Vizsgálat a csepeli iskolában

Hogy történhetett?

Mno

Liberális háttér és pokol Csepelen

Átfogó törvényességi vizsgálatot rendelt el a csepeli Burattino iskolát fenntartó alapítványnál Budapest kormánymegbízottja. Mindezt azután, hogy nyilvánosságra került: képesítés nélkül foglalkoztatták azt a férfit, aki harminc gyermeket ronthatott meg.

Megfelelően működteti-e az intézményt az alapítvány – Budapest kormánymegbízottja, Pesti Imre utasítására a fővárosi kormányhivatal ezt vizsgálja. Az ellenőrzés lefolytatására 60 nap áll rendelkezésre – mondta a Magyar Nemzetnek Szivák Bernadett, a hivatal sajtófőnöke. Korábban kétszer is vizsgálták szakértők az intézményt, ám akkor mindent rendben találtak. A Burattino Általános és Szakképző Iskola, Gyermekotthon 2011. és 2012. évi működésiengedély-módosítási kérelmének elbírálása során a kormányhivatal szakértőket is bevont az eljárásba, ám a szakértők akkor megfelelőnek minősítették a személyi, tárgyi, pénzügyi feltételeket, egyéb irányú bejelentés pedig eddig nem érkezett az intézmény jogszerűtlen működésére vonatkozóan.

Mint arról a lap tegnap beszámolt, évek óta tisztában volt vele a hátrányos helyzetű gyermekeket nevelő Burattino iskola vezetősége, hogy nincs pedagógusi végzettsége annak a testnevelő tanárként dolgozó férfinak, aki a gyanú szerint mintegy harminc gyermeket rontott meg, mégsem mentették fel az állásából. Molnár László, a Burattino Hátrányos Helyzetűeket Segítő Iskolaalapítvány kuratóriumának elnöke elismerte, az iskola vezetése tudott arról, hogy a férfinak nincs végzettsége, de „szorult helyzetükben arról döntöttek, hogy alkalmazzák”. Molnár szerint az igazgatónő többször is felszólította a férfit, hogy kezdje el az iskolát, aki erre mindig ígéretet tett, de nem történt semmi. Azért nem mondtak fel neki, mert úgy tűnt, a férfi jól végzi a munkáját, és a gyerekek is szeretik, ezért az igazgatónő „eltekintett a jogszabályi kötelezettségtől”. A pedofil férfiról az is kiderült: évek óta büntetőeljárás folyik ellene gyerekek fizikai is lelki bántalmazása miatt. Az eljárás a férfi az előző munkahelye, a fővárosi Kossuth Lajos Gyermekotthon és Általános Iskola feljelentése alapján indult.

Az alapítvány kuratóriumának tagjai a liberális politikai és szellemi elit ismert arcai: Béki Gabriella, a SZDSZ alapítója és ügyvivője, Trencsényi László, a Magyar Pedagógiai Társaság elnöke, aki a Hálózat a Tanszabadságért nevű mozgalom alapító tagjaként a köznevelési törvény visszavonását követeli. Az intézménybe hátrányos helyzetű gyerekek járnak, akiknek többsége nehéz családi körülményei miatt az iskola kollégiumában, gyermekotthonában lakik.

Forrás: Mno

Hogy történhetett?

Kiskorúak megrontásával gyanúsítják a csepeli Burattino Hátrányos Helyzetűeket Segítő Általános és Szakképző Iskola testnevelőjét. Nem először gyanúsítják szexuális bűncselekménnyel. Hogyan kerülhetett mégis kiszolgáltatott gyerekek közelébe?

Lehet, ma is minden haladna a maga útján, ha a két fiú nem vált bokszról asztaliteniszre. A srácok ugyanis ezt követően rendkívül trágár, fenyegető és szexuálisan túlfűtött, korábbi szexuális együttlétre utaló üzeneteket kaptak mobiltelefonjaikra korábbi edzőjüktől. Az intézmény lakásotthonában élő gyerekek megmutatták nevelőjüknek az üzeneteket, majd kiderült: az edző korábban rendszeresen szexuálisan zaklatta a két gyereket. Miután az ügyet átvette a rendőrség, egyre többen, huszonheten számoltak be szexuális visszaélésekről, rendszeres üzenetekről, facebookos levélváltásokról.

