Lehet, hogy nem lesz ott a parlamentben Mesterházy kihívója

Botka László inkább polgármester maradna

MNO

Lehet, hogy nem lesz ott a parlamentben Mesterházy kihívója

„Arra készülök, hogy az önkormányzati választáson újra elnyerjem a szegediek bizalmát” – közölte Botka László a Vasárnapi Híreknek adott interjúban. Az új szabályok szerint a polgármesteri tisztség összeférhetetlen lesz az országgyűlési képviselőséggel, így ha Botka elnyeri ősszel a szegediek bizalmát, nem találkozunk vele az Országgyűlésben.

Az MSZP választmányi elnöke leszögezte azt is: ez nem azt jelenti, hogy nem vállal szerepet a szocialista párt irányításában. Újra megerősítette, hogy csak az év végi kongresszuson foglalkoznak majd személyi kérdésekkel.

Botka László választmányi elnök eddig kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy indul-e a pártelnöki posztért.

Botka: Az önkormányzati választás után lehet tisztújítás

„Tartalmi, politikai és szervezeti változásokra is szükség van az MSZP-ben – mondta Botka László szombaton, a választmány ülése után. Közölte: önkritikus, konstruktív vitát folytattak a választási vereség okairól. Arra készülnek, hogy október 5-én lesz az önkormányzati választás, ez után következhet a tisztújítás a szocialista pártban. A választmányi elnök jelezte, ezzel ellentétes, a tisztújítás előrehozására irányuló javaslat nem volt. Mindebből az következik, hogy november végén, december elején lehet tisztújító kongresszus az MSZP-ben.

Nem mondott le Mesterházy

Kritikus, önkritikus beszélgetésnek nevezte Mesterházy Attila a szocialisták szombati választmányi ülését. A pártelnök azonban nem ajánlotta fel a vereség miatt lemondását az MSZP választmányának. A Hír TV információi szerint a zárt körű tanácskozáson az elnök és a pártvezetés is kapott bírálatokat a kampányban elkövetett hibákért. Az előzetes nyilatkozatok alapján a legtöbb kritika a vidéki választmányi tagoktól érkezhetett, hiszen a baloldal a fővároson kívül csak Szegeden és az egyik miskolci körzetben nyert.

„Valamit elcsesztünk”

„A vidék azt üzente, hogy valamit elcsesztünk.” Nem cifrázta mondandóját Fetser János, Orosháza korábbi szocialista polgármestere és parlamenti képviselője a választmányi ülés előtt a Hír TV riporterének nyilatkozva.

A mellhártyagyulladással küzdő Szekeres Imre beérte volna annyival, ha Mesterházy Attila fejében megfordul a távozás gondolata. „Én azt gondolom, hogy vasárnap este volt egy lélektani pillanat, amikor az elnökségnek fel kellett volna ajánlania lemondását” – mondta a politikus az ülés előtt. Az MSZP egykori elnökhelyettese szerint a két egymást követő vereség után az MSZP és a baloldal újraszervezése elkerülhetetlen.

Ugyanezt mondta az egyik volt pártelnök. Hiller István a kudarc mélyreható elemzését várja a párttól, s az önkormányzati választásnak nem feltétlenül vágna neki a jelenlegi vezetéssel, de hozzátette: „az európai parlamenti választás előtt személyi változást nem támogatok”.

Forrás: MNO

Egy hozzászólás “Lehet, hogy nem lesz ott a parlamentben Mesterházy kihívója” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    „A vidék azt üzente, hogy valamit elcsesztünk.”
    Nem kicsit, nagyon, 67 éven át!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

Itt lehet hozzászólni !