Finnországi kutatók négy molekulát azonosítottak a vérben, amelyek előrejelzik a közelgő véget
Origo
Vérvizsgálat
Mint arró már röviden beszámoltunk, finnországi tudósok szerint egy vérvizsgálattal megjósolható, mennyi esélye van egy egészséges embernek arra, hogy meghaljon öt éven belül.
A vizsgálat a vérben lévő úgynevezett biomarkereken alapul, az eredeti tanulmány teljes terjedelmében (angolul) itt olvasható. Az eredményeket a cikket közlő PLoS Medicine folyóirat szerkesztői értelmezték.
A biomarkerek a vérben, testfolyadékokban vagy szövetekben megtalálható biomolekulák, amelyek valamilyen rendellenes folyamatot, betegséget is jelezhetnek. Egy megfelelően kiválasztott biomarker szintje megmutathatja például, mekkora valószínűséggel alakul ki az illetőnél egy adott betegség, vagy milyen eséllyel fog kedvezően reagálni valamely gyógykezelésre. A legtöbb ma használatos biomarker a pácienseknek egy konkrét betegségre vonatkozó rizikóját segít felmérni; olyan biomarkereket, amelyek általánosságban az egészségi állapot leromlását, vagy általában a betegségek nyomán fellépő halálozást jeleznék előre, mindeddig nem ismertünk. Pedig azoknak az embereknek a kiszűrése, akik még egészségesnek látszanak, de valójában már valamilyen súlyos kór munkál bennük, rendkívüli lehetőséget kínálna a megelőzés, az időben történő beavatkozás számára.
Míg a vizsgálatok többsége egy meghatározott biomarker szintjének meghatározására irányul, ismeretesek olyan technikák, amelyek révén egyetlen vérmintában a biomarkerek sokaságát lehet megmérni. E technikák közé tartozik a magmágneses rezonancia (NMR)-spektroszkópia, valamint a tömegspektrometria. Ezek a módszerek alkalmasak arra, hogy az átlagnépesség jelentős részét egyszerre sok biomarker szempontjából jellemezzék. Az itt ismertetett tanulmány szerzői NMR-spektroszkópia segítségével kerestek a vizsgálati alanyok vérmintáiban olyan lehetséges biomarkereket, amelyek nem csak egy leszűkített betegpopulációban, hanem az általános népesség egészében is képesek a rövidesen bekövetkező halál valószínűségét nagy pontossággal megjósolni.
A kutatók két országban, Észtországban és Finnországban gyűjtöttek mintákat reprezentatív méretű csoportokból. Mindkét országban olyan minta- és adatbázisok működnek, amelyek sok évre visszamenőleg tárolják a vérmintákat valamennyi hozzájuk kapcsolódó kórtörténeti adattal együtt. A tudósok elsőként az Észtországból származó 9842 minta elemzését végezték el. Mindegyik vérmintában 106 lehetséges biomarker szintjét határozták meg, s egyidejűleg betekintettek a mintákhoz kapcsolódó egészségügyi nyilvántartásba is, amelyből kiderült, hogy a vérvételt követő utánkövetési időszakban 508-an hunytak el szívbetegségben, daganatokban és egyéb betegségekben.
Statisztikai elemzéssel kapcsolatot kerestek a különböző biomarkerek szintje és a halálozás rövid távú kockázata között, és azt találták, hogy négy biomarker – a plazma-albumin és az alfa-1 savas glikoprotein szintje, a nagyon alacsony sűrűségű lipoprotein (VLDL) részecskemérete, és a citrát koncentrációja (lásd keretes magyarázatunkat) – igen megbízhatóan jelezte előre a rövidesen bekövetkezendő halál kockázatát. Ezek után megismételték a vizsgálatot a finn csoportban, ezúttal 7503 alanyon, akik közül 176-an hunytak el az utánkövetési időszak alatt, és az eredmények egybecsengtek a korábbiakkal.
A tudósok további statisztikai elemzéssel próbálták leválasztani a többi olyan rizikófaktor hatását, amelyek ismerten hozzájárulnak az életet veszélyeztető betegségek kialakulásához. Figyelembe vették egyebek között az életkor, a testsúly, a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a koleszterinszint, illetve a már fennálló betegségek (pl. cukorbetegség, rák) hozzájárulását. A négy azonosított biomarker akkor is szoros összefüggést mutatott a közelgő halállal, ha az összes többi faktor hozzájárulását kiküszöbölték.
Az elemzés azt is kimutatta, hogy a négy biomarker eredményéből összekombinált mérőszám nagyobb jóslóértékkel bír, mint a négy marker bármelyike önmagában. Aki a legmagasabb 20 százalékba eső pontszámmal rendelkezett, 19-szer nagyobb eséllyel halt meg a mintavételtől számított öt éven belül, mint aki a legalacsonyabb 20 százalékba eső pontszámot produkált. (A legmagasabb egyötödben 288, a legalsó egyötödben 15 haláleset következett be).
A tanulmány eredményeit összegezve kimondható, hogy négy, NMR-spektroszkópiával a vérben mérhető biomarker – az alfa-1 savas glikoprotein, az albumin, a VLDL részecskeméret és a citrát – együttesen nagy biztonsággal előrejelzi, hogy egy még egészségesnek tekintett ember milyen valószínűséggel fog néhány éven belül szívbetegségben, daganatban vagy más krónikus betegségben elhunyni. Természetesen az eredmények további megerősítése még folyamatban van, és újabb tanulmányok szükségesek az azonosított biomarkerek fajlagosságának megerősítéséhez. Mindenesetre úgy tűnik, a biomarkerek szintjeiből előállított kombinált mérőszám pontosabban megjósolja a halál kockázatát, mint más, közönségesen ismert rizikófaktorok. E biomarkerek segíthetnek azonosítani azokat az egyébként tünetmentes, ám magas kockázati csoportba sorolható egyéneket, akik az idejében megkezdett megelőző kezelés révén hosszú életéveket nyerhetnek.
A kutatásnak ugyanakkor jól láthatók a korlátai is. Jelenségleíró tanulmányról lévén szó, a munka csupán a biomarkerek és az egészségromlás kapcsolatánák tényére mutat rá, miközben a lehetséges okokra nem kínál magyarázatot. Könnyen lehet, hogy a biomarkerek által jelzett súlyos egészségi problémák hátterében teljeesen más, NMR-spektroszkópiával nem azonosítható tényezők állnak, s e tényezők akár a halálozási kockázat még pontosabb becslését is lehetővé tennék. A szerzők nem tesznek javaslatot arra sem, miként lehetne a módszer által azonosított magas rizikójú betegcsoportban a kockázatokat mérsékelni. Végezetül, mivel a kutatásba kizárólag észak-európai populációkat vontak be, jelenleg nem ismert, hogy az eredmények mennyiben vonatkoztathatók más etnikumokra, illetve eltérő életmódot folytató embercsoportokra.
Forrás: Origo
