Így hajoltak be Gyurcsánynak a hatalomért azok, akik évekig szidták

Inforadio.hu, Origo, Index, TV2

Egymás megbuktatásában jártas régi ellenfelek és korábbi kormánypártok kötnek kényszerű szövetséget az Orbán-kormánnyal szemben. Az MSZP, az Együtt-PM, a DK, a liberálisok és a szocdemek eddig több időt és energiát fordítottak egymás gyengítésére, mint a kormány leváltására – derül ki az InfoRádió visszatekintéséből.

De nem csak az Info Rádió, hanem a szintén független Index, Origo illetve a TV2 adásában megszólalókat is idézzük. Elsőként az Info Rádiót idézzük.

“Gyurcsány Ferenc és az én politikai pályám már jó néhány évvel ezelőtt különvált, külön úton megyünk, én a magam útját járom” – Bajnai Gordon tavalyelőtt decemberben mondta ezt. Tavaly április 10-én még olyan korszakváltást akart, amely nem a szocialista vagy a liberális, hanem a bizonytalan szavazókra épít.

“Ők azok, akik garanciákat szeretnének arra, hogy úgy szabadulunk meg ettől az életünket tönkretevő kormányzástól, hogy azzal nem térünk vissza valamihez, amit már egyszer elutasítottak” – hangsúlyozta annak idején az Együtt vezetője.

A kormányváltás célja azonban szentesítette az eszközt. A szövetség tagjai ugyanakkor az első perctől kezdve hónapokon át többet kritizálták , gyengítették és sértegették egymást, mint kormánypárti ellenfeleiket.

Bajnai Gordon például ezt mondta a szocialista pártról: “Az MSZP-nek ma nincs elég szavazója a kormányváltáshoz, nincs elég hitele a korszakváltáshoz és nincs elég szakértelme a jó kormányzáshoz”.

Az MSZP elnöke, Mesterházy Attila sem volt szégyenlős, amikor pártja pótolhatatlanságára kellett emlékeztetnie saját szövetségeseit.

“Lehet bennünket szeretni, lehet bennünket utálni, lehet bennünket tisztelni vagy nem tisztelni, lehet bennünket kritizálni vagy támogatni, egy biztos: a szocialista párt mögött rejlő erő nélkül nem lehet leváltani Orbán Viktort” – hangoztatta Mesterházy Attila.

Néhány hónapja tehát még szó sem lehetett arról, hogy Gyurcsány Ferencet és pártját bevegyék a szövetségbe.

“Megállapodtunk egy konstrukcióban, egy szövetségben az MSZP-vel, mi ezt nem szeretnénk felrúgni” – mondta akkor Bajnai.

Sokáig Mesterházy Attila is igyekezett elhatárolni magát és pártját Gyurcsány Ferenctől, illetve a DK-tól.

“A neve ugyanaz, de ez egy megújult és más politikát képviselő, másképpen működő párt, mint amikor Gyurcsány Ferenc vezette, és ma már két külön pártban vagyunk – valószínűleg nem véletlen, hogy nem ugyanabban” – fogalmazott az MSZP elnöke.

A baloldali ellenzék politikusai ebben a hangulatban léptek egy színpadra október 23-án. Meghívták Gyurcsány Ferencet is és ezzel saját maguknak állítottak csapdát.

“Összefogást hirdetni, de nem tenni – ez nem elég! Nem beszélni kell az összefogásról, hanem meg kell teremteni a feltételeit. Nem beszélni kell az együttműködésről, hanem együtt kell működni” – hangoztatta a rendezvényen Gyurcsány.

Az ellenzéki együttműködés mélypontjaként a nagygyűlés résztvevői belefojtották a szót Mesterházy Attilába.

“Nem egymásnak vagyunk az ellenségei. Aki ezt szem elől téveszti, az azt gondolom, hogy téved”- volt kénytelen hangsúlyozni az MSZP elnöke.

Eddig tehát azt mondták, hogy a szövetség kibővítésére nincs sem szükség, sem esély. Három hónappal a választás előtt azonban minden ellenzéki szavazónak újra kell tanulnia, hogy most éppen mit kell értenie ellenzéki összefogás alatt.

Forrás: Inforadio.hu

“Régi elvtársak” jönnek össze a baloldalon

Nem számítanak arra a megkérdezett szocialisták, hogy a most kialakuló teljes összefogás alapvetően felforgatja az elfogadott jelöltlistájukat. Az MSZP-sek szerint a közös listán a szocialisták nagyjából a már elfogadott sorrendben fognak szerepelni, a DK-nak csak néhány körzetet fognak átengedni, a pórul járó szocialisták pedig majd az önkormányzati választásokon vigasztalódhatnak.

