Csepeli horror: rémálmok gyötrik a túlélőt

Blikk

Kísértik emlékei a csepeli hajléktalan sorozatgyilkosságok túlélőjét. A Blikk információi szerint a férfi azóta, hogy a csepeli eperföldről a csodával határos módon sikerült megmenekülnie, súlyos pszichés problémákkal küzd.

Dragan B., a hajléktalanokból verbuvált banda vezetője aznap az erdőbe sörözni hívta későbbi áldozatát, aki pont akkor kapott fizetést. A férfi bankautomaták karbantartásával foglalkozott, így Dragan azt gondolta, hogy dúskál a pénzben. A galeri nem is várt sokáig, nem sokkal azután, hogy a fővezér befutott áldozatukkal, lecsaptak rá. Miután elfogták, verni kezdték, majd egy gödörbe dobták, és földet szórtak rá. A kínzásokkal sikerült kiszedniük belőle bankkártyájának PIN kódját, ez menthette meg: miután elárulta, támadói magára hagyták, mellkasig a földbe ásva.

A férfi csak lassan ócsúdott a rémületből: bár már-már számot vetett életével, mégis volt benne annyi túlélési ösztön, hogy megpróbáljon menekülni. Csodával határos módon sikerült kiásnia magát, és a két rá rontó kutya elől is el tudott futni. Sárosan, véresen bolyongott az utcán és hiába próbált a járókelőktől segítséget kérni, mindenki hátat fordított, vagy csak megvonták a vállukat, és továbbmentek. A férfi végül eljutott a rendőrségre, neki köszönhető, hogy fény derült a hajléktalanbanda rémtetteire, majd a banda egyik tagja, Szöcske is feldobta társait.

Az átéltek 2011 nyara óta kísértik a megkínzott férfit. – Három éve komoly egészségügyi problémákkal küzd. Rémálmok gyötrik, éjszaka nem tud betakarózni, mert a testére nehezedő bármilyen súly azt az érzetet kelti benne, hogy eltemetik. Sajnos, a bíróság nem volt tekintettel a problémákra, nem lett belőle védett tanú – mondta el a Blikknek a férfi egyik bizalmasa, és hozzátette: az, hogy a tárgyaláson újra találkoznia kellett a gyilkosokkal, még jobban megviselte.

Forrás: Blikk

3 hozzászólás “Csepeli horror: rémálmok gyötrik a túlélőt” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    A téma a zeperföldön hever!
    Újabb dokumentumfilm ötlet?! 😛 😀

  2. Doki szerint:

    Szerintem nem röhögnél, ha netán veled történt volna hasonló eset.

  3. grün szerint:

    Doki!
    Nem-e?! De!
    “A banda vezetője aznap az erdőbe sörözni hívta későbbi áldozatát, aki pont akkor kapott fizetést. A férfi bankautomaták karbantartásával foglalkozott, így Dragan azt gondolta, hogy dúskál a pénzben.”
    Tudod Te mi az a “viktimológia” vagyis áldozattan?!
    Ez akár egy középiskolai képzés első éves tananyaga is lehetne, annyira tökéletesen illik egy áldozattá válás folyamatába!
    Innen már túl is van tárgyalva! .P

Itt lehet hozzászólni !