Itt a tavasz, jönnek a vandálok!

Csepel.info

Itt a tavasz jönnek a vandálok

Az elmúlt öt évben több mint húsz alkalommal adott hírt a Csepel.info különböző vandál pusztításról a kerületünkben. Valójában kétszáznál is több ilyen eset lehetett, a kár pedig meghaladta a több tízmillió forintot. Sajnos tavasszal megsokasodnak az ilyen támadások, érdemes odafigyelni.

Egy perc alatt kapta el tavaly december 3-án a közterület-felügyelő azt a fiatalt, aki „teget” fújt festékszóróval a Szent Imre téri 1956-os lengyel-magyar kiállítás egyik tablójára. Ahogy ugyanis a kutyák körbepisilik a területüket, a graffitisek névjegyeket festenek. Ezeket hívják „tegnek”. A vandáloknál ez a bátorság jele. Minél veszélyesebb a környezet és nagyobb a kár, annál jobban dagad a mellük a büszkeségtől. A kár értékét – köszönhetően a gyorsaságnak – ebben az esetben csak ötvenezer forintra becsülték.

Az autógyújtogató két áldozata…

…és a gyújtogató kézre kerítése

Sokkal rosszabbul jártak azok az autótulajdonosok, akiknek sorban egymás után gyújtották fel a járműveit 2008 szeptembere és 2009 januárja között. A biciklivel járó tettes 19 alkalommal gyújtott fel ötletszerűen kocsikat, többnyire zsúfolt parkolókban. A tűz így szinte mindig kocsiról kocsira terjedt tovább, az okozott kár pedig meghaladta a húszmillió forintot. A gyújtogatásokat sajnos elhallgatta az akkori Csepel újság, pedig a nyilvánosság, a figyelem felhívása sokat segíthetett volna. Amikor aztán elkapták az elkövetőt, kiderült, hogy bosszúból gyújtogatott, korábban pedig ideggyógyászati kezelésekre járt. Beszámíthatónak nyilvánították, öt évet kapott.

Lesavazott autó a II. Rákóczi Ferenc úton

Más esetekben is a védekezni nem tudó autótulajdonosok ellen fordultak a vandálok. 2011. október 17-én a II. Rákóczi Ferenc utca 96-98 számú ház előtt parkoló autókat öntötték le savval. A kár akkor is tetemes volt, az elkövető nem lett meg.

Orkok és más gonosztevők

A Tamariska domb és környéke nem egyszer esett vandál pusztítás áldozatává. 2008. december 30-án például puskákkal lövöldözték le az ott élő, védett fülesbaglyokat. A lövöldözőket megzavarták, elmenekültek. Rendszeresen jelentek meg azonban a dombnál motorosok, kvadosok, akik az egyébként sem jó állapotú sétányokat tették tönkre. Gyakori volt az is, hogy innen lőttek ki magán-tűzijátékokat, a szemetet otthagyva maguk után.

Lelőtt fülesbagoly a Tamariska dombnál 2008-ban

Az önkormányzat a domb megóvására 2012-ben kerítette körbe a területet. A munka tavasszal kezdődött, és a bosszú sem sokat késett. Pünkösdkor előbb kalapácsokkal, majd rugdosással szétverték az épülő kerítés oszlopait. A vandál pusztítást kijavították, a dombot azóta őrzik. Már az őr zavarta meg azt a két fiatalt, akik 2014 januárjában a tájékoztató táblákat kezdték szétrugdosni. Ha nincs ott, mindent tönkretettek volna.

Többször csaptak le elfogásukig a „béke téri orkok” is, akik egyszerre fújták össze festékszóróval a kiszemelt területet, és törtek-zúztak szét mindent, amit csak tudtak. A 2011 áprilisában megrongált Olvasó munkás szobor talapzatán hagyott névjegyükön jól olvashatók voltak az ork és a war szavak. A rendőrség sajnos csak az után kapta el őket, hogy sajátos háborújukban a Radnóti Miklós Művelődési Ház előtti térre is lecsaptak. És, hogy mekkora erkölcsi tartást sikerült magukba szívniuk, az is mutatja, hogy elfogásuk után sem vettek részt a Németh Szilárd polgármester által meghirdetett Béke téri önkéntes rendrakáson.

A vandalizmus megakadályozását és a tettesek elfogását nehezíti, hogy lehetetlen megmondani, mikor és merre csapnak le legközelebb. A gyakorlat azonban megmutatta, hogy a nagyobb rendőri, közterület-felügyelői jelenlét, valamint a térfigyelő kamerák sokat segítenek. De a legnagyobb segítség, ha a lakosság azonnal jelenti, ha ilyen eseteket lát.

Csepel.info

Kirúgták a festékszóróst a háztartási boltból

Míg abban mindenki egyetért, hogy a graffitizés, a házak, járdák összefestése vandalizmus, úgy tűnik, hogy a választási kampány hevében néhányan mégis megfeledkeznek erről. Szabó Szabolcs, az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP jelöltjének kampánycsapata sem érte be az egész Csepelt beborító plakátözönnel, és csapatával a járdák összefestésébe kezdtek. Amikor elfogyott a festékük, az egyikük betért az éppen útjukba eső háztartási boltba, újabb féltucatnyi festékszórót venni. Vesztére. Kivágták, mint a huzat – értesült a Csepel.info.

Szabó Szabolcs graffiti 02

Sokan és sokat dolgoztak azért, hogy a kerület normálisabban nézzen ki – most a felfestések, vadplakátok miatt kell külön munkát végezni

Bár egy törvényi kiskaput és egy Kúria-döntést kihasználva a graffitizés bizonyos körülmények között sajnos nem büntethetővé vált a választási időszakban, ez még nem jelenti, hogy az emberek törvényesnek tartják vagy egyetértenek a vandalizmussal. Így számolt be az esetről szemtanúnk:

– Az ürge hat sárga festékszórót akart venni, amikor az eladók észrevették, hogy a kabátján pártkitűző van. Azt a napokban sok helyen lehetett látni, hogy sárga festékkel fújják össze a gyurcsányisták a járdákat, ami elég bunkó dolog. Az eladók is ezt gondolhatták, mert rákérdtek az aktivistára, aki először megpróbálta letagadni, hogy mire készül, de aztán kijelentette, hogy nem bűn összefújni a járdákat. Nem kellett több, úgy kirúgták, mint macskát sz..ni. El is iszkolt a környékről azonnal – számolt be az esetről a szemtanúnk.

Csepel.info

6 hozzászólás “Itt a tavasz, jönnek a vandálok!” bejegyzésre

  1. elhallgattatni szerint:

    a panelok rejtekéből leereszkednek a telelő cigányok

  2. grün szerint:

    A vandálok hol vásárolták a festékszórót és a fűrészt?!
    Esetleg vannak még a kerületben kevésbé öntudatos vasüzleti eladók?!
    Vagy csak kimonóban, pártkitűző nélkül, csalárd módon játszották ki az éber eladót és így jutottak hozzá:P 😀

  3. helyilakos szerint:

    Egyszer kapjak el egy tegelő barmot, ott helyben eltöröm a kezét.

  4. Etikus szerint:

    Előre kitervelt bűncselekmény!…………….

  5. grün szerint:

    helyilakos!
    Az a változat esetleg eszedbe jutott, hogy Ő részesít téged egy nyolc napon túl gyógyuló dorgálásban?! 😛 😀

  6. Trix szerint:

    Elhallgattatni, kár panelra és cigányokra általánosítani, amúgy szerintem ők lusták az ilyesmihez.

Itt lehet hozzászólni !