Fájni fognak: Bajnai után Gyurcsány is megszorításokat jelentett be

Csepel.info, Népszava, Klub Rádió

Böszmefogás

Bajnai Gordon arról, hogy győzelmük esetén folytatni fogják a 2010-ben megszakadt nyugdíjcsökkentést és adóemeléseket tartalmazó megszorításokat

Ha nyernek, akkor sem lesz tagja a kormánynak, és nem lesz frakcióvezető, hanem marad pártelnök és parlamenti képviselő – mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a Népszavának adott interjújában.

A DK elnöke szerint a választók 25-30 százaléka az utolsó hetekben, sőt napokban dönt.
A választások vége szoros lesz, „érdemi győzelmi eséllyel” – mondta. Bárki nyer, feltehetően szükség lesz megszorításokra. Nem véletlen, hogy a Fidesz gondolkodott azon, hogy előrehozza az önkormányzati választást májusra, mert tudja, nehéz ez az év – tette hozzá.

Ha a Fidesz nyer, könnyebb a helyzete, mert egy alapvetően békésebb ellenzékkel kell számolnia, mint amilyen ő. A Fidesz nagy nehézsége győzelme esetén, hogy sokkal nehezebb kormányzás következik. Nem lesz kétharmad, megosztott az ország – véli a volt miniszterelnök.

„Ha mi győzünk, egy sok feszültséggel teli országot öröklünk. Lesz egy viszonylag erős ellenzék a hátunk mögött, érezni fogjuk a jeges leheletüket. Utcára vezénylik a radikálisokat, és ezernyi gondunk, bajunk lesz” – olvasható az interjúban.

Ha a baloldali összefogás nyer, szűkebb lesz a mozgástere a következő kormánynak, mint bármely elődjének 1990 óta, de vannak tisztességes jogállami javaslatok, hogy hol lehet jogállami eszközökkel valamit lazítani a kétharmad bilincselő szorításán. A Fidesz öröksége azonban „tartósan elkísér bennünket” – mondta Gyurcsány Ferenc.

Forrás: Klub Rádió

7 hozzászólás “Fájni fognak: Bajnai után Gyurcsány is megszorításokat jelentett be” bejegyzésre

  1. tantónéni szerint:

    A Fidesznek tényleg fájni fog.

  2. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Tudtommal bőven emeszpé diktatúra volt, amikor szépen ránklőttetek 2006.októberében, mert épp Orbán Viktort hallgattam meg az Erzsébet hídnál, a jégbüfénél. Ez a ti demokráciátok büdöskomcsik

    Ha valaki nem a ti pártotokon áll, arra rálőttök, vagy hazugságkampányba kezdtek nyugaton hazug dokumentumfilmekkel, az ország ellen, a benne lévő polgárok ellen. Ez hazaárulás.

  3. nagyapó szerint:

    A három majom! Nem láttam semmit, nem hallottam semmit, nem mondok semmit!!!
    MSZP gyűlés, Mesterházy, Bajnai, Gyurcsány.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  4. ebihal szerint:

    “szabadságharcos”!
    Hallgattad a Viktort és lőttek rád? Ekkora baromságot nehéz volt kitalálni?

  5. ebihal szerint:

    Megszólalt a jereváni nagyapó!

  6. grün szerint:

    Talán, ha Orbán nyer akkor a kampányban kiszórt pénzeket nem kell megszorítások formájában visszavenni?!
    Ők nem megszorításnak, hanem a zadók és jövedelmek átstrukturálásának neveznék! 😛 😀

  7. Tóth Mária szerint:

    Ne izguljatok balosok, a Fidesz győzni fog! kár a mocskolódásért,még betegek lesztek!

Itt lehet hozzászólni !