Áder János: Hazaszeretet nélkül nem lenne hazánk

Hirado.hu

Áder János: Hazaszeretet nélkül nem lenne hazánk

Az “életörömmel megélt hazaszeretet” fontosságát hangsúlyozta a köztársasági elnök újévi beszédében.

Az államfő újévi köszöntőjében azt mondta, az új év a magyarok életének egy újabb hófehér, még tiszta lapjaként áll, amelyet “idén is teleírunk saját szavainkkal, saját történeteinkkel”. Huszonöt évvel ezelőtt a szabadság volt az első szó, amely erre a lapra került, annak ellenére, hogy még idegen katonák állomásoztak az országban és nem voltak szabad választások – emlékeztetett. Mi, magyarok mégis úgy döntöttünk, szabadon akarunk élni, szabadon akarunk lélegezni, szabadon akarunk dönteni arról, miként rendezzük közös dolgainkat – hangsúlyozta. A köztársasági elnök szerint huszonöt évvel ezelőtt “ki tettel, ki gondolattal, ki félelem nélkül kimondott szavakkal, ki pedig a szívében táplált reménnyel vált részévé a sok évtizedes diktatúrát lebontó változásnak”.

“Történelmünk 2014-es esztendejének lapjára egy szót most én is szeretnék felírni, egyetlen szót: a hazaszeretet szavát” – mondta az államfő, hozzátéve, a “nagy szavak pátosza helyett az életörömmel megélt hazaszeretetre” gondol. Kiemelte, ez egyszerű kimondása annak, hogy szülőföldünk éppúgy a sajátunk, mint “szüleink vére az ereinkben”. A hazaszeretet egyszerre jelenti egymás tiszteletét és önmagunk elfogadását, továbbá mindannak megbecsülését, amit “eleink ránk hagytak, amit közösen őriztünk meg, és amit az utánunk jövőknek szeretnénk továbbadni” – fejtette ki, aláhúzva: a hazaszeretet azt is jelenti számára, hogy a mai magyaroknak van mire büszkének lenniük. “Van mire vigyáznunk, van mit gyermekeinknek továbbadnunk, van hazánk, van múltunk és van jövendőnk, van miért őrizni szívünkben a reményt” – sorolta.

Az államfő hangsúlyozta, “hazaszeretet nélkül nem volna hazánk”. Ahogy a Himnusz, a magyarok közös története, szabadsága és függetlensége se lenne – tette hozzá. Hazaszeretet nélkül “kultúránk, tudományunk, megannyi világraszóló teljesítményünk” sem létezne, “nem volna nyelv, amelyen magyarul vallhatnánk szerelmet, és amelyen magyarul szólíthatnánk édesanyánkat” – mondta. Áder János beszédében külön köszöntötte az édesanyákat és a 2013-ban születetteket, valamint a 2014-ben születőket. “Örömtelien sokan vannak velünk, akik egy új gyermek, egy új testvér, egy új unoka, egy új családtag érkezésének örömével vagy reményével vágnak neki az előttünk álló esztendőnek” – fogalmazott.

Az államfő kiemelte, hogy ahogy egyik év a másikba fordul, “úgy adjuk át az élet fonalát nemzedékről nemzedékre”. Saját és közös életünkét, melyet mindennél erősebb szálakból, szerelemből, szeretetből, gondoskodásból és felelősségből fonunk össze – mondta. Ebből áll közös történelmünk, “millió és millió élet szőtteséből”. Ez a szőttes ezer és ezer szállal köt össze bennünket egymással, az időben előttünk járókkal és az utánunk születőkkel – hangsúlyozta a köztársasági elnök.

Az újévi köszöntőt – már második alkalommal – a siket és nagyothalló nézőknek az államfő mellett álló Weisz Fanni fordította jelnyelvre.

 

Az alábbiakban szó szerint közöljük a köztársasági elnök beszédét:

Tisztelt Honfitársaim!

Szilveszter az új fogadalmak és az új remények éjszakája. Megannyi semmi máshoz nem fogható pillanaté. Hiszen soha máskor nem hangzik el ennyi jókívánság egy időben. Gondoljunk csak bele: ha minden magyar csupán tíz másik magyarnak kíván boldog új évet, az sok-sok millió jókívánság, ami mind velünk marad az új esztendőben.

Ahogy egyik év a másikba fordul, úgy adjuk át az élet fonalát nemzedékről nemzedékre. Saját és közös életünkét, melyet mindennél erősebb szálakból, szerelemből, szeretetből, gondoskodásból és felelősségből fonunk össze. Ebből áll közös történelmünk is. Millió és millió élet szőtteséből. Legyen bármi is a sorsunk, ez a szőttes ezer és ezer szállal köt össze bennünket egymással, az időben előttünk járókkal és az utánunk születőkkel.

Ezekben a percekben velünk vannak most azok is, akikkel már csak lélekben lehetünk együtt. Mint ahogy sokan, örömtelien sokan vannak velünk, akik egy új gyermek, egy új testvér, egy új unoka, egy új családtag érkezésének örömével vagy reményével vágnak neki az előttünk álló esztendőnek. Isten tartsa meg jó egészségben az életet adó édesanyákat, és az első Szilveszterüket megélő legifjabb honfitársainkat is!
Kedves Magyarok!

Az elmúlt percekben ki családjával, ki barátai társaságában, ki utcai mulatságban, ki pedig a munkahelyén szolgálatot teljesítve várta, hogy az óra mutatója másodpercről másodpercre haladva az új évbe forduljon. Mindannyian az új esztendő kapujában állunk.

Az új év életünk egy újabb hófehér, még tiszta lapjaként áll előttünk. Új lapként, amit mi, magyarok – a korábbi esztendőkhöz hasonlóan – az idén is teleírunk saját szavainkkal, saját történeteinkkel.

Tisztelt Honfitársaim!

25 évvel ezelőtt az első szó, amelyet az új év tiszta lapjára közösen felírtunk, a szabadság volt. Annak ellenére, hogy 25 évvel ezelőtt még idegen katonák állomásoztak hazánkban, még szögesdrót választott el bennünket Európától, nem voltak szabad választások, és nem gyakorolhattuk szabadságjogainkat.

Mi, magyarok mégis úgy döntöttünk, szabadon akarunk élni, szabadon akarunk lélegezni, szabadon akarunk dönteni arról, miként rendezzük közös dolgainkat. 25 évvel ezelőtt ki tettel, ki gondolattal, ki félelem nélkül kimondott szavakkal, ki pedig a szívében táplált reménnyel vált részévé a sok évtizedes diktatúrát lebontó változásnak.

Tisztelt Honfitársaim!

Történelmünk 2014-es esztendejének lapjára egy szót most én is szeretnék felírni. Egyetlen szót. A hazaszeretet szavát. A nagy szavak pátosza helyett az életörömmel megélt hazaszeretetét. Egyszerű kimondását annak, hogy szülőföldünk épp úgy a sajátunk, mint szüleink vére az ereinkben.

A hazaszeretet egyszerre jelenti egymás tiszteletét és önmagunk elfogadását. Mindannak megbecsülését, amit eleink ránk hagytak, amit közösen őriztünk meg, és amit az utánunk jövőknek szeretnénk továbbadni. Azt a pillanatot, amikor egymásra ismerünk önmagunkban, és önmagunkra ismerünk egymásban.

Mert hazaszeretet nélkül nem volna hazánk. Nem lenne Himnuszunk. Nem lenne közös történetünk. Nem lenne szabadságunk és függetlenségünk. Nem lenne kultúránk, tudományunk, megannyi világraszóló teljesítményünk. Nem volna nyelv, amelyen magyarul vallhatnánk szerelmet, és amelyen magyarul szólíthatnánk édesanyánkat. A hazaszeretet számomra mindezt együtt jelenti.

Azt, hogy nekünk, mai magyaroknak van mire büszkének lennünk. Van mire vigyáznunk. Van mit gyermekeinknek továbbadnunk. Van hazánk. Van múltunk és van jövendőnk. Van miért őrizni szívünkben a reményt.

A 2014-es esztendőben pedig immár a hetedik szabad választáson írhatjuk tovább szabadságunk legújabb kori történetét, hogy minden magyar számára igazzá válhasson a kívánság: boldog, sikeres új évet, Magyarország!
Kedves Fanni, boldog új évet kívánok Önnek is!

Forrás: Hirado.hu

17 hozzászólás “Áder János: Hazaszeretet nélkül nem lenne hazánk” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    “Áder János: Hazaszeretet nélkül nem lenne hazánk”

    Abba a változatba már bele sem merek gondolni:
    Ha nem lenne hazánk mit szerethetnénk?! 😛 😀

  2. felix szerint:

    Ne kötözködj.
    Ma ez a szint van.
    Még mindig jobb, mint amiket Kövér büfög.

  3. Tóth Mária szerint:

    Mit vidámkodtok? azt sem tudjátok, hogy mi a szó értelme!

  4. spectator szerint:

    Kíváncsivolnék, hogy élő beszédben ki tudnátok-e izzadni valami hasonlót ? Vagy csak a szokásos negatívumokra vagytok képesek ? És csak írásban ?

  5. grün szerint:

    Tóth Mária!
    Mint a mellékelt írás bizonyítja Csornai Csálsz sem tudta!
    Haza nélkül nincs hazaszeretet! 😛 😀

  6. felix szerint:

    Na, Mariska tudja és ezért örül annak, hogy szétlopják a hazáját.

  7. fghfjhgkjhk szerint:

    spectator! Ön szerint élőben ment és önmaga írta? Okos gondolat. 🙂

  8. Gordon szerint:

    A komcsi kommentelő kommuna (felix, grün(wald?), fghfhgkjkhk, rykucky, csepeliNnyo stb.) hazudozással zárták az óévet és rosszindulattal nyitják az újévet. Megjósolható, hogy sok köszönet egész évben nem lesz a kommentjeikben (hazudozás, gonoszság, rosszindulat – ez várható a részükről).

    Ők olyanok…

  9. felix szerint:

    Gordon.
    Te csak őrizd a here státuszodat.

  10. spectator szerint:

    fgh . . . . ! Nem élőben ment, mert többször leadták. De úgy gondolom, hogy egy jogi egyetemet végzett ember meg tud fogalmazni és jól el tud mondani egy bármekkora beszédet.

  11. grün szerint:

    spectator!
    Ismerek én olyan jogi egyetemet végzettet, aki még azt is papírról olvassa, hogy:
    “Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!” .P 😀

  12. Nagyapó szerint:

    Remélem Göncz, Tabajdi, Gurmai, Herczog EU képviselők is hallgatták a köztársasági elnök újévi beszédét, hogy “… A hazaszeretet szavát. A nagy szavak pátosza helyett az életörömmel megélt hazaszeretetét. Egyszerű kimondását annak, hogy szülőföldünk épp úgy a sajátunk, mint szüleink vére az ereinkben.”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  13. fghfjhgkjhk szerint:

    spectator! Tudok egyet aki nem, akire grün is gondolt. 😉
    Gordon, akkor tisztázzuk, hogy kinek volt most újév? 😉

  14. bonifác szerint:

    A vörös kutya még a legszentebb dolgokat is csak ugatja. Neki semmi sem szent, mindent
    lesajnál. “tetemcafat, micisapka…” Speci barátomnak csak annyit, hogy a jobboldal
    ellenségei (szó sincs tisztességes ellenfélről) minden szóba, akár kötőjelbe is bele tudnak
    kötni. Legszebb példája ennek a “köteles” beszéd,” ahol 3 napi agyaltak egy félrefordítható mondaton, míg tüntetést szerveztek kötéllel a nyakukban.(Forrás: Debreczeni köpönyegforgató Józsi könyve). A cucilizmus dicsősége, hogy sokan azt sem tudják, mi a hazaszeretet, nem hogy átérezné.Nem Magyar Bálint nagyon sokat tett azért, hogy a
    fiatalság ne tudja, mi a hazaszeretet. Vén vörös cinikusaink pedig álmodják magukat
    vissza a kádárizmus langyos és kissé büdös lábvizébe….Az MSZP, SZDSZ kitűnőre vizsgázott hazaárulásból. Ők már bizonyítottak.

  15. bonifác szerint:

    Hibajavítás!!! Napig( mármint agyaltak) Átéreznék..BOCS!!

  16. ebihal szerint:

    Ritka nagy barom vagy bonifác!

Itt lehet hozzászólni !