Harmincegy országos pártlistát jelentettek be

Hirado.hu

Harmincegy országos pártlistát jelentettek be

Emellett mind a tizenhárom nemzetiség állított listát az országgyűlési választásra, azaz minden korábbinál több, összesen 44 országos lista lehet a választáson.

Ez azt jelenti, hogy a pártlistás szavazólapon várhatóan 31 párt, illetve pártszövetség neve szerepel majd. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Nemzeti Választási Bizottság tagjainak száma – az Országgyűlés által választott hét taggal együtt – 51 lehet.
Elképzelhető azonban, hogy a pártlisták száma kevesebb lesz, ez abban az esetben fordulhat elő, ha az ajánlásellenőrzések során kiderül, hogy valamelyik szervezetnek nincs meg a listaállításhoz szükséges 27 egyéni jelöltje a fővárosban és kilenc megyében.

Forrás: Hirado.hu

11 hozzászólás “Harmincegy országos pártlistát jelentettek be” bejegyzésre

  1. A közvélemény kutatók egybehangzó véleménye szerint mérhető párt a Fidesz KDNP, MSZP,DK, Együtt, LMP, Jobbik , minden más 1% támogatottság alatt van! Most 31 országos lista van, párt alapon! Nos, akkor a közvélemény kutatók nem túl eredményes módszertant követtek, enyhén szólva! A másik -szomorú dolog, amiről ez tanúskodik, hogy a jelenlegi parlamenti pártok nem képesek, vagy csak igen kis mértékben alkalmasak a népakaratot megtestesíteni! Számomra ez azt a felvetést is kérdésessé teszi, hogy a mindenható kétharmad joggal mindenható-e? Az már magától értetődik, hogy ez alól egy jelenlegi parlamenti párt sem kivétel! Most, bár a Fidesz azt állítja, hogy folytatódik velük a régi, valójában új formáció a palettán az MSzP, Bajnaisták, DK Liberálisok pártszövetség! Hátha nem is olyan instabil, ahogy a kormányzó pártok láttatni szeretnék? Meglátjuk április 6.-án! Vagy a baloldal nem várt összefogása kényszerítette ki, ezt a -lehet, hogy látszólagos- sokszínűséget?

  2. Tarjányi László szerint:

    Legalább a fele a kampánypénzre hajt! Az országos listát állító pártok a kampányra kapott pénzt készpénzben (sic!) kapják, elszámolni sem kell, sőt ha egyetlen szavazatot sem kapnak, akkor sem kell a pénzt visszafizetni.
    Az egyéni jelölteknek adott egymillió forinttal el kell számolni, sőt ha az összes leadott szavazat 2%-át nem érik el, vissza kell fizetni az egymillió forintot!
    A Fidesz ezen remek húzása többtízmilliárd forintjába fog kerülni az adófizetőknek!
    Célja a szavazatok megosztása, hogy mindenképpen a hatalomban maradhasson!

  3. Tarjányi László szerint:

    Hogy mennyire a megszerezhető állami támogatásról szólt néhány párt létrejötte, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a Jobbik képviselőjének, Németh Zsoltnak a Facebookon napvilágot látott bejegyzése, mely a kamupártok pénzéhes őrjöngő jelöltjeiről szól.

    Épp az Államkincstárban várakozok a kampánytámogatási szerződés megkötésére, előttem nyolc jelölt van az ügyintézőnél egyszerre, mindegyik jelölt valamilyen ismeretlen kamupárt aspiránsa, s egyszerre kiabálnak az ügyintézővel, hogy mi az, hogy vissza kell fizetniük a pénzt és, szó szerint “hogy a f***omba érjek el 2%-ot?!” – biztos nem csak a pénzre hajtanak – írta a közösségi oldalán Németh Zsolt. Később még hozzászólt a bejegyzéséhez és azt írta: „Most jött ki egy egész cigány család, 5 fő, ők üvöltöztek, hogy nem fogják tudni visszafizetni a kampánypénzt.”

    Az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló (2013. évi LXXXVII.) törvény szerint az országos listát állító pártok készpénzben kapják a központi támogatást. A törvény az egyéni képviselőjelöltek kampányköltségeinek elszámolását részletesen szabályozza, a jóval több pénzhez jutó pártokat azonban nem kötelezi tételes bevallásra. Az egyéni képviselőjelölteknek vissza kell fizetniük az állami kampánytámogatást, ha a voksok két százalékát sem szerzik meg. A pártok több száz millió forintos támogatása viszont akkor sem vész el, ha egyetlen szavazat sem érkezik a listájukra.
    http://www.alfahir.hu/orjongenek_a_penzehes_kamupartok_jeloltjei

  4. Gordon szerint:

    Vátesz és Tarjányi külön is indulhatna. Az már kétszeres pénz!

  5. Doki szerint:

    Az állami támogatásra hajtó kamupártok között érdemes megemlíteni a Kásler Árpád vezette A Haza Nem Eladó Mozgalom Pártot, mely a devizahitelesek hátán próbál pénzt szerezni, akiktől már amúgy sem kevés összeget kapott… Hogy is van ez?

    Aztán érdemes lenne megemlíteni a szigetszentmiklósi Lévai György családi vállalkozását, a Nemzeti Értékelvű Pártot, mely néhány hónapja az interneten adott fel hírdetést, hogy jelölteket keresnek. Természetesen megér egy misét is a semmiből jött Nemzeti Érdekért Párt.

    De ami a leginkább érdekelne, hogy a 2002-ben a Parlamentből kiesett (azóta állami támogatással nem rendelkező) és felmorzsolódott FKgP honnét szerzett pénzt az óriásplakátjaihoz?

  6. Gordon szerint:

    “De ami a leginkább érdekelne, hogy a 2002-ben a Parlamentből kiesett (azóta állami támogatással nem rendelkező) és felmorzsolódott FKgP honnét szerzett pénzt az óriásplakátjaihoz?”

    Simon???…

  7. Tarjányi László szerint:

    Én meg arra lennék kíváncsi, KIK ÍRTÁK alá annak a sok kamupártnak az aláíróíveit, akik itt Csepelen és az országban is leadták a szükséges számú aláírást. Lehet hogy mindegyik kamupárt listáját ugyanazok a pártaktivisták írták alá, valamire csak jók bizonyos listák.
    Divide et impera. Oszd meg és uraljkodj! Szíts közöttük ellentétet, hogy uralkodhass felettük! (Talmud)

  8. Doki szerint:

    László!
    Pl Elégedetlenek Pártja?

    Gordon!
    Az FKgP elnöke, Hegedűs Péter 1989 előtt MSZMP tag volt. Ezt ő maga is elismerte. 2001. május 5-én a ceglédi kisgazda nagygyűlésen háromezer küldött szavazatával egyhangúlag az a határozat született, hogy az FKgP elnöke és elnökségének tagja nem lehet volt MSZMP tag. Hegedűs Péter így jogtalanul lett az FKgP elnöke.

    Egyébként szerintem arról lehet itt szó, hogy mivel az álbaloldal nem tudja megbuktatni a Fideszt, ezért külföldről és néhány magyarországi csoport elkezdett “jobboldali” pártokat pénzelni, illetve ilyen kamupártokat létrehozni mint ez az Elégedetlenek Pártja…

  9. DFK szerint:

    Úgy látom, a balodal már most tudja, hogy nekik reszeltek. Előre legyártják az össze kifogást. Ezért hallunk most nyafogást.

  10. Doki szerint:

    Az álbaloldal ott szúrta el, hogy Gyurcsányt is bevették…

  11. A Nemzeti Értékelvű Párt, a NÉP pártja éa azért hoztuk létre, hogy az embereknek legyen kire szavazni.
    Persze ez nem tetszik a parlamenti pártoknak, egyiknek sem.

    A Nemzeti Értékelvű Párt kikéri magának a kamupárt jelzőtt.
    A pártot az új választási törvény életbelépése előtt 2-évvel jegyezték be (2011-ben).

    Az internetes hírdetésekre azért van szükség, mert a média nem hajlandó biztosítani az esélyegyenlőséget és nem tudósítanak rólunk semmit, közleményeinket nem közlik.
    Ezért mi úgy gondoltuk, hogy csak úgy vagyunk képesek kitörni az ismeretlenségből, ha az interneten itt vagyunk.

    Azt is kikérjük magunknak, hogy a Nemzeti Értékelvű Párt családi vállakozás!
    Aki ismeri azokat a törvényeket, amelyek egy párt alapítását szabályozzák, az nem mond ilyen butaságokat.
    Aki pedig ilyet állít az inkább írígy és rosszindulatú, valószínűleg neki sosem sikerülne egy civil szervezetet alapítania, mert nincs meg hozzá a hitelessége, vagy tudása.

    Üdvözlettel,
    Nemzeti Értékelvű Párt
    http://nep-part.hu

Itt lehet hozzászólni !