Tájékoztatást kapnának az árfolyamgáthoz csatlakozott devizahitelesek

Hirado.hu

Németh Szilárd képviselői önálló indítványban javasolja, hogy a pénzügyi intézmények minden negyedévben kötelesek legyenek az árfolyamgát-konstrukcióban résztvevő devizahiteleseket tájékoztatni arról, hogy az árfolyamgátnak köszönhetően mennyi pénzt takarítanak meg.

Az Országgyűlés honlapján szombaton jelent meg a képviselői önálló indítvány a pénzügyi rezsicsökkentésről történő tájékoztatással összefüggő, a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló törvény módosításáról.
A pénzügyi intézményeknek emellett – szintén külön díj felszámítása nélkül – 2014. március 20-áig tájékoztatást kell küldeniük az árfolyamrögzítés lehetőségéről és lényeges jellemzőiről minden olyan adósnak, aki jogosult gyűjtőszámlahitelre, de még nem kötött erre vonatkozó szerződést, és nem is kezdeményezte annak megkötését.

Az indítvány indoklása emlékeztet arra, hogy 2010-től az új kormány számos intézkedést hozott a devizahitelesek megmentése érdekében. Ilyen például a Nemzeti Eszközkezelő felállítása, ami 15 ezer háztartáson tudott segíteni, továbbá a végtörlesztés lehetősége, ami csaknem 55 ezer adóson segített, valamint az árfolyamgát rendszere, amibe eddig 180 ezer ember lépett be – ismerteti az indítvány.

A dokumentum szerint az intézkedések közül a legnagyobb arányban igénybe vett mentőcsomag az árfolyamgát rendszere, amelyet a kormány és a Fidesz-KDNP-frakciók javaslatára a parlament nemrégiben kibővített.

A számos intézkedésre tekintettel kiemelten fontos az állampolgárok szakszerű tájékoztatása arról, hogy a megmentésük érdekében tett intézkedéseknek köszönhetően összesen mennyi pénzt tudnak megtakarítani. Elsőként az árfolyamgát rendszerébe történő belépésük óta megtakarított teljes összegről, majd pedig negyedéves rendszerességgel az időszakos megtakarításokról kell tájékoztatást kapniuk a hiteladósoknak – áll a képviselői önálló indítványban. A törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Forrás: Hirado.hu

3 hozzászólás “Tájékoztatást kapnának az árfolyamgáthoz csatlakozott devizahitelesek” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    “Tájékoztatást kapnának az árfolyamgáthoz csatlakozott devizahitelesek”

    Miért kell tájékoztatni?!
    Elég, ha ránéz az árfolyamkülönbségből kifolyóan szépen gyarapodó egyéni gyűjtőszámlájára és máris tudja mennyit kell még majd fizetnie a hitelének lejárta után!
    Inkább azt kellene közölni, hogy az mennyivel hosszabbítja meg a terheket!
    Parasztvakítás ezt csökkenésnek nevezni!
    .
    Az meg végképp nem érthető, hogy aki nem kötött árfolyamgát szerződést miről tájékoztatják! 😛

  2. Korpás Géza szerint:

    Helyes tessék csak tájékoztatani! Nem kell mindent elhallgatni!

  3. Perspektíva? szerint:

    Fizetni akkor is kell, de mennyit, vagy még sem?

Itt lehet hozzászólni !