Ágyúmakettet foglalt le fegyverként a román rendőrség

Origo

Sepsiszentgyorgy agyumakett

Gábor Áron ágyújának másolata Sepsiszentgyörgyön – ez például egy kapualjban áll

Egy székelyföldi magyar lelkész által ajándékba kapott, az ágyúlövés hangját imitálni képes makettet tüzérségi eszközként azonosított a román rendőrség. Le is foglalták.

Színházi kellékként használt 1848-as ágyúmaketettet foglalt le Székelyszenterzsébeten (Eliseni) a román rendőrség – közölte az MTI-vel pénteken Kincses Kálmán, a település református lelkésze, az Erdélyi Baranta Szövetség elnöke.

A Hargita megyei rendőrség korábban azt közölte: december 13-án minősített csempészés, és a fegyvertartási törvények megszegése gyanújával indított nyomozást, miután a fegyverosztály munkatársai egy engedély nélkül tartott, Magyarországról behozott tüzérségi eszközt azonosítottak egy Székelykeresztúr melletti településen.

Kincses Kálmán az MTI-nek azt mondta, egy hagyományőrző rendezvény szervezőitől kapta az ágyúmakettet, és ő maga fordult a székelykeresztúri rendőrséghez, hogy tisztázza, kell-e engedélyeztetni Romániában. A hatvan centiméter hosszú maketthez hangtechnikai töltetek járnak, amelyekkel az ágyúlövés hangját lehet imitálni, de lőni nem lehet vele.

Forrás: Origo

8 hozzászólás “Ágyúmakettet foglalt le fegyverként a román rendőrség” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    “A hatvan centiméter hosszú maketthez hangtechnikai töltetek járnak, amelyekkel az ágyúlövés hangját lehet imitálni, de lőni nem lehet vele.”
    .
    A Magyar Ifjúság Kedvelt Veress Pál doktor bácsi válasza volt, hogy a görbe pénisszel lehet-e kérdésre:
    Ki kell próbálni és ha megy akkor: igen!
    Ugyanezt az álgyúval is meg lehet tenni!
    A hangtechnikai töltet elé tenni egy golót, fojtást és ha átviszi a 38-as téglafalat akkor lehet! 😛 😀

  2. Perspektíva? szerint:

    Vakolat nincsen? (2+2)

  3. Tóth Mária szerint:

    Ha a hülyeség fájna….

  4. grün szerint:

    Tóth Mária!
    Akkor marokszám zabálnád a fájdalomcsillapítót! 😛 😀

  5. Nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t. nem érti Tóth Máriát, de azért kemény beszól.
    A saját hülyeséget nehéz felismerni, van akinek lehetetlen.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  6. ebihal szerint:

    Nagyapó is így van ezzel!

  7. bonifác szerint:

    Szőröstalpú kedvenceink igyekeznek a magyarok kedvét szegni, ha valami magyarságról
    szóló ünnepségről álmodoznának. Ez lehet ágyú is, de lehet akár töltött káposzta is.
    Lényeg, hogy fájjon! Habzó szájú gyűlöletüknek csak az EU lagymatag ejnye- bejnyéje
    szab (egyre tágabb) határt. Megköszönhetjük akkori keretén kormányunknak, hogy
    meg sem próbálta megvédeni a testvéreinket. Hagyták belépni őket az EU ba, most
    nyíltan röhögnek a pofánkba.(mint a tótok is.) Hogy miből gondolják ezek a vörös izék,
    hogy magyarnak kéne gondolnunk őket? Magyarul tudnak kínaiak, vietnámiak, Imre
    Kertesz,Balint Magyar stb.,de ettől még nem magyarok…( ajánlott a válasz előtt elmélyedni
    az aktuális irodalomban…)

  8. grün szerint:

    “Lövések egy budapesti irodaháznál
    Az esetet a kerületi rendőrkapitányság vizsgálja, az előzetes adatok alapján a lövést leadó férfi nem lőfegyvert használt.”

    Esetleg karikás ostort vagy rézfokost?!
    Gábor Áron rézágyújával, bár az sem lőfegyver, kissé körülményes menekülni! 😛 😀
    .
    http://hvg.hu/itthon/20131229_Lovesek_egy_budapesti_irodahaznal#rss

Itt lehet hozzászólni !