A testnevelő edzőt azonnal elbocsátották, jelenleg előzetes letartóztatásban várja az ügy folytatását. Információink szerint a tanár négy éve dolgozott a Burattinóban, az azt megelőző két évben két másik helyen, a Béke és a Kossuth Lajos Gyermekotthonban is gyermekekkel foglalkozott. Mindkét helyről kirúgták, utóbbi esetben pedig meg is nevezték az elbocsátás indokát: gyermekek erőszakos és szexuális bántalmazása – ami miatt rendőrségi feljelentés született, áprilisban pedig indul a bírósági tárgyalás.

Az iskolaalapítvány kuratóriumi elnöke azon túl, hogy megdöbbent a történteken, az esetben látja a gyermekvédelmi rendszer tehetetlenségét is. „Nem tudom, hogyha minden pedagógus, szakember tisztában volna a jelekkel, észlelhetnék-e a bajt időben” – fogalmaz dr. Molnár László, a fővárosi TEGYESZ (Gyermekvédelmi Szakszolgálat) volt vezetője. Pedig dr. Molnár szakmai útmutatót is készített már kollégáival a gyermekeket érő szexuális bántalmazások megelőzéséről, felismeréséről. Erre a tudásra nagy szükség volna, hiszen – ismerve az ilyen elkövetők személyiségrajzát – a tanáron ezúttal is jól felismerhetők voltak a klasszikus megtévesztő jegyek (mindenki szereti, mindenkivel segítőkész és kedves), a szülők körében majdnem lázadás tört ki, hogy megvédjék őt a hamis vádaktól. A tanár mindeközben hol szeretettel, hol megfélemlítéssel tartotta sakkban a gyerekeket.

A szakember szerint a Burattino nagyon jó hírű, elismert alternatív iskola, ahol különösen sok, rendkívül nehéz sorsú, az átlagnál kiszolgáltatottabb gyerek tanul. Dr. Molnár szerint korábban több jelentés, köztük az ombudsman is megállapította, hogy ezek a gyerekeknél magas a rejtettség aránya, vagyis nem beszélnek arról, ami velük történik, s vélhetően sokkal több a szexuális erőszaknak kitett áldozat – védelmükben mégsem történik szinte semmi. Dr. Molnárék a jelentések alapján megfogalmazták szakmai irányelveiket, önköltséges áron kinyomtatták 500 példányban – többségük azonban az asztalfiókokban landolt. Hiába fordultak a fenntartóhoz, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz, hogy az irányelveket minden gyermekvédelemben dolgozóhoz el kellene juttatni – választ sem kaptak. „A gyerekek szexuális kizsákmányolása ellen megfogalmazott Lanzarote-i Egyezményt hazánk ugyan 2010-ben aláírta, ám a mai napig nem ratifikálta, vagyis nem vállalt hozzá törvényi kötelezettségeket” – teszi hozzá dr. Molnár László.

A Burattino iskola minden bentlakó és hazajáró – mintegy 400 – tanulóját tanára értesítette a történtekről. A diákokkal most az Eszter Ambulancia munkatársai foglalkoznak, segítenek feldolgozni az ép, emberi elme számára feldolgozhatatlan eseményeket.

2011-ben Pandóra Szelencéje címen jelentés készült a gyermekek szexuális bántalmazásának magyarországi helyzetéről. Ebből kiderül, hogy a megkérdezett gyermekek 17 százalékával történt szexualitással kapcsolatos bántalmazás vagy visszaélés, 30 százalékuk pedig tudott a környezetében olyan gyermekről, aki szexuális bántalmazás áldozata lett – és mesélt is a vele történtekről.

Forrás: Vasárnapi Hírek

Itt lehet hozzászólni !