Afrikai méreg végezhetett Welsz Tamással

Mno

Welsz Tamás Afrika

A Pestisrácok.hu szerint afrikai méreg végezhetett a Simon Gábornak hamis útlevelet biztosító Welsz Tamással.

A Pestisrácok.hu nyomozói és orvos szakértői forrásokra hivatkozva hétfőn azt írta: afrikai méreg okozhatta a Simon-ügy kulcsfigurája, Welsz Tamás halálát, vagyis nem természetes halált halt. Welsz szervezetében peptidalapú toxint találtak. Mint ahogy az ismert, az ORFK tájékoztatása szerint az eljárásban részt vevő rendőrök nem észlelték, hogy a később elhunyt férfi bármilyen idegen anyagot, élelmiszert, gyógyszert vett volna magához. A Magyar Nemzet információi szerint azonban Welsz érdi házának mosdójában vette be a mérget.

Mint ismert, a Simon Gábornak és másoknak bissau-guineai útlevelet szerző Welsz Tamás március 20-án az Országos Mentőszolgálat budai mentőállomásán halt meg, röviddel azután, hogy bizonyítékokat adott át a rendőrségnek. A Pesti Srácok portál úgy értesült, hogy néhány napon belül hivatalosan is megerősítik Welsz Tamás halálának az okát.

Egy bécsi számlával kezdődött

Simon volt MSZP-elnökhelyettes eltitkolt, több százmilliós bécsi számlán tartott vagyonáról február 4-én számolt be először a Magyar NemzetSimont március 10-én őrizetbe vették, jelenleg előzetes letartóztatásban van, csalással, magánokirat-hamisítással, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség. A politikus a gyanú szerint egy afrikai ország hamis útlevelét is megszerezte, amellyel egy ismerőse révén egy magyar banknál bankszámlát nyitott.

Már öt számla van a pörgőben

Az időközben napvilágot látott információk szerint az MSZP bukott elnökhelyettesének már öt eltitkolt bankszámlára kellene magyarázatot adnia, melyeken százmilliós összegek voltak felhalmozva. A Simon-ügyben végrehajtott házkutatások és banki információk beszerzése során a pénzügyi és nyomozó hatóságok olyan pénzintézeti dokumentumokat és tárgyi bizonyítékokat foglaltak le, amelyek révén több újabb, Simonhoz tartozó bankszámlát tudtak azonosítani. Simonnak a Volksbanknál és a MagNet Banknál tartott számlák mellett a salzburgi Bankhaus Spänglernél, a grazi Bankhaus Krentschkernél és a zürichi UBS AG Banknál is voltak számlái, amelyeken nagy összegű, esetenként akár az egymillió eurót is elérő készpénzes be- és kifizetéseket bonyolított le.

Feleségének ajándékozta az ingatlanokat Simon

Közben az MNO értesülései szerint feleségének ajándékozta a XVIII. kerületi Attila utcában lévő családi házát és a XII. kerületi Ágnes utcában levő luxusingatlanját is Simon. Eszerint az Attila utcai családi ház tulajdoni jogát március 10-én már be is jegyezték a feleség nevére, miközben Simon Gábor holtig tartó haszonélvezeti jogot kapott az eddigi tulajdoni jog helyett.

Az Ágnes utcánál ugyancsak március 10-én került széljegyre Simon feleségének tulajdonjog-bejegyzés iránti kérelme, illetve az MSZP volt elnökhelyettesének haszonélvezeti jog iránti bejegyzési kérelme. Ez utóbbinál a tulajdonszerzés jogcíme nincs feltüntetve a széljegyen, de feltehetően ugyanúgy az illetékmentes ajándékozással szabadult meg vagyonától Simon, mint a másik ingatlan esetében. A bejegyzés aznap történt, amikor Simont letartóztatták.

Forrás: Mno

9 hozzászólás “Afrikai méreg végezhetett Welsz Tamással” bejegyzésre

  1. Csak a Jobbik szerint:

    Gyilkosságtól sem riad vissza az MSZP hátterű maffia.

  2. ebihal szerint:

    Te szerencsétlen!
    Ha fárasztó a gondolkodás, minek próbálkozol?

  3. felix szerint:

    Csak a Jobbiknak lehet ennyi esze.
    Az után ölik meg, hogy már átadta a dokumentumokat.
    Akkor már inkább azért, hogy ne lehessen tudni, hogy mit és mennyit adott át.
    Az meg csak az átvevőnek lehet érdeke.

  4. Pákozdi József szerint:

    Félix csak nincs valami hasonlóság?

    Itt Csepelen is azután történt a gyilkosság emlékezetem szerint, miután a rendőrkapitánynál, majd a csepeli baloldali maffia prominens személyeinél járt az áldozat, és megismerték a tulajdonában lévő dokumentumokat. hm hm…..

  5. nagyapó szerint:

    “Cui prodest scelus, id fecit ” (Akinek hasznára van a bűntett, az követte el)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  6. grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    “(Akinek hasznára van a bűntett, az követte el)”
    Azért ennyire még a fityesz sem lehet ganyé! 😛 😀

  7. felix szerint:

    Pákozdi József.
    A hasonlóság akkor állna fenn, ha Simon lenne a gyilkos.
    Sajnos az összehasonlítás nagyon erőltetett.

  8. Gordon szerint:

    MSZP= határtalan korrupció

  9. ebihal szerint:

    Gordon=?

Itt lehet hozzászólni !