Rettegés és félelem az MSZP-ben és a DK-ban

Még kilenc „afrikai” számlát találtak csak Simon bankjában

Index, Csepel.info

Rettegés és félelem az MSZP-ben és a DK-ban Simon Gábor

Nemcsak Simon Gábornak, hanem további nyolc magyar állampolgárnak volt bissau-gineai útlevélre nyitott számlája a Magnet Bankban – tudta meg az Index. Közben a Magyar Nemzet arról írt, hogy több szocialista politikusnak is volt afrikai útlevele. A név nélküli célozgatás alapján az MSZP-ben Veres Jánosra gondoltak, ő viszont határozottan tagadja, hogy valaha is lett volna ilyen okmánya.

Az MSZP volt elnökhelyetteséről, Simon Gáborról nemrég derült ki, hogy Gabriel Derdak névre kiállított bissaui útlevet kapott a Sólyom Airlines ügyben ismertté vált Welsz Tamástól. A hamis okmány segítségével, vélhetően Simon személyes közreműködése nélkül számlát is nyitottak számára a bank Andrássy úti fiókjában. A Magnet Bankban 75 millió forintnak megfelelő összeget találtak a hatóságok Simon-Derdak számláján.

Az Index információi szerint az elmúlt napokban kiderült az is, hogy a pénzintézet ügyfelei között kisebb afrikai kolónia alakult ki. Összesen kilenc bissaui útlevéllel nyitott számla került elő. Simon segítője, Welsz Tamás is ezen a módon tartotta a pénzét a bankban.

Előkerült többek között Fürst György, korábbi VI. kerületi szocialista alpolgármester számlája is. Úgy tudjuk, Fürst saját nevének kissé fellengzős átiratával, George First Curtis néven jelentkezett be a bankba hamis bissaui útlevéllel. Fürsttel egyelőre nem sikerült kapcsolatba lépnünk. Amint elérjük, a cikket frissítjük.

Fürstről már korábban is tudható volt, hogy afrikai papírokkal védte magát a rendőrség és az adóhatóság vizsgálatai ellen. A VI. kerületi Andrássy úti bérházak eladása és Centrum parkolócég gazdálkodása kapcsán gyanúba keveredett Fürst a Közép-afrikai Köztársaság utazó nagyköveteként kért diplomáciai mentességet 2009-ben. Fürst ezen kívül Dominikában jegyeztette be saját magyarországi vállalkozásainak anyacégeit, hogy ezzel nehezítse meg az adóhatóság vizsgálatát. Fürst a körülötte zajló nyomozások ellenére sem próbálta meghúzni magát, az ország egyik legdrágább autójával, egy BEAST1 rendszámú Rolls-Royce Phantommal járkált Budapesten.

A Magyar Nemzet szerdai számában arról írt, hogy Welsz házában Simonén kívül más szocialista politikusnak a nevére kiállított afrikai útlevelet is találtak. Emlékezetes, hogy a Simon-ügyben a kormányközeli lap a politikus nevének említése nélkül írta első cikkét, és csak pár nappal később nevezte meg az MSZP elnökhelyettesét. Ezért könnyen lehet, hogy az újság a héten megnevezi, kire utal.

Egyelőre csak találgatások vannak. Korábban az Indexnek több, egymástól független forrás is azt állította, hogy Welsz házában a Gyurcsány-kormány volt pénzügyminiszter, Veres János nevére kiállított útlevelet is találtak a nyomozók. Veres az Index megkeresésére elmondta, hogy soha az életben nem volt afrikai útlevele, Welsz Tamást pedig nem ismeri, életében nem találkozott vele. Szerinte ha találtak is bármilyen okmányt Welsznél, amit megpróbálnak hozzá kötni, az kizárólag hamisítvány, és beperel mindenkit, aki azt állítja, hogy neki afrikai útlevele volt.

Tény, hogy az Index információi szerint a Magnetbank nyolc „afrikai” számlatulajdonosai között nem szerepel Veres. Márpedig az kevéssé életszerű, hogy ha lenne ilyen útlevele, az éppen Welsz házában pihenne.

Veres arról is beszélt az Indexnek, hogy a Hír TV korábban már megkereste ezzel kapcsolatban, sőt, egy MSZP-s társától is visszahallotta azt a pletykát, hogy neki is van ilyen útlevele. Az Indexnek azt mondta: mihelyst értesült arról, hogy ez a hír kering róla, jelezte ezt az MSZP vezetésének. (A szocialista párt egyik vezető politikusa ezt az Indexnek megerősítette.)

Forrás: Index

7 hozzászólás “Rettegés és félelem az MSZP-ben és a DK-ban” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    “Még kilenc „afrikai” számlát találtak csak Simon bankjában”
    Megszaladt a csávónak! Már bankja is van?!
    Stadionja, repülőtere vagy KÖZGÉP-je nincsen még?!
    Persze 240 millábúl nem futhassa mindenre! 😛 😀

  2. Etikus szerint:

    Szerintem annyira edzettek, hogy nem félnek ezek már szinte semmitől sem. Nézzék meg Hagyót, vígan jár kávézgatni a Széll Kálmán téren lévő sarki bisztróba. Nyugodtan éli az életét, kicsit lefogyva, mindjárt jobban kell a csajoknak is.

  3. Gordon szerint:

    MSZP,DK=legalja

    Jobb ha önként feladják magukat a hatóságoknak és feltáró vallomást tesznek.

  4. grün szerint:

    „Mesterházy ne titkolózzon tovább!
    A Fidesz felszólítja Mesterházy Attilát, az MSZP elnökét, hogy ne titkolózzon, hanem valljon színt arról, hány szocialista politikus rendelkezik hamis útlevéllel és titkos bankszámlával – közölte a nagyobbik kormánypárt szóvivője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. A Fidelitas szerint az ellenzéki összefogás együtt védi Simont.”
    .
    http://mno.hu/belfold/fidesz-mesterhazy-ne-titkolozzon-tovabb-1216736

  5. bonifác szerint:

    Mikor nézem az MSZP meséit, mintha Mekk mestert látnám megsokszorozva. Direkt ilyen
    balfékek a fiúk, vagy csak az ellenség megtévesztése a cél? Megszólalásaik egy
    elmebeteg szellemi színvonalán mozognak.Saját aljas intézkedéseiket úgy kenik a Fideszre
    mint Gordonka a vajat a pirítósra…Néha már szinte megsajnálom őket.

  6. großmutter szerint:

    Érezhetően kampányidőszak van. Mocskolódás, sárdobálás az már megy. De hol a program? Ja, hogy “folytatjuk”? De mi a lófszt? Ezt, kérem ne folytassák.

    A hajléktalanok takarodjanak az utcáról, de azért kampányidőszakban etetjük őket, mi? Álszent, mocsok, senkiházi banda, egytől egyig.

  7. Vátesz szerint:

    A Fidesz programja az hogy ne jöjjön az MSZP-kormányzás. Az MSZP programja az hogy ne maradjon a Fidesz kormányzás.
    A végén összeállnak nagykoalícióba, nehogy a Jobbik kormányzás jöjjön!

Itt lehet hozzászólni !