“Már hívott is a DK helyi jelöltje, hogy jövő héten akkor hová települünk ki. Újra közösen” – mondta egy kelet-magyarországi szocialista, aki biztos abban, hogy tavasszal MSZP-Együtt-PM-DK jelöltként indulhat. Szerinte a helyi DK-s jelöltnél nagyobb az ismertsége, a saját kutatásai szerint népszerűbb is nála, így nem tartja elképzelhetőnek, hogy neki kelljen visszalépnie.

Mesterházy Attila, Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc információnk szerint csütörtök délután kezdte el az egyeztetést arról, hogy a DK-sok milyen szerepet kapjanak a teljes baloldali összefogásban. A pártelnököknek abban kell megegyezniük, hogy a közös listán milyen sorrendben szerepeljenek a pártok képviselői, hogyan osszák el a biztosan befutónak tekintett helyeket, és az egyéni körzetekben hol induljon DK-s.

Mesterházy és Bajnai a héten arról egyezett meg, hogy a közös lista vezetője biztosan MSZP-s lesz, és csütörtökön minden megkérdezett szocialista tényként kezelte, hogy Mesterházy Attila lesz a listavezető, így a kormányfő-jelölt. Egy, a tárgyalásokon résztvevő MSZP-s szerint a második hely Bajnai Gordoné, míg a harmadik helyre a DK jelölhet politikust. DK-sok korábban azt mondták, elképzelhetetlen, hogy Gyurcsány ne szerepeljen a listán, és azon ne ő legyen az első DK-s. A negyedik hely a PM-é, ide valószínűleg Szabó Tímea társelnök kerül, aki a PM korábban elfogadott listáját is vezette. Az ötödik hely pedig ismét az MSZP-jé, ide Botka László szocialista választmányi elnök kerülhet.

Biztosan hátrébb kerülök, de többen jutunk be

A lista további sorrendje a hárompárti tárgyalásokon dől el, több szocialista szerint ezen az első ötven hely számít, és az első 40 hely a legértékesebb, mert ezeket tekintik befutónak. Ezeket a befutó helyeket várhatóan a közvélemény-kutatási adatok alapján osztják el, és az MSZP-sek abban reménykednek, hogy harminc képviselőjük parlamenti mandátumot eredményező helyen lesz. Egy Együtt-PM-es politikus viszont szerdán azt mondta, hogy mivel az MSZP megkapta a listavezetés jogát, “nagyvonalúságra és áldozatokra számítanak a szocialistáktól”.

A megkérdezett MSZP-sek azt mondták, egyelőre semmilyen jelzést nem kaptak arról, maradhatnak-e egyéni képviselők, illetve mi történik a listás helyükkel. Egy olyan szocialista, aki az MSZP listáján most a 20-30. közötti helyén szerepel, úgy fogalmazott az Origónak: “biztosan hátrébb kerülök a névsorban, de többen jutunk be, nem aggódom”.

Egy MSZP-s vezető úgy becsüli, a DK-val való megegyezés után nem lesz nagy átrendeződés a szocialisták sorrendjén a már elfogadott listához képest, egyéniben pedig néhány embert kell majd kárpótolni. “Erre jó az önkormányzati választás, kapnak majd polgármester-jelöltséget például” – mondta egy MSZP-s vezető, aki nem számít nagy elégedetlenségre. Jelenleg a 106 egyéni választókerületből 75-ben van szocialista induló, a többi 31-ben Együtt-PM-es a közös jelölt.

Gyurcsány listás szereplésével kapcsolatban már több lehet a kritika, az MSZP-ben ugyanis többen nem örülnek volt elnökük visszatérésének. Az október 23-ai események, vagy Gyurcsány MSZP-s pénzügyeket érintő kijelentése miatt egy MSZP-s szerint “sok a tüske” a szocialistákban, szerinte azonban “már összeveszni sincs idő”. Több egyéni induló is azt mondta, hogy helyben kifejezetten jó a viszony a DK-sokkal, hiszen “régi elvtársak találhatnak újra egymásra”, és több helyen is már megkezdődött a helyi kampány összehangolása a DK-val.

Forrás: Origo

5 hozzászólás “Így hajoltak be Gyurcsánynak a hatalomért azok, akik évekig szidták” bejegyzésre

  1. Tóth Mária szerint:

    Megérdemlik egymást!

    gumigerinc a hatalomért, ennyi!

  2. Nagyapó szerint:

    Cirkuszfesztivál 2014! Párhuzamosan megy a fővárosiban, meg a maffiabaloldalon. A Fővárosi Nagycirkuszban élvezetesebb műsor megy.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. felix szerint:

    Senki sem vereti slaggal az otthonát, de ha tűz van akkor……………

  4. Nagyapó szerint:

    Egy retkes, proli, komcsi, Ságvári et módjára, bepofázik Nagyapó helyett.
    Admin! Mi a helyzet?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. admin szerint:

    A helyzet az, hogy töröltük a hozzászólásait.
    Arra kérünk minden kommentelőt, hogy más nicknevét szándékosan ne használja.

    Admin

Itt lehet hozzászólni !