységben valósuljon meg úgy, hogy a különböző nevelési egységek egymásnak adják át a gyerekeket. Nagyon jól tudta lelkesíteni a kollégákat, igazi vezető volt ebben a tekintetben. Nagy tekintélye volt a gyerekek és kollégák előtt. Jól tudott mindenkit motiválni és ez által minden ötletét megvalósítani. Nagyon jó volt a kapcsolata a szülőkkel és a vezetőtársaival. Nekem nagyon sok kellemes emlékem fűződik hozzá. Igazi nagyon jó innovatív és menedzser típusú főigazgató volt. Úgy vezette ezt a házat, hogy országosan is egyedülálló struktúrát alapított meg. Nagyon hiányzik az egész személyisége, és szinte hihetetlen, hogy nincs velünk.”
Az emlékünnepség végén Feith Bence lányát, Schmidtné Feith Orsolyát is megkértem arra, hogy mutassa be az édesapját. Milyen is volt a magánéletében, és hogy viszonyult hozzá és az unokáihoz?
„Gyerekként pozitív emlékeim vannak. A biztos hátteret, a biztonságot, a melegséget jelentette. Akivel lehetett beszélgetni, esetleg akár birkózni. Később is azt éreztem, hogy elfogadja, amit csinálok és örül neki. Jó érzés volt személyes emlékeket hallani. Az ö személyisége sokakat ide vonzot. Rá oda kellett figyelni, mert ő olyan egyéniség volt, aki megmarad az emberek emlékezetében.”
Mit tudtak adni a kiállításhoz?
Az öcsémmel együtt a faragásokat, a személyes tárgyakat és fényképeket tudtunk adni. Nagyon szép kerek kiállítás alakult így ki és nagyon örülök, hogy ilyen sokan eljöttek.
Közben Nóri, az egyik unoka is szót kért: „Nagyon sokat játszottam Bence papával. Sokat sakkoztunk is, és egyszer meg is vertem.
Nórika kedves, dicsekvő szavai után Feih Bence egyik tanulmányának a mondataival zárjuk az emlékezést, ami egyben a mottója is lett, hiszen az emlékfalon megtalálható. Így örök mementóként áll nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek előtt is.
„Sikereimet annak a közösségnek köszönhetem, amely segítette vezetői munkámat. Kudarcaimat magamnak, amelyek mindig azzal a tapasztalattal szolgáltak, hogy hogyan másként a folytatást.”
Ezzel a harminc órának még nem volt vége, mert a gyerekek mehettek a moziba filmet nézni, és aki akarta az éjjel is az intézményben maradhatott. Számos program várta őket már reggel is, de egész nap a gyerekek kedvébe jártak a szervezők. (pl: rekord kísérlet és tortázás, színjátékos és kézműves party, grillezés). A harminc órát pénteken néptáncos gálaműsor zárta.
Forrás: Csepel.hu
