MTI, HVG
Nagypénteken Krisztus kereszthaláláról emlékezik meg a kereszténység, a katolikus egyházban pedig ezen a napon nem mutatnak be szentmiseáldozatot, és az úgynevezett csonka mise szertartásával fejezik ki a Krisztus halála felett érzett gyászt. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában vezeti a nagypénteki szertartást.
A nagypénteki szertartás három részből áll: igeliturgia olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel; kereszt előtti hódolat; szentáldozás (az előző nap átváltoztatott szent ostyával). A templomokban általában délután három órakor keresztútjárást is tartanak.
Az igeliturgia része a szenvedéstörténetnek, azaz a passiónak a felolvasása vagy énekes előadása, amelyben felidézik Krisztus szenvedéseit. Az egyetemes könyörgés során az egész egyházért, valamint a nem hívőkért, a világi vezetőkért és a szenvedőkért is imádkoznak a hívek.
Az ezután következő kereszthódolat során egyenként vonulnak a hívek a kereszt elé, imádatukat pedig térdhajtással vagy a kereszt megcsókolásával fejezik ki. A szertartás után a szent sír előtt imádkozhatnak a hívek.
Az egyház nagypénteken szigorú böjt megtartását kéri a hívektől. A 18 és 60 év közötti hívek háromszor étkezhetnek és egyszer lakhatnak jól, és 14 éves kortól a húsételek fogyasztásától is tartózkodni kell.
Nagypéntek délután Rómában XVI. Benedek pápa vezeti az Igeliturgiát, melyet este negyed tíztől a Colosseumnál felelevenedő Via Crucis keresztútja követ. A Vatikán bejelentése szerint a keresztet a tizennégy stáción Agostino Vallini bíboros, a pápa római helynöke viszi.
Egyébként ahogyan Krisztus tette tanítványaival, csütörtökön az egyházfő is jelképesen megmosta a római egyházmegyében szolgáló tizenkét papnak a lábát. A nagycsütörtök délutáni utolsó vacsora miséjét a hagyományos római helyszínen, a lateráni Szent János bazilikában tartották. A pápa százhúsz paptársával együtt koncelebrált. Szokás szerint a nagycsütörtöki mise perselyadományát az egyház jótékonysági célra ajánlotta fel, az idén a szíriai menekültek megsegítésére.
Forrás: MTI, HVG.hu
Wass Albert: Nagypénteki sirató
Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk,
messzi út porából köpönyeget veszünk…
Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta.
Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta.
Véreim! Véreim! Országútak népe!
Sokszázéves Nagypénteknek
soha sem lesz vége?
Egyik napon Tamás vagyunk,
másik napon Júdás vagyunk,
kakasszónál Péter vagyunk.
Átokverte, szerencsétlen
nagypéntekes nemzet vagyunk.
Golgotáról Golgotára
hurcoljuk a keresztfákat.
mindég kettőt, soh’se hármat.
Egyet felállítunk jobbról,
egyet felállítunk balról,
s amiként a világ halad:
egyszer jobbról, egyszer balról
fölhúzzuk rá a latrokat.
Kurucokat, labancokat,
közülünk a legjobbakat,
mindég csak a legjobbakat.
Majd, ahogy az idő telik,
mint ki dolgát jól végezte:
Nagypéntektől Nagypéntekig
térdelünk a kereszt alatt
húsvéti csodára lesve.
Egyszer a jobbszélső alatt,
másszor a balszélső alatt,
éppen csak hogy a középső,
az igazi, üres marad.
Nincsen is keresztfánk közbül,
nem térdel ott senki, senki.
A mi magyar Nagypéntekünk
évszázadok sora óta
évszázadok sora óta
ezért nem tud Húsvét lenni.
Így lettünk országút népe,
idegen föld csavargója,
pásztortalan jószág-féle.
Tamással hitetlenkedő,
kakasszóra péterkedő,
júdáscsókkal kereskedő.
Soha-soha békességgel
Krisztus-Úrban szövetkező.
Te kerülsz föl? Bujdosom én.
Én vagyok fönt? Bujdosol Te.
Egynek közülünk az útja
mindég kivisz idegenbe.
Bizony, jól mondja a nóta,
hogy elmegyünk, el-elmegyünk,
messzi nagy útakra megyünk.
Messzi nagy útak porából
bizony, köpönyeget veszünk.
S ebben a nagy köpönyegben,
sok-sok súlyos köpönyegben
bizony pajtás, mondom Néked:
rendre, rendre mind elveszünk.
Bajorerdő, 1947