Verekedésre kényszerítette diákjait a csepeli pedofil

Blikk

Verekedésre kényszerítette diákjait a csepeli pedofil

Nyugodtan lobogtathatta erkölcsi bizonyítványát a pedofíliával vádolt csepeli nevelő, a papír garantálta makulátlan múltját az alapítványi iskola vezetése előtt. Pedig amikor B. Tamást (34) felvették, az ügyészség már kiskorú veszélyeztetésével vádolta a férfit.

Bizonyítványban ennek viszont még nyoma sem volt. Így a testnevelő tanár nyugodtan a gyermekek bizalmába férkőzhetett. De mégis hogyan lehetséges, hogy a csepeli iskola igazgatónője nem nézett jobban utána a férfi múltjának?

– Jól eladta magát, így a kollégák egyáltalán nem gyanakodtak. Éppen ezért nem is kértek ajánlólevelet a férfi korábbi főnökétől – magyarázta Molnár László, a Burattino Hátrányos Helyzetűeket Segítő Iskolaalapítvány kuratóriumi elnöke, aki szerint a férfi a joghézagot játszotta ki.

– Abszurd, de amíg nincsen jogerős ítélet egy ügyben, addig annak semmilyen nyoma nincs az erkölcsi bizonyítványban.

B. Tamás a csepeli iskola előtt évekig egy másik gyermekotthonban vigyázott a kisgyerekekre. A férfi korábbi főnöke a megérzésére hallgatott, amikor elbocsátotta a nyolc általános iskolai végzettséggel rendelkező gyermekfelügyelőt.

– Bár a gyerekek soha nem panaszkodtak rá, mégis rossz érzésem volt. Ezért három év közös munka után, 2009-ben úgy döntöttem, megválunk tőle – mesélte Dóka Rita, a Kossuth Lajos Gyermekotthon igazgatónője, aki először B. Tamás kollégája ellen tett feljelentést. – A lavinát az indította el, hogy az egyik némettanár felpofozott egy tanulót. A nyomozás alatt viszont egyre több gyereknek eredt meg a nyelve, így került képbe Tamás is.

Úgy tudjuk, a férfi arra biztatta a gyerekeket, hogy agyba-főbe verjék egymást. Arra kérte őket, inkább gyomorra és lábra célozzanak, mert így a sebesülések nem látszottak meg.

– A férfit kiskorú veszélyeztetésével, súlyos testi sértés kísérletével, könnyű testi sértés vétségével és könnyű testi sértés vétségének kísérletével vádolja az ügyészség – tudtuk meg Póta Pétertől, a Fővárosi Törvényszék szóvivőjétől.

Mint azt elsőként megírtuk, a nevelő a gyanú szerint eldugott, sötét szertárakban, öltözők fürdőszobáiban kényszerítette szexre tanítványait.

Két hónapos vizsgálat indult

Két hónapig vizsgálja a csepeli iskolát Budapest Főváros Kormányhivatala. Többek között azt szeretnék megtudni, hogy az alkalmazottaknak van-e megfelelő végzettséget, illetve szakvégzettséget igazoló papírjuk.

Forrás: Blikk

21 hozzászólás “Verekedésre kényszerítette diákjait a csepeli pedofil” bejegyzésre

  1. fghfjhgkjhk szerint:

    “Nyugodtan lobogtathatta erkölcsi bizonyítványát a pedofíliával vádolt csepeli nevelő, a papír garantálta makulátlan múltját”

    A bíróság jogerős ítéletéig mindenki ártatlan, – az angolszász jogrendben – nálunk is csak maximum gyanúsított.

    “Bizonyítványban ennek viszont még nyoma sem volt”

    A bizonyítványban mi nyoma van annak, ha valakit bármivel is meggyanúsítanak?

    “Abszurd, de amíg nincsen jogerős ítélet egy ügyben, addig annak semmilyen nyoma nincs az erkölcsi bizonyítványban”

    Ez mindig is így volt.

    “a nyolc általános iskolai végzettséggel rendelkező gyermekfelügyelőt”

    Na most akkor a nyolc általánost igazoló binyítványába írták volna, hogy gyanúsítják valamivel?

    Nem védeni akarom ezt az állatot, de a bulvár is tud sok ökörséget összeírni! 🙂

  2. ebihal szerint:

    Azért azt nem hiszem el, hogy ezt a szülők nem tudták! /verekedés/ A gyerekek
    egymás között beszélnek róla, ennyi gyerek esetén óhatatlanul is elszólja magát
    valaki. Vagy ha az ő gyerekét nem érintette, akkor a többi le van szarva?

  3. kip kop szerint:

    Abszurd? Elofordul hogy artatlanul vadolnak meg valaki te nyomorult fereg. es ilyenek irhatnak ujsagot. Vajon meg van hozza a megfelelo vegzettsege vagy akarmelyik jottment suttyo lehet ujsagiro…

  4. Vátesz szerint:

    Nyolc általánossal tornatanár lenni nem nagy karrier! Képesítés nélküli napközis nevelőből polgármesterré felküzdeni magát, az már igen! 😀

  5. nagyapó szerint:

    Vátsz, az okos parasztgyerek, miután elvégezte a nyócat (2 első, és 6 második) baromi okosakat írogat.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  6. Vátesz szerint:

    Köztudott, hogy Németh Szilárd nem tűr meg a környezetében nála okosabb embert!
    Nagyapó, te is a környezetéhez tartozol! 😀

