Evezés:Velencén küzdöttek a legjobbak

Csepel.hu

Evezés: idén is hosszú távon rajtolt a szezon Csepelen

A kép illusztráció

Velencén húsz klub részvételével rendezte meg a Magyar Evezős Szövetség az első 2014-es válogató és egyben az idei első 2000 méteres versenyét. A kétnapos megmérettetésen a Csepel Evezős Klub legjobbjai is rajtvonalhoz álltak.

Az első (pénteki napon) több mint százötven beülővel a kis- és csapathajós válogató-viadalokat illetve a könnyűsúlyúak versenyét bonyolították le. A csepeliek közül egyesben Alker Patrik a V. helyen végzett a döntőben, csakúgy, mint László Éva. Később Pásztor András magabiztosan utasította maga mögé a mezőnyt, megszerezve ezzel az első csepeli sikert. Pálffy Róbert a VI., míg Hajnal Adrienn az V. helyen zárt, Szegedi Tamás és Szlovák Bence egymással is megküzdve végzett a III. illetve a IV. helyen. A Barabási Richárd–Hatlacki Balázs páros és Sugár Fanni is az ötödik helyet szerezte meg, míg a Hopp Márton-Kovács Krisztián kettős harmadik helyezéssel zárt. (ugyanebben a döntőben Fajcsák Balázs Csernyik Dániellel párban a VI. lett) A csepeli Krpesics Péter Vallyon Bencével (Tisza EE) egy hajóban a második helyen zárt a Lőrinczy-Vermes kettőstől mintegy öt másodperccel lemaradva.

Hajóba ült s végül a második helyen ért célba Széll Domonkos, aki Tari Jánossal lapátolt együtt, de nem tudták különösebben megszorongatni a Juhász Adrián- Simon Béla párost, akik esélyeshez méltóan nyerték meg a döntőt. (itt a Fábián Attila-Lőrincz Ádám alkotta csepeli páros lett a VI.)

A hölgyeknél viszont a kék-piros színeket képviselő Berekméri Anna-Magassy Alexa páros „utcahosszal” verte riválisait, szépen lezárva a verseny első napját.
Szombaton a csapathajók versenyére került sor, amit hagyományos verseny-lebonyolítással rendeztek: előfutam – középfutam – döntő továbbjutási szisztémával. A versenyen kötelezővé tették az indulást a válogatott kerettagok, valamint a válogatottságra pályázók részére.

A helyszíni beszámoló szerint a délelőtti futamok alatt még alkalmas volt az időjárás és a pálya is, ám a kora délutáni döntők előtt, viharosra fordult az időjárás, ami szerencsére később megenyhült, így nem volt akadálya annak, hogy megrendezzék a döntőket.
A Csepel Evezős Klubból a Fehér Anna Viktória, Nagy Dorottya, Kup Katica, Horváth Dorka összeállítású négyes a III. helyen, végzett, az Elekes Szilveszter (Budapest EE)-Orbán Gergely (Csepel EK) páros is harmadik, míg ugyanitt a Pásztor András-Alker Patrik kettős a IV. helyen ért célba. Győzelmet ünnepelhetett a normálsúlyú válogatott is Széll Domonkos, Tari János, Juhász Adrián, Simon Béla összeállításban. A nők kétpárevezőseinél is vegyes mezőny ült hajóba, s a végső sikert a Bene Dorottya, Bálint Sára összeállítású páros érte el, itt a Hajnal Adrienn-Hajdú Zsuzsanna csepeli kettős hatodikként zárt. A Berekméri Anna-Magassy Alexa kettős is összelapátolt még szombaton egy negyedik helyet.

Ugyan 14 óra körül megérkezett a vihar, de az Andorkó Balázs, Fajcsák Balázs, Hopp Márton Péter, Kovács Krisztián összeállítású csepeli egység még így is „behúzott” egy második helyet, méltóképpen lezárva a Csepel Evezős Klub szereplését.

Az 1. nap részletes eredményei:

http://www.hunrowing.hu/files/Evez%C5%91s%20v%C3%A1logat%C3%B3eredm%C3%A9nyek140418.pdf

A 2. nap részletes eredményei:

http://www.hunrowing.hu/files/Evez%C5%91s%20v%C3%A1logat%C3%B3%20eredm.140419.pdf

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !