Németh: Be kell betonozni a rezsicsökkentés politikáját

Mno

nemethszilard_uj_fekvo_lead

A rezsicsökkentés elmúlt két évéről és harmadik fázisáról is beszélt a Hír TV P8 című műsorában Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkabizottságának a vezetője szombaton.

rezsicsökkentésről szólva a politikus elmondta: az ellenzék az indulása óta nem tud vele mit kezdeni – támadja, támogatja vagy éppen rálicitál –, ugyanis egy eredendően baloldali intézkedésről van szó, melyet mégis egy jobboldali kormány vitt véghez. Hozzátette, a tavaszi választásokon is az lesz a fő kérdés, hogy marad-e a rezsicsökkentés politikája, vagy megbuktatják azt. Ezzel kapcsolatban kifejtette: ha az MSZP–Együtt–PM-tandem nyer, azt fogja csinálni, amit az Együtt 2014 diktál: vissza fogja csinálni a rezsicsökkentést.

A Hír TV műsorát itt nézheti meg

Az intézkedés jelentőségét alátámasztandó Németh Szilárd elmondta, az a cél, hogy több pénz maradjon a háztartásoknál. Ezt a gazdasági mutatók is mutatják, és az emberek is nagyon jól érzik – tette hozzá. A további eredményeket taglalva hozzátette, a rezsicsökkentéssel eddig meg nem oldott fogyasztóvédelmi problémák is a felszínre kerültek, valamint az emberek elkezdtek tudatos fogyasztóvá válni.

A rezsicsökkentés harmadik hulláma

rezsicsökkentés harmadik hullámáról a képviselő elmondta, Fónagy Jánossal és Rogán Antallal együtt azon vannak, hogy ez minél hamarabb megtörténjen. Jelenleg azt vizsgálják, hogy a villany, a gáz és távfűtés mennyit bír el, mennyivel csökkenhet a háztartások költsége – mondta, megígérve, hogy jövő hét vége felé megtörténhet a konkrét számok bejelentése.

A kormány jövőbe mutató terveiről szólva Németh Szilárd úgy fogalmazott, olyan rendszer kell, ami bebetonozza a rezsicsökkentés politikáját. Ennek kidolgozása már zajlik, és a javaslat a tavaszi ülésszakban a parlament elé kerülhet – mondta. A koncepcióról szólva kifejtette, a közszolgáltatásnak elsősorban köztulajdonú, nem profitorientált cégek kezében kell lennie, akik a többletbevételt arra használják fel, hogy a szolgáltatás színvonalát növeljék és a biztonságát fokozzák.

23 hozzászólás “Németh: Be kell betonozni a rezsicsökkentés politikáját” bejegyzésre

  1. ebihal szerint:

    Ennyi baromságot!

  2. Tarjányi László szerint:

    “közszolgáltatásnak elsősorban köztulajdonú, nem profitorientált cégek kezében kell lennie”

    Óriási felismerés. Mi tartott ilyen sokáig, hiszen ezt az eszes parasztgyerek közel 12 éve (!) megírta nektek, a 2002. április 9-én 15:55-kor, a Fidesz Lendvay utcai székházának faxára elküldött levelében, ami még aznap elindította a “gázár-kampányt”.
    Ennyi ideig tartott a focista-jogásznak meg a birkózó-segédtanítónak megérteni a levelem? A kirakatrendező Habony Árpádról nem is beszélve. A Fideszből a gondolkodó embereket rég kirakták vagy maguktól léptek ki!

  3. tantónéni szerint:

    Szeretném kérni a csepel.infót, hogy közölje le Németh Szilárd: Mostan színes számlákról álmodom c. versét.

  4. Perspektíva! szerint:

    Azért egy tantónénitől több várható el. Ilyen kezekben, mi lesz a jövő nemzedékével. Tessék inkább, NEVELNI, TANÍTANI!

  5. bonifác szerint:

    Azért kell ennyit foglalkozni vele, mert önjelölt seggfejek esküdöznek,hogy még nőtt is a
    rezsijük. Műsoron kívül persze kiderül, hogy nem is ő, nem is rezsi, de ez már műsoron kívül…De az “éber ” elvtársak bizonyítékokat látnak, hogy hazudik a kormány. Ezeknél
    még a kétszer kettő is öt, és meg is magyarázzák. Kétségbeesett próbálkozás ez, mert
    ha kiderül az igazság….Szanyi kapitány csak az “Illúzióriumba ” vezethetné hitbuzgár
    csapatát. Itt a hitelvesztés a tét. De nem a jobbosoknál….

  6. bonifác szerint:

    Perspektíva! Ez a felszólítás Nem Magyar Bálintot illeti, aki egész nemzedéket tett tönkre.
    A Magyarok Istene hálálja meg neki a gyermekek szellemi gyilkosságát! Hazaáruló pártjának prominens képviselője. (Ne írjuk le- új aljasságokra készül) Mit vártok egy
    ÚJ kormánytól? Soros úr fagylaltot fog osztogatni….( a kormány nevében…)

  7. Perspektíva! szerint:

    Nem értett meg?

  8. Kaszab Ernő szerint:

    Csak tovább ezen az úton kedves Németh Szilárd!
    Jó úton haladunk, már nagyon várjuk az újabb rezsicsökkentést.

    Sikerekben gazdag boldog új évet kívánok önnek és az egész fidesznek!

  9. grün szerint:

    “A kormányzati sikerpropaganda legfőbb eszköze, a rezsicsökkentés – amelyből a miniszterelnök szerint idén már háború is lesz – az ellenzéki kritikák szerint a levegőben lóg, nem kapcsolódik semmihez. Utóbbit bizonyítja, hogy a kormány nem hajlandó ellenőrizni, mi valósult meg eddig a két éve elfogadott Energiastratégiából.
    Nem sok.”
    .
    http://www.stop.hu/belfold/a-kormany-titkolna-megbukott-az-egesz-strategia/1205947/

  10. fghfjhgkjhk szerint:

    Mikortól kell kevesebbet fizetni a földgázért, köbméter alapon? Számla végösszege / m3 = gázár!

  11. Gordon szerint:

    Még nem hirdették ki a 3. rezsicsökkentés időpontját. Eddig 21%-os csökkentést kaptál ettől a kormánytól.
    Nyugi etánsak, nyugi!

  12. fghfjhgkjhk szerint:

    Ne hazudj!

  13. Gordon szerint:

    Te beszélsz???
    Ma kértetek bocsánatot a hazudozásotok miatt (Mesterházy botrány)…
    Legalább ma már ne hazudj!
    Ez is nagy kérés lenne???!!!

  14. fghfjhgkjhk szerint:

    Gordon, nem vagyok érintett, semmilyen téren, érdekelt sem, ezt most elbuktad.
    Arra válaszolj már, hogy fix áron vásárolt gáz, mikor lesz fix áras, ezzel együtt 20%-al olcsóbb?

  15. Gordon szerint:

    Gordon szerint:
    2014. január 06., hétfő – 20:22

    “Még nem hirdették ki a 3. rezsicsökkentés időpontját. Eddig 21%-os csökkentést kaptál ettől a kormánytól.
    Nyugi etánsak, nyugi!”

    fghfjhgkjhk szerint:
    2014. január 06., hétfő – 20:23

    “Ne hazudj!”

    Hol itt a hazugság? Fghfjhtzhjgköjhögk-nek sürgősen magába kellene szállnia! Ma megint lebuktak. Holnap mégis továbbhazudnak!??? Nem szép dolog!

  16. fghfjhgkjhk szerint:

    Tehát Gordon, azt állítja, hogy a 3. rezsicsökkentés után lesz csak olcsóbb a földgáz köbméterenkénti ára? Értem! 😉

  17. Tarjányi László szerint:

    Gordon nem tud számolni! A 10%-os majd 11%-os rezsicsökkentés együtt tesz ki 20%-ot! Ugyanis a 11% nem 100%-ból jön le hanem 90%-ból! Gordon csak ír, sohasem olvas, így nem tűnt fel neki, hogy a második csökkentés miért nem kerek százalék!

  18. Gordon szerint:

    2013. évi LIV. törvény

    a rezsicsökkentések végrehajtásáról1

    A lakossági terhek csökkentése, a jövedelmek felhasználásának szabadsága, a létfenntartáshoz szükséges, mindenképpen kifizetendő háztartási tételek árának csökkentése egyértelmű és határozott igény valamennyi állampolgár részéről.

    Az Országgyűlés biztosítani kívánja az indokolatlanul magas lakossági terhek mérséklését, aminek egyik eszköze annak elérése, hogy a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés lehetőségét kizárólag jogszabályban meghatározott esetekben korlátozza az egyes szolgáltatásoknak a kifizethetetlenül magas költsége. A rezsicsökkentés fontos célja a lakosság életszínvonalának javítása, illetve annak biztosítása, hogy az emberek a rendelkezésre álló jövedelmek minél nagyobb részével szabadon gazdálkodhassanak.

    Az energiaszolgáltatások tekintetében nincs valódi verseny, ezért az állampolgároknak rendkívül korlátozott a választási lehetőségük a tekintetben, hogy a magasnak vélt szolgáltatási és energia díjak helyett olcsóbbat vegyenek igénybe.

    Az Országgyűlés annak biztosítása érdekében, hogy a közszolgáltatások végfogyasztói árainak csökkenése ténylegesen megvalósuljon, az alábbi törvényt alkotja:

    1. § (1)2 A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény (a továbbiakban: Get.) 3. § 8. pontjában meghatározott egyetemes szolgáltatás keretében vételező, a Get. 3. § 47. pontjában meghatározott lakossági fogyasztók részére, az egyetemes szolgáltató által kibocsátott számlában a 2013. október 31-ét követő időszakban igénybe vett földgázszolgáltatás MJ-ban meghatározott mennyiségéért fizetendő összeg, valamint a szolgáltatás rendelkezésre állásáért fizetendő havi alapdíj együttes értéke nem haladhatja meg az azonos elosztói területen, az egyetemes szolgáltató által a 2013. október 31-én alkalmazott díjak (beleértve a biztonsági készletezési díjat) alapján azonos hőmennyiségre, azonos számú hónapra, azonos körülmények között (azonos kedvezménymérték esetén) számított összeg 88,9%-át.

    (2)3

    (3)4 Az egyetemes szolgáltató a kibocsátott számlán köteles jól láthatóan, színes mezőben kiemelve feltüntetni a rezsicsökkentés eredményeképpen jelentkező megtakarítás összegét az elszámolt időszak vonatkozásában, valamint a 2013. január 1-je óta eltelt időszakban.

    (4)5 Az önkormányzat, vagy az általa megbízott vállalkozás nem számlázhat ki magasabb összegű díjat közvetített földgáz egyetemes szolgáltatás jogcímén az önkormányzat tulajdonában lévő lakhatás célját szolgáló ingatlant bérlő természetes személy részére, mint amennyi fizetési kötelezettség az önkormányzatot az (1) bekezdésben előírt kötelezettség alapján kiállított számla vonatkozásában terhelte.

    2. § (1)6 A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: Vet.) 3. § 7. pontjában meghatározott egyetemes szolgáltatás keretében vételező, a Vet. 3. § 42. pontjában meghatározott lakossági fogyasztó részére, az egyetemes szolgáltató által kibocsátott számlában a 2013. október 31-ét követő időszakban igénybe vett villamos energiáért fizetendő összeg nem haladhatja meg a 2013. október 31-én alkalmazott díjak alapján azonos energia mennyiségre, azonos számú hónapra, azonos körülmények között (azonos árszabás mellett) számított összeg 88,9%-át.

    (2)7

    (3)8 Az egyetemes szolgáltató a kibocsátott számlán köteles jól láthatóan, színes mezőben kiemelve feltüntetni a rezsicsökkentés eredményeképpen jelentkező megtakarítás összegét az elszámolt időszak vonatkozásában, valamint a 2013. január 1-je óta eltelt időszakban.

    3. § (1)9 A távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Tszt.) 3. § b) pontjában meghatározott díjfizető közül a lakossági díjfizető (a továbbiakban: lakossági díjfizető) és a Tszt. 3. § g) pont ga) alpontjában meghatározott lakossági felhasználó részére, a távhőszolgáltató által kibocsátott számlában a 2013. október 31-ét követő időszakra vonatkozóan meghatározott szolgáltatási egységre jutó, az igénybevett távhőszolgáltatásért fizetendő összeg nem haladhatja meg a 2013. október 31-én alkalmazott díjtételek alapján, ugyanazon feltételekkel (fogyasztás, légtérfogat stb.) számított összeg 88,9%-át.

    (2)10

    (3)11 A távhőszolgáltató a kibocsátott számlán köteles jól láthatóan, színes mezőben kiemelve feltüntetni a rezsicsökkentés eredményeképpen jelentkező megtakarítás összegét az elszámolt időszak vonatkozásában, valamint a 2013. január 1-je óta eltelt időszakban.

    (4)12 Az (1) bekezdés szerinti szolgáltatási egységre vonatkozó díjalkalmazási feltételek módosítása sem közvetve, sem közvetlenül nem eredményezheti az (1) bekezdés szerinti szolgáltatási egységre jutó fizetendő összeg növekedését.

    4. § (1)13 A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény (a továbbiakban: Vksztv.) 2. § 15. pontjában meghatározott lakossági felhasználók részére, valamint a Vksztv. 64. § (4) bekezdésében meghatározott körben lakossági díjon elszámolt felhasználásra, a Vksztv. 2. § 24. pontjában meghatározott víziközmű-szolgáltatás tekintetében a számlában meghatározott fizetendő szolgáltatási egységre jutó összeg (beleértve az alapdíjat) 2013. július 1-jét követő időszakban teljesített szolgáltatás vonatkozásában nem haladhatja meg a 2013. január 31-én jogszerűen alkalmazott díjtételek és egyéb számlaelemek alapján, ugyanazon feltételekkel számított összeg 90%-át.

    (2) A szolgáltató egyértelműen, írásban, a kibocsátott számlán szereplő fizetendő összeg vonatkozásában, annak kiküldésével egyidejűleg köteles tájékoztatást nyújtani a lakossági felhasználók részére az (1) bekezdésben foglaltak teljesüléséről.

    (3)14 A szolgáltató a kibocsátott számlán köteles jól láthatóan, színes mezőben kiemelve feltüntetni a rezsicsökkentés eredményeképpen jelentkező megtakarítás összegét az elszámolt időszak vonatkozásában, valamint a 2013. július 1-je óta eltelt időszakban.

    (4)15 Az önkormányzat, vagy az általa megbízott vállalkozás nem számlázhat ki magasabb összegű díjat közvetített víziközmű-szolgáltatás jogcímén az önkormányzat tulajdonában lévő lakhatás célját szolgáló ingatlant bérlő természetes személy részére, mint amennyi fizetési kötelezettség az önkormányzatot az (1) bekezdésben előírt kötelezettség alapján kiállított számla vonatkozásban terhelte.

    5. § Az egyetemes szolgáltató, a távhőszolgáltató, a víziközmű-szolgáltató, valamint a hulladékgazdálkodási közszolgáltató (a továbbiakban: szolgáltató) – a törvény hatálybalépése után, első alkalommal 30 napon belül, ezt követően – a tárgyhónapot követő hónap 15. napjáig köteles írásban igazolni a fogyasztóvédelmi hatóságnak az e törvényben foglalt előírások teljesülését.

    6. §16 Az 5. §-ban meghatározott kötelezettség a víziközmű-szolgáltatót, a hulladékgazdálkodási közszolgáltatót, valamint – a közvetítésével nyújtott és az általa kiszámlázott ivóvíz-szolgáltatás esetében – a távhőszolgáltatót, a 2013. július 1-jét követő időszakban teljesített szolgáltatás vonatkozásában terheli.

    7. § (1)17 A szolgáltató részéről a közszolgáltatási-, közüzemi- vagy az egyetemes szolgáltatási szerződés megszegésének minősül, ha az 1-5. §-ban meghatározott kötelezettségét nem teljesíti.

    (2)18 A szolgáltató az (1) bekezdésben meghatározott, a fogyasztóvédelmi hatóság által megállapított szerződésszegése esetén – ha a fogyasztóvédelmi hatóság a szerződésszegést megállapító döntésében a jogsértés súlyosságára tekintettel erről rendelkezik – minden érintett számlára vonatkozóan legfeljebb 10 000 forint kötbért köteles fizetni a szerződésszegéssel érintett lakossági fogyasztónak.

    8. § (1) Az e törvényben foglalt lakossági díjakkal és azok tájékoztatásával összefüggő rendelkezések megsértése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság jár el.

    (2) A fogyasztóvédelmi hatóság eljárására külön törvényben meghatározott eltérésekkel a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv.) rendelkezéseit kell alkalmazni.

    (3) E törvény rendelkezései az Fgytv. alkalmazásában fogyasztóvédelmi rendelkezések.

    9. §19 Rezsicsökkentés alatt a közszolgáltatások végfogyasztói árainak jogszabályok alapján megvalósuló csökkenését kell érteni.

    10-12. §20

    13. § Ez a törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.

  19. fghfjhgkjhk szerint:

    Engem nem a százalékok érdekelnek, hanem az, hogy mikor lesz a beígért köbméter alapon elszámolva és olcsóbb a földgáz? 2012-höz képest mikor fog kijönni legalább a 10%?

  20. fghfjhgkjhk szerint:

    Értem már Gordonka! Csak nem jobban fűt az olcsóbb gáz? 🙂 Menj a p…ba! 😛

  21. Gordon szerint:

    20 százalékkal csökkent a lakossági rezsiköltség 2013-ban

    Kiemelt kormányzati cél, hogy a 20%-os csökkentés minden háztartásban érvényesüljön. Az energiaszolgáltatás díjai úgy módosultak, hogy azonos fogyasztási mennyiség mellett 20%-kal csökkenjen a számla végösszege a 2012. év végi árakhoz képest.

    Földgáz

    A gázdíj a 2013. január 1-je óta érvényes díjhoz képest további 11,1%-kal csökkent, valamint az alapdíj is további 11,1%-kal csökkent, azaz a végfelhasználói ár a 2012. december 31-én érvényes, biztonsági készletezési díjjal növelt árhoz képest összességében 20%-kal csökkent.

    Villamos energia

    2013. november 1-jén a lakossági fogyasztók elosztói alapdíja további 11,1%-kal csökkent, a forgalomarányos rendszerhasználati díjak elemenként különböző mértékben változtak, a tisztán az energiáért fizetendő egyetemes szolgáltatási árak árszabásonként szintén különböző százalékos mértékben csökkentek. A számlákon (eddig) külön feltüntetett pénzeszközök megfizetése alól mentesültek a lakossági fogyasztók. Mindezekből tevődik össze a további 11,1%-os árcsökkentés. A 2013. január 1-jei 10%-os és a november 1-jei további 11,1%-os csökkentés hatásaként a 2013. novemberi végár összességében 20%-kal alacsonyabb a 2012. december 31-én érvényes árakhoz képest.

    Távhő

    A lakossági felhasználó a 2013. október 31. napján alkalmazott szolgáltatási díjnál (fűtés és Használati Meleg Víz alapdíj és hődíj egyaránt ideértendő) további 11,1%-kal alacsonyabb összegű szolgáltatási díjat fizet. Ez és a 2013. január 1-jei 10%-os csökkentés eredményezi a 2013. november 1-jétől megvalósuló, a 2012. december 31-én érvényes árakhoz képest összességében 20%-os díjcsökkentést.

    Víziközmű

    A rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló törvény hatásaként 2013. július 1-jét követően a lakossági felhasználók által fizetendő szolgáltatási egységre jutó összeg (beleértve az alapdíjat is) 10%-kal csökkent a 2013. január 31-én érvényben levő árakhoz képest.

    Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás

    Szintén a rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló törvény eredményeként 2013. július 1-jét követően a természetes személy ingatlantulajdonos részére kiállított számla szolgáltatási egységre jutó része 10%-kal csökkent a 2012. április 14-én alkalmazott és a hulladékról szóló törvény által korábban megengedett díjaihoz képest. A 10%-os csökkenés a társasházakban vagy lakásszövetkezetekben élő természetes személy ingatlantulajdonosok részére kiállított számlán is megjelenik.

    PB-gáz

    2013. július 1-jével 10%-kal csökkent a lakossági fogyasztók számára a vezetékes PB-gáz szolgáltatás és a tartályos PB-gáz értékesítés ára a 2012. december 1-jén alkalmazott árakhoz képest. Szintén 10%-kal csökkentek a 11,5 kg-s PB-gázpalack PB-gázkiskereskedők, valamint fogyasztók számára történő értékesítése során alkalmazott árak a 2012. december 1-jén alkalmazott árakhoz képest. A vezetékes és a tartályos PB-gáz árának 10%-os csökkenése a lakossági felhasználók számára kiállított számlán is megjelenik, a 11,5 kg-os PB-gázpalack árának csökkenéséről pedig az értékesítés helyén kifüggesztett hirdetményben tájékoztatják a fogyasztót.

    A rezsicsökkentéssel kapcsolatos bővebb tájékoztatókat, illetve a Gyakran Ismételt Kérdéseket a válaszokkal együtt az alábbi linkekre kattintva olvashatja:

  22. fghfjhgkjhk szerint:

    Baromira nem érdekel ez a maszlag! Nálam úgy néz ki a dolog, ha 2012-ben fizettem 200m3 gázért 30 ezret, akkor most 200m3 gázért csak 24 ezret kellene? Amennyiben a válasz, a matek szerint “igen”, akkor át vagyok verve? 😉

Itt lehet hozzászólni !