  7. fghfjhgkjhk szerint:

    nagyapó! De igazat írt. Fáj a valóság, igaz? 🙂
    Ön legalább elvégzett valamit, igaz a komcsik alatt, de azért jó komcsizni, igaz? 🙂

  8. nagyapó szerint:

    Vátesz, fghfjhgkjhk. Milyen szép páros! Összeér a két szélsőség!
    Tanulmányaimat nem a zokos parasztgyerek szintjén fejeztem be, viszont igazuk van, jó szidni a mocskos komcsikat, csakis azokat.
    Apropó fghfjhgkjhk! Mi van Simon et.-sal? Esetleg Juhász et.-sal? Milyen dr. dr. Sós et (Bubó dr.)?
    Ezek a komoly kérdések, de ha kéri folytatom.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  9. fghfjhgkjhk szerint:

    nagyapó! Nem tudom, hogy mi van a baloldalon és bevallom, hogy az eddigi, összes oldalra sz.rok. Azt tegyük már hozzá, drága nagyapó, hogy a komcsik alatt feltalálni és levédeni valamit, az nem csak úgy ment, mint ’46-ban áttelepülni. 😉

  10. Vátesz szerint:

    Elképzelem nagyapót ahogy meakulpázik, hogy őt Németh Szilárd megtévesztette, majd azután hogy a Fidesz megbukik. Horváth József megírta az igazat avalódinémethszilárdról. Vajon miért nem perelte be Németh Szilárd, bezzeg Mesterházyt azzal fenyegette!
    Nem érdemes a 2006-os kampánykasszát emlegetni, mert esetleg bűzleni kezd?

  11. nagyapó szerint:

    fghfjhgkjhk! Már említettem, hogy aki az összes oldalra sz.rik, olyan mint a kecskebogyó. Se nem büdös, se nem jó szagú.
    Legfeljebb egy exhibicionista.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  12. nagyapó szerint:

    Azért ami marhaságot Vátesz egy néhány mondatban összehord nem semmi. Bár nagy tanítója 6. Lenin, ennyit egy kötetre bővített (L. (gy.k. lásd.) A szocialista gazdálkodásról).
    Nagyon tetszik Vátesz ragyogó mottója. Igazi lángelmére vall!!!!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  13. Vátesz szerint:

    Nagyapó, a fideszesek majd beszélni fognak, ha Németh Szilárd megbukott! Most nem tehetik, mert egzisztenciálisan függenek tőle! Nagyapó, te légy nyugodt, te lapátra leszel téve, ha már nem Németh Szilárd lesz a főnök Csepelen! Abban ne bízz, hogy Németh Szilárdot képviselővé választják, mert akkor már nem lehet polgármester, s a többi csepeli fideszes nem lesz olyan marha, hogy Borbély Lénárdot, Németh Szilárd bábját, a nyakukba ültessék polgármesternek! Ha megbukik, mint egyéni képviselőjelölt, akkor nem lesz listás képviselő sem, mert Orbán nem szereti a LÁZADÓ FIDESZESEKET! Németh Szilárd így vagy úgy, menni fog Csepelről! Majd Werner alkalmazza Pestszentlőrincen! A régi Fidesz helyreáll Csepelen, a némethisták meg mehetnek, amerre a part szakad!

  14. nagyapó szerint:

    Vátesz! L.m.f. 22:40!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  15. fghfjhgkjhk szerint:

    nagyapó! Én nem voltam – Önnel ellentétben – párttag sohasem. Én nem voltam és nem is leszek vénségemre bábpolitikus, mint Ön, főleg senkinek a csicskás bértollnoka. A “magamutogatás” pedig a gazdájára vall, nem rám. 😉

  16. Vátesz szerint:

    Csepelen akkor is volt Fidesz, mielőtt Németh Szilárd ide nem tolta a biciklit az SZDSZ-ből, s mielőtt be nem léptetett 17 hasonszőrűt, akikkel frissiben megválasztatta magát Tóth János helyett elnöknek! Voltam már sok fideszes fórumon, nem mindenki némethista, majd meglátod lapátra tesznek benneteket! Majd ha nem fideszes lesz a többség a csepeli képviselőtestületben, feltárulnak a Városgazda, a Városkép főkönyvei, nem biztos hogy ti azt itt fogjátok megvárni! Vajon miért vállalta Németh Szilárd a LÁZADÓ FIDESZES szerepét, és miért nem fizettette vissza a 2 Millió feletti prémiumot, kockáztatva a képviselőjelöltségből való kirúgást?

  17. nagyapó szerint:

    fghfjhgkjhk! Megint egy szoci hülyeség! Nem volt párttag? Dehogynem, nagyonis! Honnan tudja ki volt a zMSZMP tagja, amikor ’89-90-ben keményen működött a papírgyári zúzda? A magáét is bezúzták Tóth et.-éval együtt, így maga, meg Tóth et,-ak, eetásból “urak” lettek.
    Hagyjon hülyeségével, de

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  18. fghfjhgkjhk szerint:

    nagyapó, akkor az Ön papírjait is zúzták? Tudja a szürkeruhást is? 😛
    Ön a megtestesült szent ember, magán kívül – ahogy akarja érteni – mindenki komcsi volt? 😀

  19. fghfjhgkjhk szerint:

    Vátesz! Az öreg nem valószínű, hogy újra nyer a saját választókörzetében, ezt jól látja. 🙂

  20. Vátesz szerint:

    Majd teszünk róla, hogy avalódicsepelifidesz állítson jelölteket avalódinémethszilárd helyett!

Itt lehet hozzászólni !