„Úgy érzem, Jimmy is velünk van”

Blikk

Családi ünnep. A Jimmyről készült fotó előtt díszítette fel a fát Marietta (balra), Anna néni, Tihamér és Árpy (fotó: Blikk)

Hosszú évek után egy kis boldogságot is hozott a Jézuska a Zámbó családba. Bár Jimmy (†43) testvérei, Marietta, Árpy és Tihamér nyolc éve szomorúan ünnepelnek a Király nélkül, idén az ünnepekre visszakapták édesanyjukat. Anna néni (83) ugyanis immár ötödször került kórházba, de a karácsonyt már szeretteivel tölthette.

– A szívem egyik fele nem működik, ezért közel harminchárom éve van pacemakerem – mesélte a Blikknek Anna néni.

– Egyik éjjel váratlanul rosszul lettem, hányingert éreztem, és szédültem. Azonnal értesítettem a fiamat, aki autóval bevitt a kórházba. Kiderült, hogy a pacemakerem nem volt rendesen feltöltve – tette hozzá Anna néni, aki az utóbbi időben egyre többször szorul orvosi ellátásra, de nem adja fel.

– Sokszor úgy érzem, most van a vég. Ilyenkor erőt veszek magamon, és felállok. Az életemben mindig is nagy szerepet játszott az akarat, másképpen nem boldogultam volna ’56 után az öt gyermekemmel. De egyszer én is elfáradok, és követem majd a fiamat a mennyországba – tette hozzá Anna néni, aki nyolc év elteltével is képtelen túltenni magát Jimmy elvesztésén, amely beárnyékolja a karácsony ünnepét is.

– Karácsonykor összegyűlik a család, de szenteste vacsoráján egy hely mindig üresen marad. Imicivel ébredek és alszom el, s tudom, hogy lélekben velünk van. Több év után is kitartóak a rajongói, akik rendszeresen írnak levelet. Akadtak olyanok is, akikkel szoros baráti kapcsolat alakult ki. Ők karácsonykor is meglátogatnak minket. Velük és a több száz rajongóval január 24-én megemlékezünk a fi am halálának és születésnapjának évfordulójáról.

Forrás: Blikk

Itt lehet hozzászólni !